Ázsiafilm

Rendező: Kenji Misumi

Főszereplők: Ichikawa Raizo; Date Saburo

Egy nyomorban élő, fizetésnélküli szamuráj, aki a származása miatt a legdurvább megaláztatásnak van kitéve nap-nap után, találkozik egy roninnal, aki mestere az iado (kardrántásos) technikának. A dolog egyszerű: ránts kardot és vágj, gyorsabban, mint az ellenfeled. A közemberből az úr testőre lesz és számtalan kihívással kell szembenéznie...

A fenti rövid ismertető ugyan pontos, de korántsem adja vissza a film lényegét. Bár a kardok tényleg sűrűn előkerülnek, különösen a film végefelé, ez nem kalandfilm, hanem nyomasztó hangulatú drámai történet, a szokatlan fajtából. A forgatókönyvet Shibata Renzaburo jegyzi, akit igazából a Nemuri Kyoshiro sorozat tett ismertté és mindig híres volt formabontó forgatókönyveiről. Az elején hosszan taglalja egy kicsiny, átlagos klán hétköznapjait, a központba egy rendkívül alacsonyrangú szamurájt állítva. (Neki a "kutyafi" megszólítás "jár" és szószerint értve!) A keményen dolgozó, rendkívüli fizikai érzékekkel és képességekkel rendelkező, de mélyen megvetett és megalázott ifjúnak semmi reménye a boldogulásra, amíg egy véletlen, rendkívüli esemény nem történik. Pártfogásába veszi a klán ura, aki fokozatosan megőrül. Innen kezdve válik igazán drámává a történet. A legkisebb szeretetért is hálás, tisztalelkű szamuráj hidegvérű gyilkossá lesz annak az embernek az érdekében, akinek a puszta léte romlásba viheti a klánt. Az ellenfelei ugyan durvalelkű alakok, de mégis ők képviselik a túlélés lehetőségét. Ehhez hozzájön még a szerelmi ellentét és máris nyilvánvaló, hogy minden együtt van egy igazi drámai történethez.

A film szerintem egyértelműen a háborús nemzedék lelki konfliktusainak kivetítése a múltba. Lehet-e őszinte hittel, a hagyományokból merítkezve szolgálni azt, ami káros a többségnek? Fel kell-e áldozni önmagunkat olyanokért, akik nem szimpatikusak, de mégis az előbbrejutást szolgálják? Misumi és nemzedéke elkötelezetten szolgálta a 2. Világháborúban a Tenno-t, az isteni császárt, aki kiszolgálta azokat, akik véres erőszakba hajszolták a japán hadsereget. Vajon fel kellett volna ezt akkor ismerniük és meg kellett volna tagadniuk a tradíciót? Nekik ez húsbavágó, lelkiekben gyötrő kérdés volt akkoriban.

A főhőst sokáig követhetjük szörnyű hétköznapi világában, reménytelennek tűnő sorsában, ahol minden szépség és jóság az értékét veszíti. Amikor pedig minden áldozatot vállalva kiáll a meggyőződése mellett, a néző már tudja, hogy rosszul döntött, mégis neki szurkol. Ám boldog végre számítani nem lehet...

Azoknak ajánlom akik szeretik a szokatlan hangulatú, az átlagtól  jóval eltérő filmeket. Például a HARAKIRI, KURONEKO, ONIBABA ismerőinek. Nem közönségfilm, másfajta megközelítést igényel.