belépés∆

The Uchoten Hotel (2006)

The Uchoten Hotel (2006)

iMDB 

 

Klasszikus amerikai színpadi vígjátékokat idéz Koki Mitani új filmje, az Uchoten Hotel, melyben egy luxus szálloda szilveszter estéjét kísérhetjük végig.

A recept egyszerű: hozzunk össze sok lökött embert, ne hagyjuk őket magukra, szervezzük meg, hogy találkozzanak, és garantált a szórakozás. Ezt tette Mitani is. A filmnek nincs igazából körvonalazható története, a vezérszálnak talán a szilveszterre való készülődést és Rub-A-Dubot tekinthetjük, egy elég erőszakos és önfejű kacsát, aki elszökött hasbeszélő gazdájától, és rendszerint feltűnik a különböző helyszíneken. A főbb karakterek közül meg lehet még említeni az egyik aligazgatót, akit Koji Yakusho alakít (Eureka, Kairo, Seance, Doppelganger, Cure), egy öngyilkos-jelölt szenátort, egy prostit, aki folyton belóg a szállodába, hogy gazdag pasikat tudjon összeszedni, az „éve emberét”, akit egy rénszarvas vadász társaság akar éppen megválasztani, és annak feleségét, aki az aligazgató volt felesége. Mellettük még rengeteg mellékszereplőt sorakoztat fel a film, s mind jól kitalált, jól eljátszott karakter (természetesen az örök mellékszereplő, Susumu is köztük van, mint bűvész).

A helyszín-váltások, a jelenetek, a dialógusok mind úgy vannak megkreálva, mintha színpadi darabban lennénk, s ezt nem is rejti véka alá a rendező. A szereplők így sokkal közelebb kerülnek az emberhez, szinte ő is a hotel lakójának érzi magát, maga az ünnep, a szilveszter pedig kedvessé, meleggé varázsolja az egész atmoszférát, amiben az ember pillanatok alatt felolvad, de legalábbis feloldódik. A poénok ülnek, de nem azok a kiélezett, széjjeltépős viccek, inkább amolyan japán módra, visszafogottan kedvesek. Van benne persze félreértés is rendesen, ahogy ilyenkor kell. A fő erénye a filmek azonban mindenképpen a színészi játék, ami egyértelműen és hiánytalanul elsőrangú minden színésznél. Észre sem venni, hogy játszanak.

Mindemellett igazából nincs a filmben semmi extra. Nem ez az első és nem is az utolsó ilyen alkotás, egyetlen célja, hogy szórakoztasson, szerezzen egy könnyed estét az embernek.

 

Hozzászólások   

#1 Guest 2006-12-30 21:18
Rub-A-Dub volt a legjobb az egészben, de az egész film jó kis hangulatos darab, főleg így szilveszter táján. :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Moonlight whispers (Gekkou no sasayaki) (1999)

Moonlight whispers (Gekkou no sasayaki) (1999)

Moonlight whispers (月光の囁き) (1999)   iMDB  

Hepcat in the Funky Hat: Case of the 200 000 Yen Arm (Fanki hatto…

Hepcat in the Funky Hat: Case of the 200 000 Yen Arm (Fanki hatto no kaidanji: Nisenman en no ude) (1961)

A 60-as évek eleje egyértelműen a nagy stúdiókból kiszakadt, B-filmeket ontó kis műhelyek ideje volt. Mind a Shintoho, mind a New Toei számolatlan mennyiségben állította elő az óriás szörnyes tokusatsu-kat, a jellegzetes noir hangulatú krimiket,...

The Fearless Avenger (Mushukunin Mikogami no Jokichi: Kawakaze ni…

The Fearless Avenger (Mushukunin Mikogami no Jokichi: Kawakaze ni kako wa nagareta) (1972)

Jokicsi, az elszánt jakuza visszatért. Még ugyanabban az évben, amikor a az első rész piacra került, elkészült a folytatás.

Four Days of Snow and Blood (Ni-ni-roku) (1989)

Four Days of Snow and Blood (Ni-ni-roku) (1989)

 iMDB Rendező: Hideo GoshaFőszereplők: Kenichi Hagiwara; Tomukazu Miura; Musahiro Motoki; Minami Kaho(1989, 115 perc)Az 1930-as évek elején Japán Mandzsúriát igyekszik elfoglalni. Kilép a Nemzetszövetségből (az ENSZ elődje), hogy hódító céljait megvalósíthassa. Ám a hátországot embargó...