Death Note (2006)
| Ismertetők - Japán |
Az anime/manga adaptációk elég kényes pontot jelentenek a japán filmiparban. A tapasztalat azt mutatja, hogy inkább rosszabbak, mint az eredeti, szinte soha nem közelítik meg a rajzolt változat minőségét. Így volt ez bizony a Death Note esetében is, ami, számomra teljesen érthetetlen módon, igen jól teljesít a mozik vetítésein.
Az egyetemi hallgató, Light Yamagi, egy nap talál egy könyvet, csak úgy az utcán, egy szemétkupac mellett. Rövidesen rájön, s ebben a kezdőlapra írt angol nyelvű(!) szöveg is segíti, hogy ha erősen rágondol egy emberre, s ráírja annak nevét a könyv egyik lapjára, akkor az illető rövid úton elhalálozik. Light persze él is a hatalommal, és elkezdi kiírtani a Föld összes gonosztevőjét.
Ez a live action movie egyszerűen borzasztóan rossz. Nincs egy olyan elem benne, amit a javára tudnék írni, ellenben rosszat annál többet. Onnantól kezdve, hogy a főszereplőt Light-nak hívják, ami kifejezetten rosszul hangzik a japánok szájából, és az ellenfelét pedig „L”-nek, ami még rosszabbul, lévén ezt a betűt a japánok képtelenek kiejteni, addig, hogy a kettes számú főszereplő egy elképesztően bután kinéző és rosszul animált szörny, minden egyes momentumot bőven lehetne kritizálni. A gyerek szereplők egyáltalán nem tudnak színészkedni, a melléjük rakott nagy öregek pedig gyakorlatilag szenvednek a képernyőn. Persze a történet tele van óriási logikai bakikkal, és szinte minden csak a külsőségeknek szól, amik szintén nagyon amatőr módon megvalósítottak.
» Crest of Betrayal (Chushingura Gaiden: Yotsuya Kaidan) (1994)
» Ghost Story of Yotsuya (Tokaido Yotsuya Kaidan) (1959)
» 20th Century Boys vs Fish Story
» The Birth of Japan (Nippon tanjou) (1959)
» Wakamatsu dupla: Season of Terror & Shinjuku Mad
manu nevű szerzőnk 2006. január 10., kedd óta tag.







Hozzászólások
Nekem igazából az a gondom a 2 filmmel hogy annyi mindent átírtak ami kivitelezhető lett volna abban a 2 filmben pl.: a második rész vége az animében totál másképp van sokkal jobb.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.