Ázsiafilm

A film Maxim Gorkij Éjjeli menedékhely című színpadi művének az Edo-kori Japán keretei közötti adaptációja. Mindez Kurosawa rajongását ismerve az orosz irodalom iránt egyáltalán nem meglepő. Mivel a mű eredetileg színpadra íródott, így gyakorlatilag egyetlen helyszínen játszódik az egész történet, túlnyomórészt a majdnem egylégterű szállón belül, néhány kulcsfontosságú jelenet pedig a két ház között, illetve a másik házban. Mindez növeli a bezártság, a reménytelenség érzetét, nyoma sincs a Kurosawa filmjeire jellemző nagytotáloknak, leszámítva a film leges legelejét, amikor is egy igencsak jellemző jelenettel bemutatják, hogy hol is élnek az emberek. Ennek megfelelően Kurosawa szokásos technikai trükkjei sem találhatóak meg, helyette ezúttal inkább a történetmeséléssel és a színészek remek játékával operál.


A történetmeséléssel természetesen nincs is semmi probléma, egy ilyen híres színdarab esetében eleve nem lehet tévedni, ha pedig a filmes változatot Oguni Hideo és Kurosawa Akira keze munkája alakította, akkor pláne nem. De még ennél is érzékletesebb, látványosabb a színészek játéka. Kurosawa mindig is híres volt arról, hogy nagy érzékkel tud meglehetősen gnóm külsejű embereket összeválogatni a filmjeihez (elég csak a Yojimbo-t említeni a jellegzetes képregénybe illő figurákkal), egy ilyen történethez pedig természetesen szinte csak ilyen külsejű karakterek illenek. Meg is kapjuk őket, persze szinte mindegyikük ismerős kisebb szerepekben a rendező más filmjeiből. Csak néhány példa: az egykori, mára teljesen lecsúszott szamurájt Chiaki Minoru alakítja, az egykori kabuki sztárt Fujiwara Kamatari, Kahei-t Hidari Bokuzen, stb. Rajtuk kívül a tolvaj szerepében Mifune Toshiro látható, míg  Osugi-t a 40 évesen is vonzó Yamada Isuzu játsza. Természetesen miközben a közös tevékenységüket nézzük, sok-sok társadalmi, emberi probléma is a felszínre kerül, de ezek már az eredeti színdarabban is megvoltak és itt található egy elemzés is a műről egy nálam sokkal inkább hozzáértő ember billentyűzetéből. Inkább a japán változat jellegzetességeiből szemezgetnék egy kicsit. Van egy jelenet a filmben, amikor néhányan a szereplők közül elkezdenek szerencsejátszani és ahogy mondják a játékhoz kapcsolódó szöveget, az egyre inkább egyfajta dallammá válik, amit maguk a szereplők is láthatóan élveznek. Egyszerű, de a maga egyszerűségében is zseniális megoldás, ahogy azt a Császártól el is várja a néző (persze valószínűleg a színdarabban is benne van, de azt sajnos nem láttam). Az már csak külön apróság, hogy a szövegében is vannak elrejtett szójátékok, sajnos a japán filmes feliratokhoz képest szokatlanul gyenge és hiányos angol felirat mindezt nem nagyon adja vissza.


A film mindezek ellenére inkább csak Kurosawa fanatikusoknak ajánlható nyugodt szívvel, valamint azoknak, akik ismerik az eredeti Gorkij darabot. Természetesen nem azért, mert a film rossz, hanem azért, mert jóval nehezebben emészthető, mint a Császár ismertebb filmjei.