belépés∆

Sky of love (Oi duen liu sin) (2003)

Sky of love (Oi duen liu sin) (2003)

Sky of love (Oi duen liu sin) (2003) 

iMDB  

Jia Hui (Ken Zhu) egy tipikus mai diák, aki egy régóta divatjamúlt hobbival kezd el foglalkozni, összetákol egy rádióadóvevőt, hátha talál benne valakit, akivel beszélgethet. A valaki hamarosan „meg is érkezik”, ráadásul egy Xiao Jia (Gigi Leung) nevű lány személyében. Az ismerkedés közben hamarosan a személyes találkozó megbeszélése is megtörténik, ami meglepő eredménnyel jár, ugyanis kiderül, hogy a lány 1984-ből beszél. Ezután is tovább beszélgetnek és közben kiderül az egymással való kapcsolatuk is, ami mindkettőjük, de főleg a lány egész további életére nem várt hatással van.

Az elsőfilmes (és az iMDB szerint egyfilmes) Hua-Tao Teng egész jó kis filmet rendezett. A két teljesen különböző világ ábrázolását remekül oldotta meg, valamint remek színészeket választott ki mindehhez. A sztori is igencsak elgondolkodtató, egyedül a vége lett kissé összecsapott, de mindettől függetlenül a romantikus sztorik kedvelőinek mindenképpen ajánlott.

Erről a filmről annyit még mindenképpen tudni érdemes, hogy ez egy remake. Az eredeti változatot 3 évvel korábban Koreában készítették, a címe Ditto. A két film között csupán apró különbségek vannak, valamint a koreai változatnak szerintem szebb a vége és kicsit művészibb hangulata van, míg ez a változat magán hordozza a hongkongi film stílusjegyeit, így egy egész kicsit populárisabb hangvételű. A megnézését ajánlom mindenkinek, viszont, hogy a két film közül melyiket választja, azt döntse el mindenki saját maga. Nekem ugyanis mindkét változat tetszett.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Kelly Chen Wai-Lam

Kelly Chen Wai-Lam

Kelly Chen Wai-Lam (陳慧琳) 1972. szeptember 13-án született Hongkongban, születésekor még a Vivian Chen Wai-Man nevet kapta. A család három gyermeke közül ő volt a középső, egy nővére és egy öccse van. Öccse szintén híresség...

Vivian Hsu Jo-Hsuan

Vivian Hsu Jo-Hsuan

Vivian Hsu Jo-Hsuan (徐若瑄) Vivian Hsu 1975. március 19-én született Taichung-ban, Taiwan-on, három testvér közül a középsőként. Szülei még gyerekkorában elváltak, Vivian pedig a Taipei Jianxing általános iskolában tanult, majd a Shulinguo Junior középiskolában...

We're No Bad Guys (Ai shang 100% ying xiong) (1997)

We're No Bad Guys (Ai shang 100% ying xiong) (1997)

We're No Bad Guys (Ai shang 100% ying xiong) (1997)iMDBEz a film egy minden ízében tipikus Wong Jing alkotás, amiben gyakorlatilag minden megtalálható, ami Wong filmjeit jellemzi. Már az eredeti kínai cím is jellegzetesen „Wong-os”,...

Spider Lilies (Ci qing) (2007)

Spider Lilies (Ci qing) (2007)

Spider Lilies (刺青) (2007)iMDBA címadó virág, a Mocsári liliom, vagy más néven Pókliliom (Crinum pedunculatum) az Óceániai szigetvilágban éppúgy megtalálható, mint Délkelet Ázsiában. Jó nagyra megnő, jó sok víz kell neki és bármelyik kert dísze...