iMDB

Főszereplők: Ichikawa Raizo; Kaoru Yasigusa

Rendező: Tanaka Tokuzo

(1966; fekete-fehér; 87 perc)

A klánvilág hétköznapjaiban már nincsenek háborúk. A harcosok át-átruccannak a szomszédba, hogy próbára tegyék vívótudásukat. A barátságosnak induló megmérettetésekből időnként véres ellentétek is fakadtak, mint a film kezdetén. Egy kis klán néhány embere, köztük a klán örököse, nem bírván elviselni a szomszédos klán egyik fontos emberének az arroganciáját, végeznek az illetővel...

A szomszédos, jóval erősebb klán, élükön a meggyilkolt testvérével, követeli a gyilkos kiadatását. A gyengébb klán ura már idős, egyetlen fia van, újabb örökösre nem számíthat. Nem adhatja ki a fiát, mert ha örökös nélkül hal meg, a klánját eltörlik, földjeit elkobozza a Sógunátus. Egy ifjú szamuráj (Raizo Ichikawa), vállalja a tettet és az azzal járó számkivetettséget. Bírja klánurának az ígéretét, hogy egy idő után pénzzel kiváltják a vérdíjat. Csakhogy az idős szamuráj halála után az örököse korántsem igyekszik teljesíteni a becsületbeli adósságot....

A film a 60-as évek klasszikus termésének egyik reprezentatív darabja, de a moziforgalmazás éveiben Japánon kívül gyakorlatilag ismeretlen maradt. A dvd-korszak beköszöntése után indult el a nemzetközi ismertség felé. A film első fele igazi dráma, jól megírt, hihető  helyzetekkel és karakterekkel, pazar vívójelenetekkel. Ichikawa a legjobb formáját hozza, a rendező biztos kézzel irányít és teremt hangulatot. A klánok speciális belső viszonyainak bemutatása, a bajok kezelése és megoldása ügyesen van ötvözve a magánélet problémáival. A szamuráj erkölcsből fakadó önfeláldozás éppúgy hihető, mint az emberi kicsinyességból adódó problémák. A klánja által elárult, saját igazában bízó, mindent kockára tevő főhős gyakori alakja a szamurájtörténeteknek. Kiemelkedő példa erre a Goyokin. Hosszú ideig ez a film is ezt a vonalat követi. Sajnos a végső csapdát nem sikerült elkerülniük az alkotóknak. A valós helyzetekkel, hús-vér alakokkal teli történet végére szuperhőst akarnak csinálni az ifjúból, aki egyedül száll szembe 100 harcossal, beleértve a rendőröket, az üldözőit és a saját klánját. Az utolsó 15 perc egyetlen hatalmas harci jelenet. Mások talán örülnek ennek, de számomra ez teszi tönkre a film hitelességét. Még egy mesteri vívónál is életbe lépnek a fizikai korlátok a valóságban. Ettől a "bakitól" eltekintve a filmnek megérdemelt helye van a 60-as évek legjobb romantikus-drámai történeteinek a sorában. Ezt az időszakot gyakran és méltán nevezik a szamurájfilmek "aranykorának".