IMDb

A Sharasoujyu egyszerűen az egyik kedvenc filmem lett, bár még mindig fenntartom, hogy eléggé rétegfilm. Egy gyönyörű történet a hétköznapok valóságában, ahol a mindennapi élet rezdüléseinek is varázsereje van. Valami hihetetlen zseniális színészi játék, de tényleg zseniális. Vannak pillanatok, ahol olyan érzelmek (szeretet, fájdalom) áradnak a szemekből, hogy el sem hiszem, hogy nem a valóságban vagyok. Hitelesebb, mint egy dokumentumfilm. És ezek az érzelmek nem holmi klisék ám, ezek az emberek hétköznapi emberek, s gyakran nem tudják ám, hogyan kell érezniük, cselekedniük, szélsőséges helyzetekben. A hitelességben nagy szerepe lehet, hogy a rendező hölgy a saját szülővárosában forgatta le a filmet. A város is megérne egy misét, s már az első, jó hosszú snittel egy pillanat alatt átérezzük hangulatát, s ottermünk utcáin. Egy kaland.
Nem akarom túlmagasztalni, de engem nagyon megkapott, úgy érzem, ez igazi művészi alkotás, nagyon sok és nagyon mély réteggel, ahol nem a cselekmény hozza ezeket föl, hanem a tekintetek, helyszínek (minden kép információval túltelített, pedig szinte minden mozdulatlan), egy a szélben fellebbenő szoknya, az eső... Igazi japán film.