belépés∆

Shisso (2005)

 

Shisso (2005)

 

Sabu 2005-ös (és egyben eddigi legfrissebb) filmjében új vizekre evezett és ezúttal egy igazi, vérbeli japán drámát rendezett. A film címe magyarul sprintelést, rohanást jelent és a filmbeli diákok kedvenc időtöltése. A színhely egy két részből álló terület, melynek egyik felét a tengerből szárazfölddé alakított része képezi, míg a másik fele „mindig is” szárazföld volt. A két rész lakói nem kifejezetten kedvelik egymást, ráadásul az egyik félen a gazdagok, a másikon a szegények laknak és egy gengszterekkel kapcsolatba hozható építőipari vállalkozás elkezdi felvásárolgatni a szegény részen levő telkeket.


A film főhőse Shuji, egy középiskolás fiú (Tegoshi Yuya), aki ebben a nem éppen kellemes környezetben nő fel, viszont jó családi háttérrel. Azonban amikor a bátyját, aki mindig például szolgált nem csak az öccse, hanem az iskola előtt is, csaláson kapják, onnantól minden megváltozik. A báty ezután fekete bárány lesz, ennek következtében pedig a családi élet is szétesik. A szegény részbe beköltözik egy katolikus pap, aki templomot is épít, melynek egyetlen vendége hosszú időn keresztül a szintén tragikus gyerekkort átélt lány, Eri (Kan Hanae, őt az Anyátlanokból, valamint a Rampo Jigoku-ból már ismerhetjük). A két testvér hamar kinyomozza, hogy a pap múltja is igen sötét, Shuji viszont a báty intelmei ellenére is eljár a misékre, nem utolsósorban Eri miatt. A pap elmeséli neki a sors és a karma különbségét, Shuji pedig onnantól kezdve megpróbál a sorsa ellen küzdeni.

Igyekeztem úgy írni a fenti összefoglalót, hogy ne kerüljön spoiler bele, remélem, sikerült. A film egész jól sikerült, hozza azt a japán drámákra jellemző nyomasztó, kietlen, reménytelen hangulatot, kisiklott életeket, ami például a The blue light-ot, vagy a The milkwoman-t is jellemzi. Sabu ezúttal a jellemfejlődésre fektette a hangsúlyt, Tegoshi Yuya pedig remek alakítást nyújt a jobb sorsa érdemes tinédzser szerepében. Külön kiemelném még a papot, aki kicsit sajátosan értelmezi néha a Szentírásban foglaltakat, többször is a saját értékítéletét a Biblia fölé emeli, viszont nagyon érdekes, ahogy a sors és a karma közti különbséget elmagyarázza. A történet maga nem túl bonyolult, viszont a karakterek fejlődése vélhetően többszöri megtekintés után áll össze 100%-ig, én csak egyszer néztem meg, így néhány sötét folt maradt még benne. Aki a korábbi Sabu filmekhez hasonló filmet vár, mint például a Postman Blues, vagy a Monday, annak egyáltalán nem ajánlom a megtekintését, mert nagyot fog csalódni. Aki viszont szereti ezeket a zord japán drámákat, annak tetszeni fog, még azzal együtt is, hogy szvsz a film nem éri el Sabu korábbi legjobbjainak a színvonalát.

imdb

Hozzászólások   

#1 Guest 2006-12-04 18:51
Én melegen ajánlanám azoknak is, akik ismerik Sabu korábbi műveit, bár tényleg egy teljesen más arcát mutatja itt a rendező.
Nagyon-nagyon jó film, de látszik, hogy még csak szárnypróbálgat ás. Számomra minden pont egy pici lépéssel maradt el a tökéletestől, ami először nagyon idegesített, de aztán sikerült megbékélnem, lévén így is nagyon tetszett. Például ott volt a fényképezés: egy csomó gyönyörű nagytotál, ami a teljesen hétköznapi tájat is kivételesnek tűntette fel. Azonban ezek csak vágóképek, minden jelentés nélkül. Egytelen céljuk, hogy két jelenet között szép átvezetést biztosítsanak. Pedig csak egy kicsi kis momentum kellett volna mindre, hogy jelenetéssel ruházza fel, és máris magasművészetté vált volna a film. Ugyanez igaz a zenére, ami szép, de nagyon kidolgozatlan, illetve a színészi játékra, ahol pedig megint csak egy hajszálnyit kellett volna a karaktereken csiszolni még. A katolikus pap inkább buddhista, mint keresztény, Susumu is elég snassz stb. A báty viszont zseniális, tényleg az a gyomorforgatóan tenyérbe mászó, gonosz és öntelt lény.
Mindettől eltekintve öt pöttyöt adtam rá, mert lebilincselő, profi és élvezthető film, amit minden Sabu rajongónak meg kell néznie.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Tokyo Friends sorozat (Toukyou Furenzu) (2005)

Tokyo Friends sorozat (Toukyou Furenzu) (2005)

Tokyo Friends (東京フレンズ) (2005)   jdorama.com  

A Million (2009)

A Million (2009)

Amióta beépültek a tévécsatornák műsorai közé a legelső reality show-k, szűnni nem akaró vitákat gerjesztenek. Amíg a köznép zabálja őket, a finnyás értelmiség azon polemizál, hogy meddig mernek elmenni a producerek az emberek megalázásában, illetőleg...

Sword Devil (Ken Ki) (1965)

Sword Devil (Ken Ki) (1965)

 iMDB  Rendező: Kenji MisumiFőszereplők: Ichikawa Raizo; Date SaburoEgy nyomorban élő, fizetésnélküli szamuráj, aki a származása miatt a legdurvább megaláztatásnak van kitéve nap-nap után, találkozik egy roninnal, aki mestere az iado (kardrántásos) technikának. A dolog egyszerű: ránts...

2002 (2001)

2002 (2001)

iMDB  Két ok miatt vettem elő ezt a filmet. Egyrészt kíváncsi voltam végre egy hongkongi sci-fi-re, másrészt Wilson Yip (Biozombie , White Dragon, S.P.L. , Dragon Tiger Gate ), bár igen változó minőségű filmeket...