Ázsiafilm

iMDB 

Seijun Suzuki ismét bizonyította, hogy nem csak egy eredeti történet, vagy forgatókönyv tud elvinni egy filmet a hátán. Meg lehet fogni egy sablonos történetet is úgy, hogy az üssön, csak megfelelő kreativitás, és professzionális megvalósítás kell hozzá. Ez alkalommal a bátorság is fontos tényező volt ez ügyben, ugyanis egy ennyire zavarba ejtő filmet vászonra vinni, nem kevés kockázattal jár. Jelen esetben szerencsére Suzuki mesternek nem volt sok veszteni valója, hiszen kora, 83 éve egyértelműen feljogosítja, hogy azt tegyen, amihez kedve támad.

Ezúttal ez a következőképpen működött. Fogta a klasszikus Rómeó és Júlia történetet, de már a kezdet kezdetén felborította az egészet. A két főszereplő szerelmének beteljesülése közti gátat ugyanis nem egy harcban álló család jelenti, hanem egy sokkal nagyobb nyomatékkal jelen lévő probléma, egészen egyszerűen az, hogy egyikük ember, másikuk pedig mosómedve. Ez persze csak a bonyodalmak egyik felét jelenti, hőseinknek sok más nehézséggel is szembe kell néznie, úgy mint a herceg apja, aki a saját szépség iránti hiúságból meg akarja ölni fiát, vagy például a Mennyei Béka megszerzése.

Mielőbb a többi, hasonlóan érdekes eleméről beszélnék a filmnek, előbb egy fontos dolgot helyesbíteni kell a filmmel kapcsolatban. Mind az angol, mind a magyar cím mosómedvékről beszél, pedig itt valójában egy sajátos japán állatról, a tanukiról van szó. A tanuki, bár pofája tényleg hasonlít a mosómedvéhez, valójában egy rókafajta. A japán folklór szerint ez az állat amolyan rosszcsont szellem, mely képes emberalakot ölteni, s ily módon megtréfálni minket. A másik érdekessége az ábrázolása, mely szinte kivétel nélkül (itt elnézést kérek az erre érzékenyebb olvasóktól, de ez a vérkomoly valóság) óriási, lengő herékkel történik.

Mielőtt befejeznénk az alapok tisztázását még vetnünk kell egy pillantást az eredeti, japán címre is, az  operett megjelölés ugyanis nem vicc, amellett, hogy egyfajta tág értelemben vett kontinuitást biztosít Suzuki előző filmjével, a Pistol Operá val, itt bizony egy könnyed zenés-táncos darabról van szó, bár itt sem a klasszikus értelemben. Az első zavarba ejtő élmény ugyanis, hogy a film nagy része gyakorlatilag színpadi díszletek között játszódik. Itt azonban nem csak a fából és papírból épített díszletekre kell gondolni, hanem ezek CG-vel megkreált és mozgatott változatára is, melyek valami egészen elképesztő filmélményt nyújtanak. A színészek ezek között a nem is kicsit szürreális díszletek között táncolnak-énekelnek, s adják elő a két szerelmes tragikus történetét. Természetesen a zenék sem a klasszikus, Mágnás Miska kaptafára készülő giccshalmazok, hiszen hallhatunk itt rappet, musicalt, rock-, vagy akár kínai operát is, nem is akármilyen minőségben prezentálva Ez a stíluskeverék egyébként tökéletesen működik és nem kevés nevetésre ad okot a nézők körében.

A főszerepet, magát mosómedve hercegnőt nem más, mint Zhang Ziyi játsza, ami több okból is pozitív csalódást jelentett számomra. Egyrészt Ziyi kisasszony talán most vett részt olyan film elkésztésében, ami nem első látásra is hatalmas blockbuster. A kínai, koreai és amerikai, óriási költségvetéssel készülő történelmi filmek után végre láthattuk őt egy kevésbé populáris szerepben, ahol bizony szépen helyt is állt. Kifejezetten ki kell hangsúlyozni, hogy a Memories of a Geisha teljesen hiteltelenül alakított japán nője után itt már sokkal inkább felvette az ottani szokásokat és az ezekkel együtt járó non-verbális jelzéseket. Tette mindezt úgy, hogy Suzuki egyáltalán nem ragaszkodott ahhoz, hogy japánul beszéljen, használhatta saját anyanyelvét, s ezt egy első látásra is elmebeteg és felszínes indokkal okolta. De ezt senkit nem zavart szerintem, egy ilyen filmben ez teljesen belefért, sőt talán kötelező is volt.

A Titanic közönségének reakciói tökéletesen tükrözték ennek a filmnek a mibenlétét. Néhányan, bár látszott eltökéltségük, de képtelenek voltak végignézni a mozit, felálltak, s távoztak a teremből. Azok, akik viszont maradtak, s rá tudtak hangolódni a filmre, azok mind elképesztően jól szórakoztak, s egy nagy élménnyel térhettek haza. Egy viszont biztos, nem kis teljesítményt láthattunk a 83 éves mestertől. Bizony én örülnék, ha ilyen idős koromba képes lennék egy jó marhapörköltet létrehozni, nem pedig egy ilyen, a maga világában tökéletesnek mondható filmet.