belépés∆

Kibakichi: Bakko-Yokaiden (2004)

牙吉: 跋扈-溶解伝 (2004)

Kibakichi: Bakko-Yokaiden (2004)

iMDB

A legenda szerint régen az emberek és a szörnyek egymás mellett éltek, azonban az emberek elkezdték üldözni a szörnyeket, akiknek menekülés lett az élete és egy isten hátamögötti kis faluban húzták meg magukat, ahol egy kaszinót is üzemeltetnek. Ebbe a faluba érkezik meg egy Kibakichi nevű harcos, akit a helyiek rávesznek arra, hogy ő is kaszinózzon egy kicsit. A nagy szerencsével megáldott emberre felfigyel a falu vezetője, aki beavatja a saját álmaiba is. Ez az álom pedig az, hogy az emberek és a szörnyek ismét egymás mellett éljenek békében. Ennek megvalósítása érdekében a vezető lepaktált az emberekkel is, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy elárulta őket valaki. Miközben Kibakichi múltjából is érdekes dolgok derülnek ki, megjelenik az emberek csapata néhány nem igazán a korba beleillő fegyverrel és az álom végképp elveszni látszik. De vajon kicsoda valójában Kibakichi?

Kibakichi: Bakko-Yokaiden (2004)

A Japánban nem szokatlan módon egy mangából adaptált film remekül beleillik a szamurájos fantasyk sorába, amiket többek között a Samurai Resurrection és az Ashura képvisel. Meglehetősen színpadias beltéri jelenetek, sok-sok vizuális effekt és igen sok sötétben előadott csata, amikből alig lehet látni valamit (talán ezzel akarták elkerülni, hogy sokszor újra kelljen forgatni a jeleneteket). A film hangulata egyébként nem rossz, főleg az első felében, amikor még nem jelennek meg az emberek az illúzióromboló fegyvereikkel. A szörnyek között található néhány igen mókás darab, a japán filmekre olyannyira jellemző gumibábok formájában, amikhez megmosolyogtató módon torzítottak hangot. Hasonló dolgok mondhatóak el a horror jelenetekről, amik szintén sokkal inkább mosolyt fakasztóak, mint félelmetesek. A falucska életének bemutatását is jól eltalálták, nappal teljesen átlagos, békés falunak tűnik, éjszaka pedig előbújnak a szörnyek az álcájuk mögül.

Kibakichi: Bakko-Yokaiden (2004)

Sajnos azonban a film második fele (szerintem legalábbis) elég gyenge lett, főleg a már többször említett egyáltalán nem ideillő fegyverek, valamint Kibakichi nagy változása miatt (bár erre már a film elejétől kezdve lehetett számítani, meg egyébként is lenne benne a fő poén). Ebben a részben a drámaiság helyett egyértelműen inkább az akcióra mentek rá a készítők, amivel jól el is rontották az addigi kellemes hangulatot. Így ennek, valamint a csekélyke költségvetésnek köszönhetően a film igencsak közepes lett, de akinek tetszett a Samurai Resurrection és főképp (az egyébként valóban jól sikerült) Ashura, annak számára ez a film is érdekes lesz, akárcsak a második része.

Hozzászólások   

#10 Guest 2007-01-31 10:07
Tehát az összes B-kategóriás film jó? Ne sarkítsunk már ennyire, és menjünk át a forumra vitázni erről...
#9 Guest 2007-01-30 21:32
Nem egészen erről van szó. Kis költségvetésből is lehet nagyon jó filmet összehozni, de figyelni kell, hogy milyen műfajban. A Kibakichi eredendően egy akciófilm szeretne lenni, viszont jó akciófilmet kis költségvetésből max. verekedőset, esetleg kardozósat lehet kihozni, de fantasy világban játszódó, némi CG-t felvonultató darabokat már nehezen. És itt bukik meg a film, mert néhány gumibábot sikerült ugyan összeszedni, van vívás is (igaz, a legtöbb vívójelenet vaksötétben, hogy ne lásson a néző semmit se belőle), de a 70-es évek sci-fijeire emlékeztető lövöldözések már elég gázak lettek benne. Kár érte, mert az alapötletből ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni.
#8 Guest 2007-01-30 21:05
Hiszen a filmek minősége és élvezhetősége alapvetően egyenesen arányos a ráfordított pénzzel... ? :D
#7 Guest 2007-01-30 20:09
A kivétel erősíti a szabályt. Oldfannak igaza van. Habár van egy-két jól sikerült film, azért a döntő többség nagyon rossz bizony.
#6 Guest 2007-01-30 16:12
Nem véletlenül lett ez a szó így használva, alapvetően nem minőségi mozikra lett kitalálva. Mivel viszont a költségvetési részre is igaz volt, remekmüvek is kikerülhettek B kategóriába szánt alkotások közül. Innen már attól függ, ki melyikre gondol..

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)iMDB Magyar felirat  A Tokyo Raiders-ben megismert Lin az előző film történései után 5 évvel egy hamis dollárok előállításához használható “nyomatot” üldöz. A nyomat (illetve kettő, mert a “hátlaphoz” is...

Made in Hong Kong (Xianggang zhizao) (1997)

Made in Hong Kong (Xianggang zhizao) (1997)

Fruit Chan talán az egyik legeredetibb rendező a hongkongi érában. Benne van ugyanaz, ami akciófilmeket gyártó, de persze nem elhanyagolható társaiban, csak nála a témához kivétel nélkül minden alkalommal mélység is társul. Így volt...

Happy Together (1997)

Happy Together (1997)

    iMDB Háttérkép   Igazi, átütő erejű Wong Kar-wai klasszikus, amiben minden benne van, amit e rendezőben szeretünk, és ezt így látták a filmkritikusok is 1997-ben, Cannes-ban. Yiu-fai (Tony Leung) és barátja Po-wing (Leslie Cheung) idillinek ugyan nem mondható, de...

The Reluctant Fundamentalist (2012)

The Reluctant Fundamentalist (2012)

  Szívesen olvasok életrajzi regényeket és nézek ilyen témájú filmeket, mert a szereplők sorsába óhatatlanul beleszóló történelem másféle ismereteket ad, mint az iskolai tananyag és a történelmet is szeretem. Bevallom, ezen a téren nem vagyok válogatós.