belépés∆

Underworld Beauty (Ankokugai no bijo) (1958)

Underworld Beauty (暗黒街の美女) (1958)

Underworld Beauty (Ankokugai no bijo) (1958)

iMDB

Három évvel ezelőtt két yakuza elrabolt 3 gyémántot, azonban a tervükbe némi hiba csúszott. A gyémántokat ugyan sikerült megszerezni és elrejteni, de egyikük elvesztette az egyik lábát, a másikat pedig három évre börtönbe zárták. Miután ez utóbbi, Miyamoto kiszabadul, elhatározza, hogy az azóta visszavonult és egy kis utcai kajáldát üzemeltető rokkant társát fogja megtámogatni a gyémántok eladásából származó pénzzel. Sajnos a tervbe ezúttal is beleköpnek és úgy hozza a sors, hogy a gyémántokra már nem a bajtársnak, hanem a vidékről Tokyo-ba érkező hugicájának lesz szüksége, akit a rokkant ex-yakuza báty tanácsai ellenére nagyon vonz az alvilág. Természetesen a gyémántokra mások foga is fáj, így a frissen szabadult yakuza a lány segítségére siet.

Underworld Beauty (Ankokugai no bijo) (1958)

Suzuki Seijun-nak ez volt filmrendezőként a nyolcadik filmje és akárcsak oly sok más munkájában, ezúttal is igyekezett a határokat feszegetni, tabukat döntögetni, de erről majd néhány mondattal később. A történet egy szokványos krimi, amiből talán kicsit többet is ki lehetett volna hozni (a jó 30 évvel később készült nagyszerű hongkongi akciófilm, az A better tomorrow például hasonló alapszituációból indul ki). Sajnos a főszereplő yakuza eléggé sablonos figura, azonban a mellékszereplők között már jóval életszerűbb jellemek vannak, főleg a lány igencsak kapzsi barátja. Az 50-es évekbeli Tokyo alvilági részeinek bemutatása is látványos, néhány napközben elkapott jelenet különösen tetszett, látni a korabeli villamosokat döcögni, a jellegzetesen amerikaias küllemű autókat, stb. Ugyanez elmondható az éjszakai életről is és ezzel el is érkeztünk a határok feszegetéséhez és a tabuk döntögetéséhez. Suzuki ugyanis már a japán újhullám rendezői közé tartozott, akik végképp leszámoltak a klasszikus japán film hagyományaival és előtérbe helyezték a máig tartó jellegzetességeket, azaz az erőszakot és az erotikát.

Underworld Beauty (Ankokugai no bijo) (1958)

Mai szemmel nézve ugyan eléggé visszafogott a film mindkét téren, de ne felejtsük el, amikor készült, 1958-at írtak. Ha jók az információim, ezidő tájt Hollywoodban még erőteljes cenzúra működött és a filmek cenzorok által engedett legerotikusabb jelenete az volt, amikor az erőteljesen kirúzsozott vörös ajkú színésznő hosszú csókot váltott a férfi főhőssel. De említhetnénk akár Ozu Yasujiro, vagy Mizoguchi Kenji ugyanekkor készült filmjeit, amikben szintén semmi ilyesmi nem fordulhatott elő. Nos, ebben a korban Suzuki lazán a kamerát úgy állította be már a film elején látható táncest felvételekor, hogy mikor a rock’n roll-ra táncoló párok hölgytagjait éppen dobálják az urak, akkor simán a szoknyák alá lehet látni. A hollywoodi cenzort ennek láttán vélhetően a szívroham kerülgethetette, hogy még ilyen erkölcstelenséget… De hasonló jelenetekben látható a film főhősnője, az ekkor 21 éves Shiraki Mari által alakított Akiko is. Meztelenül áll modellt a művészlélek barátja szobraihoz és rajzaihoz, a különféle „erkölcstelen” összejöveteleken alsóruházatban táncol, valamint feltűnő a "nőhöz méltatlan, botrányos" viselkedése is (pl. egy jelenetben részegen felszed egy amerikai tengerészt). Suzuki tehát itt, akárcsak a szintén ekkoriban forgatott The naked woman and the gun, a Young breasts és az Age of nudity esetében, erőteljesen letette a későbbi sexploitation filmek alapjait.

Underworld Beauty (Ankokugai no bijo) (1958)

A film tehát leginkább emiatt az úttörő szerepe miatt lehet érdekes. A történet, főleg mai szemmel nézve semmi extra és a poszter alapján a néző jóval többre számít, mint amit végül kap. Kuriózumként tehát mindenképpen figyelemre méltó film, azonban leginkább kísérletnek nevezhető, nem tartozik a japán film legjobbjai közé. Egy nézést azért megér.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Destiny's Son (Kiru) (1962)

Destiny's Son (Kiru) (1962)

iMDB Eredeti cím: Kiru Rendező: MISUMI Kenji Főszereplő: ICHIKAWA Raizo (1962, színes)

The Haunted Samurai (Tsukigami) (2007)

The Haunted Samurai (Tsukigami) (2007)

Nem kellene ugyan, mert már megszokhattuk volna, de az ember időről időre újra és újra meglepődik azon, hogy milyen színes és elképesztő ötletekkel képesek előállni a japán filmesek. Ez persze elsősorban a mangakák és a...

Police Assassins (Huang gu shi jie) (1985)

Police Assassins (Huang gu shi jie) (1985)

Police Assassins (Huang gu shi jie) (1985)iMDBEz a minden ízében tipikus hongkongi akcióvígjáték sok tekintetben is elsőnek számít. Mindamellett, hogy Corey Yuen egyik legelső rendezése, ebben a filmben debütált a frissen Hongkongba csábított Cynthia Rothrock,...

Nakadai Tatsuya

Nakadai Tatsuya

Nakadai Tatsuya (仲代達矢) Nakadai Tatsuya 1932. december 13-án született Tokyo-ban, születésekor még a Motohisa utónevet kapta. Az 1950-es évek elején fedezte fel Kobayashi Masaki filmrendező, aki véletlenül betért vásárolni abba a boltba, ahol a magas,...