belépés∆

A bérgyilkos (The Killer) (1989)

The Killer
 
John Woo 1989-es legendás filmje gyönyörű tűzpárbajokkal, megkérdőjelezhető erkölcsiséggel, ami azonban szerencsére nem túlhangsúlyozott, némi szentimentalitással, ami helyenként torokszorító drámaiságot jelent, és hamleti fordulatokkal, amik mellett az erős szimbolika is a klasszikus drámák stílusjegyeire emlékeztet (templom, galamb, gyertya, fény stb). Ez a film elsősorban nem azokról szól, akik nagyon vagányul ölik halomra az embereket, ontva magukból a golyókat, még akkor sem, ha bőven van benne ilyesmi. Hanem elsősorban azokról, akiket eltalál a golyó, és megöl vagy megnyomorít, akár nekik szánták, akár nem. Egyik főhőse egy bérgyilkos (Chow Yun Fat), akinek egész életére kiható hatással van az, hogy egyik akciója alkalmával véletlenül eltalál és megnyomorít egy ártatlan nőt. A másik főhős, a keleti filmekben oly kedvelt ellenpont, akinek ugyanúgy lehet drukkolni (pl Szigorúan piszkos ügyek, Crying fist), egy zsaru, aki legutóbb azért került kínos helyzetbe, mert egy tömött buszon lelőtt egy bűnözőt, veszélyeztetve az utasok testi épségét, egy nő pedig szerencsétlenül járt: szívrohamot kapott az ijedtségtől és meghalt. Tehát már a film elején elég sok drámaiság és feldolgozandó felelősségérzet nehezedik a szereplőkre, és ez csak egyre nő. A film végére pedig egész komoly jellemváltozások történnek, különösen a bérgyilkos hatására más emberekben... Nagyon jó film, dacára a helyenként kissé túlzásba vitt érzelmességnek, szentimentalizmusnak. Mindenesetre... a fene tudja, talán csak elfogultságból érzem így, de itt sokkal elviselhetőbb volt, mint John Woo újabb filmjeiben (pl az Ál/Arc), és a látványos tűzharcok is kevésbé hatnak elcsépelten (ugyanarra a filmre tudok utalni megint), mert kevésbé "kiélezettek". Jah, igen, elvileg a film kapható DVD-n Magyarországon.

 (imdb)

Hozzászólások   

#3 Yakuza 2008-01-08 12:18
Attól tartok, egyet kell értenem veletek: legjobb HK akciófilm. Én mindig megkönnyezem a végét. :cry: De azért még kemény vagyok... 8)
#2 user1 2008-01-07 22:28
Kapható dvd -n, de a kiadó volt olyan ügyes, és lehagyta az eredeti hangsávot a lemezről, ami szerintem megbocsájthatat lan bűn. Az angol persze rákerült.
#1 Guest 2008-01-07 18:01
A világ legjobb akciófilmje. A fináléban a világ leglátványosabb és egyben legdrámaibb tűzharcával.
És valóban kapható DVD forgalmazásban (950 ft.-os kategória) :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Nang Nak (1999)

Nang Nak (1999)

  A nagyvilágban az a hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor vadul ütős- vágós- rúgósak, ha történelmiek, akkor véres kardozósak, horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó...

God of Gamblers II (Dou hap) (1991)

God of Gamblers II (Dou hap) (1991)

God of Gamblers II (Dou hap) (1991)iMDBA film (és az egész sorozat) elkészülte tipikusan Wong Jing-re jellemző módon történt. Ugyan az angol cím egyértelműen azt sejteti, hogy ez bizony a két évvel korábbi, nagysikerű God...

Spiral (Uzumaki) (2000)

Spiral (Uzumaki) (2000)

  IMDb Higuchinskyban úgy néz ki, mindig csalódnom kell. Az, ahogy be vannak harangozva a filmjei, a képi világ, a zene, nagyon megragadó, de sajnos a filmjei nem mondanak sokkal többet, mint a bemutatók. Ez a film...