Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Tokyo Friends: The Movie (2006)
| Ismertetők - Japán |
東京フレンズ: The Movie (2006)

iMDB
A film rendezését egy eleddig leginkább csak tévésorozatokra specializálódott rendező, Nagayama Kozo vállalta magára. Talán ennek is köszönhető, hogy a filmet nézve végig az az érzése az embernek, hogy ezúttal is egy sorozatot rész, csak éppen megszakítás nélkül mintegy három részt. Ez természetesen egyáltalán nem hiba, esetünkben inkább előny, hiszen ez is segít abban, hogy aki szerette a sorozatot, az újra beleélhesse magát ebbe a világba. Fontos információ, hogy néhány dolgot valószínűleg nem fog érteni a filmből az, aki nem látta az előzményeket, így akit érdekel a film, célszerű, ha először a sorozattal kezdi az ismerkedést.
A történet ott folytatódik, ahol a sorozat abbamaradt. A négy főhősnőből hárman maradnak a Yume no kura nevű vendéglátóipari szolgáltatóegységben, míg a negyedik lány, Maki-chan (Kobayashi Mao) New York-ban telepedett le. Rei-chan (Otsuka Ai) a munka mellett együttesével, a Survival Company-vel (Sabakan) koncertezget és felcsillan előttük az esély arra, hogy egy igazán nagy stadionban is felléphessenek. Hirono-chan (Matsumoto Rio) is megtalálja magának az önkifejezési eszközét egy újabb amatőr színésztársulatban, míg Ryoko-chan (Maki Youko) a Yume no kura tulajdonosaként tevékenykedik. Ryoko esküvőjére érkezik egy gratuláló levél Maki-chantól, aki a jókívánságok mellett leírja azt is, hogy látta Ryuuji-t (Eita), a Sabakan egykori vezetőjét New Yorkban. Rei pedig hamarosan felkerekedik, hogy megkeresse.
Talán nem árulok el azzal túl nagy titkot, hogy a film lezárást úgy is lehet értelmezni, hogy nyitva hagyták, így elképzelhető, hogy a jövőben készül még folytatás belőle. Ez nem is lenne rossz, mert akárcsak a sorozat, a film sem sikerült rosszul, aki szereti a könnyed, jellegzetesen japános történeteket, az ebben a filmben sem fog csalódni. Külön érdekesség benne New York és az amerikaiak ábrázolása, szemléltetően mutatja be a film a japánok viszonyát ehhez a városhoz és kultúrához, főleg, ahogy összehasonlítják a szereplők a tokyoi élettel. Természetesen ezúttal nyoma sincs a Collage of our life-ban látható New York-nak, az a fajta mondanivaló nagyon távol áll ettől a történettől. Azt is jól mutatják be, ahogy a főszereplők egyre inkább felnőttesebbé válnak, egyre érettebben cselekszenek. Slusszpoénként pedig a “cigányozást” is meg lehet említeni, bár itt a “gypsy” kifejezést nem etnikai, hanem életviteli értelemben használják (és beszélik ki) a szereplők. Természetesen a film értékelésénél kihagyhatatlan elem a zene megemlítése, ami (akárcsak a sorozatban) ezúttal is 100%-ban Otsuka Ai szerzeménye és a tőle megszokott, jellegzetes “cukipop”.
A film tehát egy jól sikerült alkotás, de abszolút rétegfilm is egyben. Jpop (és/vagy Otsuka Ai) rajongóknak kötelező darab, de akinek a Nana, vagy a Midnight Sun tetszett, azok körében is sikert fog aratni. Mély mondanivalót viszont nem szabad tőle várni és a sorozat ismerete nélkül sem biztos, hogy érdemes elé leülni.
iMDB
Az utóbbi időben Japánban is divatba jöttek a popsztárok által készített, zenével kapcsolatos filmek. Az, hogy egy zenész színészi pályára lép, természetesen már régóta megszokott dolog a szigetországban is, azonban kifejezetten (pop)zenei filmet készíteni csak mostanában kezdtek el. Az új divathullám első képviselője valószínűleg a 2005-ös Nana volt, olyan énekesekkel a főbb szerepekben, mint Ito Yuna, vagy éppen Nakashima Mika, de említhetnénk a Midnight Sun-t is, amiben szintén egy felkapott énekesnő, Yui játszotta a főszerepet. Ebbe a sorba pedig remekül beleillett az Avex Trax zenei kiadó által finanszírozott tévésorozat, a Tokyo Friends, amit 2005-ben vetített az egyik japán tévécsatorna. Az 5 részes sorozat úgy fejeződött be, hogy nem fejeződött be és a vetítése után nem sokkal már elkezdték forgatni a folytatását, ezúttal már egy egész estés mozifilm keretén belül.
