Female Prisoner Scorpion Beast Stable (Joshuu sasori: Kemono beya) (1973)
Készült: 2007. március 28. szerda, 21:33 | | 
| 
| Female Prisoner Scorpion Beast Stable (女囚さそり: けもの部屋) (1973)
iMDB
Míg a sorozat legelső része egy tipikus sexploitation film volt, a második rész a horrorisztikus betétek miatt már jóval különlegesebb alkotás, a harmadik pedig ismét csak új stílusok felé kacsintgatott. Igaz ugyan, hogy a film legeleje hamisítatlan akció, azonban az azt követő mintegy 30-40 perc sokkal inkább arra épít, hogy a szereplők lelkivilágát bemutathassa a rendező. Persze nem kell túlzottan mély mondanivalóra számítani, de az első két filmnél megszokottnál jóval több időt szentel erre Ito Shunya. A film második fele pedig egyrészt Sasori bosszúját, másrészt a menekülését az őt üldözők elől mutatja be. Ez a rész több szempontból is nagyon hangulatos, leginkább az a jelenetsor dob rajta nagyot, amikor a csatornákban bújkáló Nami-t hívja Yuki “odafentről”. A csatornákba bedobott gyufák látványa és a mellettük felhangzó hosszan megnyújtott “Sasoriii” hívószó nagyszerűen eltalált filmes ötlet. Igaz, nem csak ez az egyedüli látnivaló benne, hanem az elején a metróból menekülés, majd a megszabadulás a bilincstől és ami benne van, szintén nagyszerű. Főleg ez utóbbi van fantasztikusan megrendezve, bármelyik horrorrendező büszke lenne rá. Szintén látványos az a “sokkolónak” szánt jelenet, amikor a város közepén egy kutya egy emberi karral rohangászik a városban, egy apró probléma van csak vele, hogy a Yojimbo-ban ezt a “poént” már lelőtték.
Természetesen a sexploitation filmek jellegzetességei is benne vannak ebben a részben is (vérfertőzés, nem éppen szakszerűen elvégzett abortusz, stb.), de nem ezek adják a film fő vonzerejét. A fentebb említett rendezői bravúrok mellett ezúttal is mindenképpen meg kell említeni Kaji Meiko játékát, aki szokás szerint kevés szóval, leginkább csak a mozdulataival kommunikál, a “marása” pedig ezúttal is halálos.
A film tehát jó, méltó folytatása az első két résznek, érdemes megnézni, még azzal együtt is, hogy a korábbi részek szvsz jobban sikerültek, továbbá ezúttal van benne úgy 20-30 perc viszonylagos “üresjárat”, akciók nélkül.
iMDB
Matsushima Nami kalandjainak harmadik részében ezúttal a börtönélet helyett (amiből nagyon kevés van ebben a részben) inkább a “kinti”, menekültként töltött napjait ismerhetjük meg. A film legeleje izgalmas és véres akciófilmet sejtet, amikor is Nami jellegzetes módon menekül meg a metrón a rátámadó rendőrök elől. Menekülése során egy prostituálttal, Yukivel köt barátságot, aki igen nehéz sorsot él meg, mert egyrészt nem tartozik a yakuzák fennhatósága alá, így állandóan a támadásaiktól kell tartania, ráadásul a testvére értelmi fogyatékos és még őt is istápolnia kell. Nami megpróbál normális életet élni, munkát vállal, lakást bérel, de ahogy az lenni szokott, hamarosan nyomára akadnak és nem csak a rendőrök, hanem a lányfuttató yakuzák is, akiknek a főnöke Nami régi ismerőse még a börtönből.
Míg a sorozat legelső része egy tipikus sexploitation film volt, a második rész a horrorisztikus betétek miatt már jóval különlegesebb alkotás, a harmadik pedig ismét csak új stílusok felé kacsintgatott. Igaz ugyan, hogy a film legeleje hamisítatlan akció, azonban az azt követő mintegy 30-40 perc sokkal inkább arra épít, hogy a szereplők lelkivilágát bemutathassa a rendező. Persze nem kell túlzottan mély mondanivalóra számítani, de az első két filmnél megszokottnál jóval több időt szentel erre Ito Shunya. A film második fele pedig egyrészt Sasori bosszúját, másrészt a menekülését az őt üldözők elől mutatja be. Ez a rész több szempontból is nagyon hangulatos, leginkább az a jelenetsor dob rajta nagyot, amikor a csatornákban bújkáló Nami-t hívja Yuki “odafentről”. A csatornákba bedobott gyufák látványa és a mellettük felhangzó hosszan megnyújtott “Sasoriii” hívószó nagyszerűen eltalált filmes ötlet. Igaz, nem csak ez az egyedüli látnivaló benne, hanem az elején a metróból menekülés, majd a megszabadulás a bilincstől és ami benne van, szintén nagyszerű. Főleg ez utóbbi van fantasztikusan megrendezve, bármelyik horrorrendező büszke lenne rá. Szintén látványos az a “sokkolónak” szánt jelenet, amikor a város közepén egy kutya egy emberi karral rohangászik a városban, egy apró probléma van csak vele, hogy a Yojimbo-ban ezt a “poént” már lelőtték.
Természetesen a sexploitation filmek jellegzetességei is benne vannak ebben a részben is (vérfertőzés, nem éppen szakszerűen elvégzett abortusz, stb.), de nem ezek adják a film fő vonzerejét. A fentebb említett rendezői bravúrok mellett ezúttal is mindenképpen meg kell említeni Kaji Meiko játékát, aki szokás szerint kevés szóval, leginkább csak a mozdulataival kommunikál, a “marása” pedig ezúttal is halálos.
A film tehát jó, méltó folytatása az első két résznek, érdemes megnézni, még azzal együtt is, hogy a korábbi részek szvsz jobban sikerültek, továbbá ezúttal van benne úgy 20-30 perc viszonylagos “üresjárat”, akciók nélkül.
