Ázsiafilm

A film hozza az Ozu filmjeitől megszokott családias, bensőséges hangulatot. A néző folyamatosan úgy érzi, hogy ő maga is az éppen a képen látható szereplők között ül, amit a rendező azzal is kiemel, hogy a színészek látszólag abszolút nem törődnek a kamerával, sokszor háttal állnak neki, vagy éppen nem látszanak. Mivel a kamera sosem mozog, így ténylegesen olyan érzése van a nézőnek, mintha a szereplők mellett ülne egy széken. A történetmesélés is a klasszikus hagyományokat követi, olyan, mintha egy regényt olvasnánk.
Aki esetleg úgy érzi, hogy a történet középpontjában álló probléma, hogy a lánykák hogyan is kössenek házasságot, talán nem olyan érdekes dolog, az téved. Remekül van kidolgozva, hogy egy olyan abszolút férfiközpontú társadalomban, mint amilyen a japán, a nők mennyi furfanggal és leleménnyel próbálják az igazukat elfogadtatni –esetünkben- a családfővel. Persze közben a hétköznapi életről is rengeteg érdekes apróságot mutat be Ozu, sokszor úgy, hogy az avatatlan néző szinte észre sem veszi. Ezeket pedig úgy ábrázolja, hogy semmit sem bírál, nem alkot véleményt, mindannak eldöntését, hogy az adott tevékenység elfogadható-e, helyes-e, a nézőre bízza. Szándékosan előtérbe tolja például a feleség feladatait, amikor a férj este hazajön a munkából (ahogy segít neki átöltözni, próbálja szóval tartani, stb.), valamint ahogy bemutatja, hogy mindezt a másik fél hogyan fogadja (általában fapofával, teljesen természetesnek tartva a dolgot).

De ugyanígy képet kapunk a modern, változó társadalomról, ahogy ezt a fent említett rituálét megzavarja egy elektronikai eszköz, egy rádió (Hirayama úr haragszik is rá rendesen!), a fiatalok modern beszédstílusáról (a lányok következetesen a kareshi (barát) szó helyett az angolból átvett, megmosolyogtató „boifurendo” szót használják), stb, azaz egyetlen társadalmi probléma (a fiatalok házasságkötési vágyai) középpontba állításával gyakorlatilag a teljes hétköznapi életben előforduló kisebb-nagyobb problémákat, a generációk közötti különbségeket bemutatja. Egy szóban összefoglalva: zseniális! Mindennek elérésében pedig Ozu-t a kor nagyszerű színészei segítették, nevük feltétlenül említésre érdemes. Hirayama urat Saburi Shin, a feleségét Japán első filmrendezőnője, Tanaka Kinuyo, a lányokat az 50-es évek mai szemmel nézve is nagyon csinos színésznői, Arima Ineko, Kuga Yoshiko, valamint Kuwano Miyuki alakítják, míg Hirayama úr barátai közül a Mikami urat alakító Ryu Chishu arca sok-sok másik korabeli japán filmből is ismerős lehet.
Aki tehát szereti a klasszikusan szép történeteket, valamint érdeklik Japán társadalmi problémái, ebben a finom humorral, helyenként megható jelenetekkel teletűzdelt filmben biztos, hogy nem fog csalódni.