Nehéz egy olyan filmről írni, ami talán az egyik első mérföldkő volt, ami az ázsiai filmek felé fordította a a világ figyelmét, hogy aztán azok manapság tapasztalható diadalútjához vezessen. Ebben az évben a rendező, Ang Lee a legjobb rendezőnek járó díjat kapta az Oscar gálán, illetve az egyik főszereplő, Zhang Ziyi helyet kapott a cannes-i zsűriben, és hogy a fesztiváloknál és a díjaknál maradjunk, maga a film 4 Oscart és világszerte összesen 70 különböző díjat nyert. Ez a rövid bevezető is érzékelteti, hogy kimagasló alkotásról van szó.

A téma és a történet, a szereplők annyira összetettek, hogy nem igazán lehet azt pár mondatban összefoglalni. Maga a film több olyan elemből épül fel, melyek egyenként is elegek lennének egy-egy külön alkotáshoz. Szintén nehéz kiemelni, hogy ki a főszereplő, több oldalról lehet közelíteni és sokféleképpen lehet hangsúlyozni. Vajon a Chow Yun-fat által alakított wutan mester és halott barátjának kedvese közötti kapcsolat áll a központban, vagy a fiatal Zhang Ziyi által játszott karakter jellemfejlődése? Esetleg a Zöld Végzet néven emlegetett kard, egy 400 éves relikvia birtoklása feletti küzdelem? Érzésem szerint egyik sem, ezek összefonódva, időtlenségbe vezetve alkotnak egy örökérvényű legendát.

Bár wuxia filmről van szó, stílustársaitól eltérően itt nem a harc és a küzdelem, ami az eseményeket mozgatja, persze az is van benne, nem is kevés. Inkább az érzelmek állnak a központban, de nem a hősiesség vagy a becsület, mint azt már megszokhattuk, hanem a ragaszkodás, szeretet és a szerelem. Ez mégsem egy romantikus film. Nincsenek nagy, felkavaró, könnyfakasztó jelenetek. Minden nyugodt és légies, akár egy meditáció. Ezt támasztja alá, hogy a harci jelenetek sem erővel és brutalitással telítettek, hanem könnyedek, olyannyira, hogy a küzdő felek lába gyakran alig érinti a földet, vagy akár a vizet. Hajszál híján repülnek és ütéseiknek sincs igazából látható ereje.
Minden kép gyönyörködteti a szemet. Hihetelen jó beállítások, gyönyörű színek és szereplők jellemzik a képi világot. Az operatőr és a rendező nagyon érthette egymást, képesek voltak a szerelmesek elfojtott és beletörődő, de az együttlét miatt mégis boldog lelkiállapotát belesűríteni egy állóképbe, amitől eláll az ember lélegzete.

A film sikere miatt Hongkongban később több hasonló hangvételű filmet is forgattak, mint a Hős vagy a Repülő Tőrök Klánja, s bár azok sem elhanyagolható művek, a Tigris és Sárkányhoz soha nem értek fel, s talán más wuxia filmek sem fognak soha.