iMDB

Az extrém ázsiai filmek kedvelői most igazán örülhetnek. Föld bolygónk ezen oldalán is elérhetővé vált a híres-hírhedt japán író, Edogawa Rampo műveiből készült film-körkép. Természetesen az alkotók az alkalomhoz illő szereposztással kápráztatnak el minket, legalábbis a főszereplőket illetőleg - két igazi szívtipró nagyágyú Asano Tadanobu és Ryuhei Matsuda személyében.

A film felépítése a mostanában némileg divatossá vált elvet követi, több rendezőtől származó több ütős alkotást pakolnak egymás utána az alkotók. Ilyen volt többek között a két folytatást is produkáló japán Jam Films, vagy a koreai If you were me, illetve egy nemzetközi project, a hongkongi-koreai-japán Dumplings – Three Extremes.

A Rampo Jigokuban négy epizód követi egymást. Az első kis rész elég rövidke, olyannyira, hogy mire ráhangolódtam, vége lett. Mondjuk egyből fel is rázott… Egyfajta intro vagy wamp szerepet tölt be.

A következő egy könnyebben emészthető darab. Egy nyomozást követhetünk végig, mely természetellenesen és megmagyarázhatatlanul elhunyt hölgyek esetét próbálja feltárni. Talán ez a rész áll legközelebb a címben szereplő film noir hangulathoz, bár ez azért csak távoli hasonlóság. A történet középpontjában egy hagyományos, évszázados technikát követő, némileg dekadens, fiatal tükörkészítő áll. Ebből következően két dolog nagyon domináns: az egyik a hagyományos japán kultúra, a másik pedig a tükröket kihasználó kép a képben effektus. Ez utóbbi miatt elképesztő operatőri bravúrnak lehetünk tanúi. Maga a látványvilág sem semmi, de emellett a snittek úgy vannak megkomponálva, hogy gyakran egyszerre négy-öt tükör is van a képben, és ezek felületével nagyon ügyesen játszanak. Remélem legalábbis, hogy az alkotók és nem a számítógép.

A harmadik rész már jóval mélyebbre rántja a nézőt. Egy „Háborús Isten”, azaz egy, a háborúban súlyos sérülést szenvedett katona és fiatal felesége életébe pillanthatunk be. A katona elvesztette gyakorlatilag az összes végtagját, a beszédkésségét és talán süket is. Olyan, mint egy hernyó, ami egyébként e résznek egyben a címe is. A feleség „féltő gondoskodással” próbálja megóvni férjét a világ fájdalmaitól. Nagyon kemény, az emberi lélek sötétségeiben dagonyázó kis darab, és talán a legelvontabb a négy közül. Annyi szűrőt használtak, hogy néha teljesen eltorzítják a képeket, és majd kiégetik az ember szemét, de ez egyáltalán nem baj, teljesen kiegészíti a mondanivalót.

Az utolsó rész a legmegrázóbb. Egy allergiás férfi, aki az emberek közelségében úgy érzi, mintha bogarak mászkálnának a bőrén szerelmes lesz. Szenvedélyével nem bír, ezért megoldást kell találnia, hogy kedveséhez közel lehessen. Elég annyi e részről, hogy igen sokkoló. Erős psziché és gyomor kell hozzá.

Mind a négy darabban Asano játsza a főszerepet, mely szerepek ugyan némileg különböznek, de valahol mégis ugyanazok. Ez igaz egyébként a mozaik egészére is. Bár különböző történetek, különböző emberek által lett elmesélve, mégis nagyon erős mindegyiken Edogawa Rampo keze nyoma. Más-más technika, fényképezés, zene, de az érzet ugyanaz marad. Egy, az ember legbelső deformitásait megmozgató és vagy éppen létrehozó horror. Az egységesség, átgondoltság egyébként az egész felépítésen is látszik, van íve a történetnek. Mint mondtam, az első rész elindítja, míg az utolsó lezárja a kompozíciót. Egy dolog válthat ki nemtetszést pár emberből, ez pedig a fan service. Asanot igen sok mesterkélt beállításban láthatjuk, amikben tényleg nagyon cool, de sok értelme sajnos nincs. Bár én sem szeretem ezt, de ebben a filmben kifejezetten tetszett. Talán oldotta egy kicsit a feszültséget, amire őszintén szólva rá is fért.