Ázsiafilm

All’s Well Ends Well 2010 vs 72 Tenants of Prosperity (2010)

2010. április 03. szombat, 09:27 |

Írta: YEZy |

( 0 szavazat )

Ismertetők - Hongkong

Ahogy minden évben, úgy idén is igyekeztek a filmstúdiók kihasználni a Kínai Újév időszakát és a megszokott receptekkel becsábítani a könnyed szórakozásra vágyó nézőket a mozikba. Ezúttal olyannyira megszokott, mondhatnánk azt is, hogy konzervatív produkciókat vetettek be, hogy gyakorlatilag semmi új ötletet nem sikerült bevetniük. Az All’s Well Ends Well sorozat a 90-es évek elején született, ám az akkori nagy nevekből a felújított változatokban már nem sok maradt meg, leszámítva a 20 egynehány évvel ezelőtt a Happy Ghost sorozattal befutott Raymond Wong-ot, aki immáron rendezőként is jegyzi a produkciót, míg a TVB tévétársaság (bevetve a legendás Shaw Bros logót) egy 1973-as komédiát gondolt tovább a népszerű showman, Eric Tsang szárnyai alatt. Hogy melyik jobb, azt könnyű eldönteni, viszont az biztos, hogy egyik sem veszi fel a versenyt a tavalyi, nem az újévre tartogatott vígjátékokkal.
Vegyük sorra először is, hogy a forgatókönyvírók és a producerek szerint min szeret vigyorogni a kínai. Kell néhány kungfujelenet, zenei betét (lehetőleg ismert slágerek kifigurázása), kikacsintások a való életbeli dolgokra, ripacsságba hajló színészi játék, a közelmúlt híresebb filmjeiből vett jelenetek átértelmezése, nagy sztárok cameo pillanatai és kevéssé ismert, viszont nagyon szép lányok minden mennyiségben.
Mindkét produkció bőven merít a fentiekből, ám alapvetően más felfogásban forgatták le őket. Ez valószínűleg a két agytröszt merészségének különbözőségéből fakad, hiszen az öreg Raymond Wong jóval visszafogottabb, a hagyományos szituációs humorra épített elsősorban, míg az amúgy is szabadosabb szájú Tsang bácsi itt sem hazudtolta meg magát, helyenként meglehetősen pajzán poénokkal igyekezett színesíteni a látottakat.

Érdekes módon a korábban a „mában” játszódó All’s Well Ends Well szériát Wong-ék átültették egy fiktív történelmi korba, így került bele császár (Louis Koo), tábornok (Ronald Cheng), hercegnő (Angela Baby), stb. Természetesen igyekeztek a wuxia marhaságok huzaltechnikás akciójeleneteiből is gúnyt űzni, tulajdonképpen sikeresen, bár mivel már sok-sok hasonlót lehetett látni (ki ne emlékezne Wong Jing zseniális Flying Dagger-ére például), így leginkább csak ásítozást váltanak ki. A gegek már jóval érdekesebbek, bár talán nem számít meglepetésnek, hogy igen nagy százalékuk gyenge. Azért a Twins (által is feldolgozott) dal kifigurázása, Ronald Cheng kungfu hőssé való beállítása, a rappelések, valamint Sandra Ng ezredszerre is ugyanabba a megunhatatlan skatulyába tétele okoz néhány kellemes pillanatot.
Mindez azonban kevés ahhoz, hogy kiemelje a tucatfilmek közül a legfrissebb All’s Well Ends Well próbálkozást. Sajnos túl sok benne a görcsösség és az erőltetettség, amit leginkább talán az ezúttal a helyét nem nagyon találó Louis Koo-n lehetett érezni. Amíg Raymond Wong és Sandra Ng tökéletesen, rutinból hozza a komikus karaktert, addig a jó Louis-nak ez nem nagyon sikerült. Ugyan nem a film hibája, de sajnos ezúttal is rengeteg lefordíthatatlan szójáték szerepel a gegek között, aminek egyik fő eleme lenne a karakterek kínai neve (mindegyik valamelyik híresség nevére emlékeztet), ám a kantonit nem értő néző számára ezek elvesznek. Az viszont már inkább felróható a stábnak, hogy a nevek ugyan itt vannak, de cameo szerepekre nem nagyon sikerült elcsábítaniuk a sztárokat, így kissé üresnek hat ez a próbálkozás.

