belépés∆

Sex and Fury (1973)

 

Sex and Fury (1973)

imdb

A 70-es évek elejétől tombolt az a sajátos irányzat Japánban, amit manapság szexploitationnek neveznek. Élen járt ebben a Nikkatsu stúdió, ezért gyakran Nikkatsu Pinknek is nevezik e filmeket. Két fontos tényző köré épültek e mozik: vér liter-, nagy cicik meg kilószámra. A Toho stúdió is persze síkra szált, s ennek eredményeképp jöttek létre a Bad Girls of Toho és a Yakuza Girl Boss néven fémjelzett alkotások. Az érdekessége e filmeknek, hogy olyan nagy számban készítették őket, hogy néhány tehetséges fiatal rendező csak ezeken próbálhatta ki magát. Így születtek aztán elég érdekes művek, ill. érdekes megoldások. A Sex and Fury vegytiszta szexploitation a Toho-tól, azt nem mondom, hogy jó, de mindenképpen érdekes és egy újabb alapmű Tarantino Kill Billjéhez. Mai szemmel inkább vicces, kb. mint a korabeli Godzillák. Érdekes, hogy persze ebben is játszanak amcsi színészek, akik szerintem nem amerikaiak, mert erősen törtik az angolt (meg a japánt is). A színészi játék rendes filmhez képest gagyi, szoftpornóhoz viszonyítva viszont nagyon is jó. A történet szintúgy, igazából nem tudom hova tenni. Mindenestre mutat olyat, amit máshol nem igen láthat az ember.

Hozzászólások   

#2 YEZy 2007-04-29 01:25
Pár pontosítás. Ez biztos, hogy nem Toho film, hanem Toei, Ike Reiko és társai ennél a filmstúdiónál dolgoztak. :-) Ezeket a filmeket a korabeli szemmel is viccesnek készítették és valószínűleg senkit se érdekelt, hogy mennyire realisztikusak a harcok bennük. A legtöbbjük különféle (hentai) mangák adaptációja volt és direkt arra készültek, hogy a férfiakból álló nézősereg kellőképpen jól szórakozzon. Ennek pedig ez a film is tökéletesen megfelel, jó kis látványos, véres csaták vannak benne, sok magából kivetkőzött hölgy és a Suzuki Norifumi-tól megszokott agymenések. Más agyából nem pattanhatott volna ki olyasmi, mint itt, hogy a fürdésben megzavart főhősnő anyaszült meztelenül kaszaboljon le egy kisebbfajta hadsereget. Röviden, ezeket a filmeket nem érdemes más műfajokkal összehasonlítan i, simán szórakoztató filmeknek készültek és erre a célra tökéletesen meg is felelnek. 8) Ja és nem utolsósorban minél többet lát ezekből az ember, annál inkább rájön, hogy Wong Jing semmi újat nem talált ki, csak ezeket a filmeket élesztette újjá a Naked Killer-rel és társaival. :zzz
#1 Guest 2007-01-10 16:23
Egy másik agymunka mentes napra szánt alkotás volt.. ;-) Nem csak én én voltam mentes tőle, itt-ott az alkotók is. Mint kuriózumot el tudom fogadni. Egyedül az bosszant néha, ha úgy mint a Lady Snowbloodnál, azt hiszik "harci jelenetek" vannak a filmben. Aki igazi profi női harci jeleneteket akar látni az Gosha filmeket nézzen meg, vagy a CRIMSON BAT (A kardforgató nő) valamelyik részét.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Lady Snowblood 2: Love Song of Vengeance (Shurayukihime Urami Ren…

Lady Snowblood 2: Love Song of Vengeance (Shurayukihime Urami Renga) (1974)

Lady Snowblood 2: Love Song of Vengeance (修羅雪姫憾み恋歌) (1974)iMDB1905 környékén járunk, az orosz-japán háború időszakában, amikor is hosszas hajsza után a rendőrségnek sikerül elkapnia Yuki-t, akire 37 gyilkosságot bizonyítanak rá és halálra ítélik. Azonban hogy,...

Cyborg Girl (Boku no kanojo ha saibogu) (2008)

Cyborg Girl (Boku no kanojo ha saibogu) (2008)

A koreai Kwak Jae-young 2001-ben a My Sassy Girl megrendezésével egycsapásra bekerült a legtehetségesebb ázsiai filmrendezők közé, az eltelt évek során pedig további kellemes történetekhez adta a nevét nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is. 2008-ban...

Metrosexual (Gang chanee kap ee-aep) (2006)

Metrosexual (Gang chanee kap ee-aep) (2006)

   iMDB Négy régi jóbarátnőt felhívja ötödik társuk, hogy találkozzanak egy népszerű bangkoki étteremben. A barátnők:Pom, egy női magazin riportereNim, telefonos tanácsadó egy szexuális zavarokkal küzdők segítését vállaló alapítványnálFyne, a szépségszalon tulajdonosPat, egy japán nyugdíjas menyasszonyaPang,...

Zatoichi's Vengeance (Zatoichi no uta ga kikoeru) (1966)

Zatoichi's Vengeance (Zatoichi no uta ga kikoeru) (1966)

  Egy nagy visszatérő bizonyítja, hogy a tizenhármas korántsem kell, hogy szerencsétlen szám legyen. Nyilvánvalóan nem Katsuról van szó, hiszen ő el sem hagyta a sorozatot, hanem Tanaka Tokuzo rendezőről.