A film rendezését egy eleddig leginkább csak tévésorozatokra specializálódott rendező, Nagayama Kozo vállalta magára. Talán ennek is köszönhető, hogy a filmet nézve végig az az érzése az embernek, hogy ezúttal is egy sorozatot rész, csak éppen megszakítás nélkül mintegy három részt. Ez természetesen egyáltalán nem hiba, esetünkben inkább előny, hiszen ez is segít abban, hogy aki szerette a sorozatot, az újra beleélhesse magát ebbe a világba. Fontos információ, hogy néhány dolgot valószínűleg nem fog érteni a filmből az, aki nem látta az előzményeket, így akit érdekel a film, célszerű, ha először a sorozattal kezdi az ismerkedést.
A történet ott folytatódik, ahol a sorozat abbamaradt. A négy főhősnőből hárman maradnak a Yume no kura nevű vendéglátóipari szolgáltatóegységben, míg a negyedik lány, Maki-chan (Kobayashi Mao) New York-ban telepedett le. Rei-chan (Otsuka Ai) a munka mellett együttesével, a Survival Company-vel (Sabakan) koncertezget és felcsillan előttük az esély arra, hogy egy igazán nagy stadionban is felléphessenek. Hirono-chan (Matsumoto Rio) is megtalálja magának az önkifejezési eszközét egy újabb amatőr színésztársulatban, míg Ryoko-chan (Maki Youko) a Yume no kura tulajdonosaként tevékenykedik. Ryoko esküvőjére érkezik egy gratuláló levél Maki-chantól, aki a jókívánságok mellett leírja azt is, hogy látta Ryuuji-t (Eita), a Sabakan egykori vezetőjét New Yorkban. Rei pedig hamarosan felkerekedik, hogy megkeresse.
Talán nem árulok el azzal túl nagy titkot, hogy a film lezárást úgy is lehet értelmezni, hogy nyitva hagyták, így elképzelhető, hogy a jövőben készül még folytatás belőle. Ez nem is lenne rossz, mert akárcsak a sorozat, a film sem sikerült rosszul, aki szereti a könnyed, jellegzetesen japános történeteket, az ebben a filmben sem fog csalódni. Külön érdekesség benne New York és az amerikaiak ábrázolása, szemléltetően mutatja be a film a japánok viszonyát ehhez a városhoz és kultúrához, főleg, ahogy összehasonlítják a szereplők a tokyoi élettel. Természetesen ezúttal nyoma sincs a Collage of our life-ban látható New York-nak, az a fajta mondanivaló nagyon távol áll ettől a történettől. Azt is jól mutatják be, ahogy a főszereplők egyre inkább felnőttesebbé válnak, egyre érettebben cselekszenek. Slusszpoénként pedig a “cigányozást” is meg lehet említeni, bár itt a “gypsy” kifejezést nem etnikai, hanem életviteli értelemben használják (és beszélik ki) a szereplők. Természetesen a film értékelésénél kihagyhatatlan elem a zene megemlítése, ami (akárcsak a sorozatban) ezúttal is 100%-ban Otsuka Ai szerzeménye és a tőle megszokott, jellegzetes “cukipop”.
A film tehát egy jól sikerült alkotás, de abszolút rétegfilm is egyben. Jpop (és/vagy Otsuka Ai) rajongóknak kötelező darab, de akinek a Nana, vagy a Midnight Sun tetszett, azok körében is sikert fog aratni. Mély mondanivalót viszont nem szabad tőle várni és a sorozat ismerete nélkül sem biztos, hogy érdemes elé leülni.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
Aso Kumiko arcai
» The Invincible Fist (Tie shou wu qing) (1969)
Fölöttébb jó év volt az 1968-as a Shaw Brothers stúdió számára, de az 1969-est sem érhette panasz.
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