A 37 évvel ezelőtt forgatott The House of 72 Tenants valami olyasmi lehet Hongkongban, mint mondjuk kis hazánkban a Tizedes, meg a többiek, azaz egy olyan klasszikus, mondhatnánk alap vígjáték, amit gyakorlatilag nincs ember, aki ne ismerne. Az azóta már többször feldolgozott sztori egy Mongkokban található kis utca kereskedőit és családjaikat állítja a középpontba, akik állandóan veszekednek, de a főbérlő bérleti díj emelési kísérleteikor kénytelenek összefogni. Az időtlen idők óta humorspecialista (és ezúttal nem a saját nimbuszát Tajvanon erodáló) Eric Tsang meglepően jó érzékkel nyúlt hozzá az eredeti filmhez, hiszen az egy az egyben az abban megtörténteket újraforgatott részek magyarázatul szolgálnak a mostani szituációkra. Adott két egymással késhegyre menő csatákat vívó mobiltelefon kereskedő, akiknek egymással szemben van az üzletük és a különféle extra szolgáltatásokkal próbálják kiszorítani a másikat. Apró probléma, hogy a gyermekeik között szövődik egy Rómeó és Júlia kapcsolat, ami már önmagában számtalan képtelenségre ad okot, de ezt még egy szerelmi háromszög is bonyolítja. Valójában azonban a sztori teljességgel érdektelen, célszerű csak a gegekre odafigyelni, valamint remek játék a zenei betétek alatt a pillanatokra a képre kerülő sztárokat kiszúrni.

A TVB ezen a téren nem szórakozott, szinte mindenkit bevetett az elmúlt 20 évből, akit csak lehetett, legalább annyi ismerős arcot lehet megtalálni, mint például a McDull the Alumni-ban. Maguk a betétek sem rosszak egyébként, látványos, grandiózus koreográfiák kísérik őket és természetesen több ismert sláger kifigurázására is sor kerül. Mindezek mellett a híres filmek megidézése sem maradhatatott el, főleg a Yip Man geg tetszett. Ami viszont újdonság, az a japán pornó olyannyira nyílt beépítése a történetbe, hogy még az amúgy az imázsára nagyon kényes Stephy Tang-et is belevették a játékba. A karakterét nemes egyszerűséggel Yoshizawa Akiho-nak hívják (egyébként tagadhatatlanul hasonlítanak egymásra), aki Japánból hazatérve a DVD-it is hozza magával, míg az egyik utcabeli kereskedő azon kesereg, hogy mindenki torrentezik és nem tőle veszik a pornólemezeket... Mindemellett az is nagyszerű ötlet volt, hogy számtalan fiatal, feltörekvő arcot tettek a főszereplők közé, ezzel is sokkal frissebbnek hat a film összképe. A Short of Love-ban brillírozó Wong Cho-lam, a mandarin kiejtést gúnyoló Bosco Wong, a Laughing Gor szerepébe újfent beleragadt Michael Tse és a sok csinos fiatal színésznő mellett egyébként meglepően meggyőző Jacky Cheung (aki saját énekesi karrierjéből is gúnyt űz), az egykori szépségkirálynő Anita Yuen, valamint maga Tsang bácsi is.
Az All’s Well Ends Well 2010 és a 72 Tenants of Prosperity csatájában tehát egyértelmű győztest hirdethetünk, hiszen a TVB támogatását maga mögött tudó Tsang bácsi sokkal modernebb, naprakészebb és ütősebb produkciót tudott tető alá hozni, sajnos Raymond Wong túlságosan támaszkodott a megszokott receptekre és a megbízható arcokra. Annyit azonban mindenképpen hozzá kell tenni a látottakhoz, hogy a verseny úgy lehetett volna igazán kiélezett, ha az olyan rutinos rókák, mint Wong Jing és Stephen Chow is beszállnak a játékba, ám valamiért ők már régóta hanyagolják az újévet. Számomra továbbra is ők a hongkongi humor nagymesterei, de Tsang most majdnem felért hozzájuk.

iMDB (All's Well Ends Well 2010)

iMDB (72 Tenants of Prosperity)

Kulcsszavak:paródiavígjátékmou lei touEric TsangRaymond Wong