belépés∆

Across a Gold Prairie (Kinpatsu no sougen) (2000)

Across a Gold Prairie (Kinpatsu no sougen) (2000)


Kodai Narisu (Ikewaki Chizuru) egy fiatal lány, aki elvállal egy munkát és afféle bejárónőként kezd dolgozni egy több, mint 80 éves, szenilis öregembernél. Az öregúr, Nippori (Iseya Yusuke) azonban egyfajta álomvilágban él, azt hiszi magáról, hogy 20 éves és persze egyből beleszeret a lányba, aki ráadásul a fiatalkori „idoljára” emlékezteti. Narisu keresi a helyét az életben, és nehezen emészti meg, hogy a (nem vérszerinti) testvére, Maruo az ő legjobb barátnőjével, Makiko-val kezd el randevúzgatni. Ráadásul a páros folyamatosan húzza a lányt, hogy menjen hozzá az öreghez, mert az úgyis hamarosan meghal és akkor egy csomó pénze lesz. Az öreg a maga módján pedig segíteni szeretne a lánynak, aki egy idő után azon veszi észre magát, hogy ő is kezd az öreg álmába belekerülni.


Jó kis film, a japán drámák legszebb hagyományait folytatja. Nem meglepő módon ennek is a forrása egy manga, mégpedig Oshima Yumiko hasonló című mangája. A két főszereplő emlékezetes alakítást nyújt, főleg Iseya Yusuke, hiszen a film alapvető motívuma, hogy az öregurat végig úgy látjuk, ahogy ő is látja magát, azaz teljesen fiatalnak. Mókás látni, ahogy egy - a film készülte idején - 24 éves színész játsza el a 80 év körüli öreget. Viszont éppen emiatt esetleg félreérthető a film, főleg, ha nem figyel az ember az elején. A sztori aranyos, megható és jellegzetes japánossággal mutatja be a plátói szerelmet, valamint a szenilitást. E film alapján kíváncsi lettem Isshin Inudou rendező további munkáira is, remélem, azok is ilyen jók lesznek.

imdb

 

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Prodigy (Shindou) (2007)

Prodigy (Shindou) (2007)

Prodigy (神童) (2007)iMDBEnnek a filmnek a címe (magyarul Csodagyerek) önmagáért beszél. A korosztályukból valamilyen képességük, vagy tehetségük folytán kiemelkedő és emiatt beilleszkedni nem tudó, vagy nem is akaró fiatalok életéről előszeretettel szoktak filmet készíteni, hiszen...

Hotelier (tv sorozat) (2007)

Hotelier (tv sorozat) (2007)

ホテリアー (tv sorozat) (2007)iMDBDramaWikiNem mozgok túlzottan otthonosan a távol-keleti tévésorozatok világában, de néhány sorozat megtekintése után világossá vált, hogy ahogyan a világon mindenütt, itt is megvannak a jellegzetes klisék, amikre felépülnek a sorozatok. Az egyik...

Zatoichi 2 - The Tale of Zatoichi Continues (1962)

Zatoichi 2 - The Tale of Zatoichi Continues (1962)

  A történet ott folytatódik, ahol az előző abba maradt. Sok visszatérő szereplővel találkozhatunk például Tane, aki szerelmes lett Zatoichibe, valamint Sukegoro is, akinek Ichi segített az egy évvel ezelőtti harcokban. Zatoichi az első részben megfogadta,...

Nemuri Kyoshiro 1 - The Adventures of Nemuri Kyoshiro (Nemuri Kyo…

Nemuri Kyoshiro 1 - The Adventures of Nemuri Kyoshiro (Nemuri Kyoshiro Sappocho) (1963)

     IMDb  Egyes forgalmazóknál: Nemuri Kyoshiro - The Chinese Jade Főszereplők: Ichikawa Raizo; Nakamura Tamao; Wakayama Tomisaburo Rendező: Tanaka Tokuzo (1963, 82 perc) A 60-as évek elején a japán filmstúdiók válságot éltek át. A közönségnek elege lett a lovagias, daliás, jótevő,...