belépés∆

Dabangg (2010)

Dabangg (2010)

 

Minden idők második legnagyobb indiai kasszasikere immár hivatalosan is 2010 legjobb filmje.

A helyi Oscar-gálának számító Filmfare díjátadón a Salman Khan főszereplésével készült akció, a Dabangg nemcsak a legjobb film kategóriájában győzedelmeskedett, hanem a legjobb akciókoreográfia díja is az övé. (Emellett még négy másik elismerést is besöpört, köztük Sonakshi Sinha személyének köszönhetően a legjobb debütáló színésznőnek járó szobrot is.)

 

A számtalan box office rekordot megdöntő Dabangg-ot Abhinav Kashyap jegyzi, aki képes volt a klasszikus maszálá-filmek, azaz kevert műfajú filmek legnemesebb hagyományainak megfelelve a modern nézői igényekhez igazítani első rendezését. Az indiai közönség ma is ezt a műfajt szereti a legjobban - lehetőleg mindenből kér és jó sokat. Ám amire a bollywoodi mozi hőskorában még volt három és fél óra, azt ma szűk 120 percben kell vászonra vinni. Testvéri rivalizálás, családi drámák, elszakított szerelmesek, akció, piszkos politikai játszmák, leszámolások, sztárparádé, vígjátéki elemek, dallamos slágerek és természetesen sok-sok látványos dalbetét - ami ilyen töménységben minden más filmgyártó nemzetnél a nézhetetlenség határát súrolná, azt Bollywood a mai napig mesteri módon vegyíti.

Dabangg (2010)Dabangg (2010)

 

A film sikerének titka, ahogy azt a bollywoodi mozi elismert szakértői megjegyzik, hogy "visszavitték az indiai filmet a szegény köznép közegébe. Az ötvenes és a hetvenes évek filmjei ilyenek voltak, a hőskorban anno Amitabh Bachchan figurája is azért aratott akkora sikert. Aztán elszállt az indiai film, a kilencvenes években milliomos csemetéket mutogattak csillogó palotákban, a 2000-es években pedig a Nyugaton élő, vagy nyugatias stílusú fiatalokat.
A plebs meg nézhette messziről az ő Indiájától fényévekre lévő történeteket. Ez a film nem egyszerűen az egytermes mozik közönségének is szól, hanem direkt őket célozza meg - vége a csak a multiplexek közönségére építő korszaknak Indiában."

A főszereplő tehát a nép embere. Pandey őrmester (Salman Khan) előbb üt, aztán kérdez. Modern kori Robin Hood-ként a gazdagoktól lopó tolvajokat fosztja ki, a zsákmányt pedig megtartja magának. De a szűkszavú, goromba rendőr uniformisa is érző szívet rejt - az udvarlásban félszeg férfinek korrupt politikusok és köztörvényes bűnözők utáni hajszában kell bizonyítania, hogy csak csontot tör, de szívet soha.

 

 

Pandey őrmester szűkszavú karakterének partnernője, ha lehet, még nála is kevesebbet beszél - cserébe Sonakshi Sinha kellően bájos, és zavarában bociszemekkel, szűziesen gyűrögeti szárija szegélyét. No de ezért Filmfare-t adni?!
A filmben kisebb-nagyobb szerepekben feltűnnek a bollywoodi nagy öregek, úgymint Anupam Kher, Vinod Khanna, Om Puri; a főgonosz, Sonu Sood személyében pedig Salman Khan emberére akad. (Érdekesség, hogy Salman Khan filmbéli édesanyja az a Dimple Kapadia, aki 1973-ban debütált Rishi Kapoor oldalán a Bobby című filmben, amiért ő azonban valóban megérdemelten kapta meg a Filmfare díjat.)

 

Dabangg (2010)Dabangg (2010)

 

Ami a végeredményt illeti, a könnyed sztorinak köszönhetően a Dabangg ugyanolyan, az akciók sorozatára felfűzött közönségfilm, mint amilyenek anno Bud Spencer főszereplésével készültek. Megkockáztatom, ha ő ma lenne fiatal, a táncjeleneteket leszámítva pont ilyen filmeket csinálna.
A modernizált zsáner Salman Khan jóvoltából Indiában él tovább, aki az egyik legnagyobb bollywoodi szupersztár, igazi legenda, az örök akcióhős, az elnyűhetetlen izompacsirta - nála nagyobb sztár talán csak kettő él a Hindusztáni-félszigeten. (Amitabh Bachchan, Shahrukh Khan.)
A negyvenötéves színész nem véletlenül Bollywood egyik legnépszerűbb ikonja, elég feltűnnie a vásznon, pár pofon és beszólás után már le is vette lábáról a nézőt.

imdb

 

Hozzászólások   

#2 katka50 2011-05-10 19:58
Én ezt a filmet egyszerűen nem tudom megunni. Az igaz, hogy vannak benn hollywoodi klisék, de egészében véve mégis masala a javából.
#1 grunge zoli 2011-03-14 16:24
Tetszett nekem is a film, (köszönet a fordítónak) de azért kicsit túlzásnak érzem a film magasztalását, jó volt, de ha nem indiai film, hanem amerikai lett volna kevesebb sikert vagy díjat kapott volna. Néhol inkább a spanyol Torrente című film jutott eszembe, a hóbortos nyomozóról, bár a Dabangg komolyabb akció jeleneteket láthatunk indiai csomagolásban (bár nem néztem meg a stáblistát,de érződik rajta az amerikai besegítés.) Ezektől függetlenül a film jó, szórakoztató és humoros.
Jó szórakozást kivánok annak aki még nem látta.:)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Space Travelers (2000)

Space Travelers (2000)

  imdb A cím nagyon beugratós, ennek a filmnek semmi köze a sience fictionhöz. Tipikus bankrablásos sztori a megszokottnál azonban néhol kicsit többel, néhol kicsit kevesebbel, és egy csipetnyi japán fűszerezéssel. Három fiatal, némileg naív srác, egymásnak...

Tokyo Raiders (Dong jing gong lue) (2000)

Tokyo Raiders (Dong jing gong lue) (2000)

Tokyo Raiders (Dong jing gong lue) (2000)iMDB  Az Egyesült Államokban egy kínai lány, Macy éppen az esküvőjére készül, azonban a vőlegény nem érkezik meg. Macy bánatában hazautazik Hongkongba, hogy összepakoljon és a férjjelölt legutolsó ismert tartózkodási...

Triangle (Tie saam gok) (2007)

Triangle (Tie saam gok) (2007)

Triangle (鉄三角) (2007)iMDBMinden valószínűség szerint a Triangle az év egyik leginkább várt filmje lett, miután felröppentek az első híresztelések arról, hogy kik is állnak a project mögött. Johnnie To filmes cége, a MilkyWay Image...

Godzilla Against Mechagodzilla (2002)

Godzilla Against Mechagodzilla (2002)

 IMDb Ez az eddigi utolsó Mechagodzilla film. Habár eltelt közel harminc év az előző óta, s az amerikaiak megcsináltak egy nagyköltségvetésű, CG Godzilla filmet, a japók úgy gondolták nem rontják el, amit már kigyakoroltak, megszoktak és...