Biztos pénzügyi helyzet esetén a még oly szigorú mozi mogulok szíve is engedékenyebbekké válhat. A The One-Armed Swordsman annyi jövedelmet hozott a Shaw fivérek pénztárába, hogy néhány kísérletezőbb kedvű rendező is lehetőséghez jutott. A nemrég tárgyalt The Fastest Sword aligha lett volna leforgatható Wang Yu nagysikerű filmje nélkül. Persze, a pénzcsengést nem szerették volna nélkülözni a következő éven sem, ezért aztán a Golden Swallow, vagy a The Sword of Swords a borítékolható sikervonulat mellett szavazott. Be is vált a dolog. Mégis, némileg meglepő módon, a tipikusnak igazán nem mondható The Bells of Death lett 1968 egyik nagy kasszasikere a Shaw Brothers számára.

 Három eltévedt lovas kér és kap útbaigazítást egy fiatal favágótól. Hálatlan alakoknak bizonyulnak. A szívességet az ifjú családjának elpusztításával viszonozzák. A nekikeseredett fiatalember bosszúra szomjazva ered utánuk. Véletlenül tanúja lesz egy öreg mesteri tudásának, és szívósan követi, hogy tanulhasson tőle. Öt évvel később már kísérteties csörgő hangokkal kísérve látjuk viszont. A meggyilkolt édesanyja csuklócsörgőjét viselő harcos elszántan ered a gyilkosok nyomába…

Western, szamuráj mozi, hagyományos kínai kardfilm. Három népszerű filmes műfaj egybegyúrása vagy nagyon jól jön össze, vagy teljes kudarcba fullad a kényes egyensúly miatt. Mint az fentebb már kiderült, ezúttal jól sült el a dolog. A döntő részt azért természetesen a kínai kardfilm adja. A legjobb stíluselemeket használja a rendező, a túlzásoktól tartózkodik. Csak a wuxia misztikum, egyébként ügyesen belecsempészett jeleneteinél lépi át a hihetőség határait. De, mert rövid a kitérő, csak érdekesebbé teszi a főhős alakját, nem hiteltelenné. Viszont már az elején üdítő kivétel a Zatoichi szerű, utazóbotba rejtett egyenes kard, amit követ majd néhány, onnan sikeresen adoptált ötlet és fényképezés technika. Gondolok itt a gyertyás párbajra. A Zatoichi filmek kedvelőinek biztosan feltűnik a hasonlóság. Ha már a western műfaj fentebb felmerült, muszáj megemlíteni, hogy ezt a filmet szokták úgy emlegetni, mint egyfajta tiszteletadást Sergio Leone „Volt egyszer egy Vadnyugat” mozijának, elsősorban a bosszú téma, és szájharmonikás-csörgős főhős hasonlóságára utalva. A magam részéről ezt erőltetett párhuzamnak tartom. Először is azért, mert mindkét történet 1968-ban jött ki a piacra. Leone filmje Európában lett siker, ahonnan nem sok mozi jutott el Távol-Keletre. Belegondolva a megírás, leforgatás ott ugyan rövid határidejébe, mégsem tartom valószínűnek, hogy kivitelezhető lett volna az átalakítás. Másrészt, a történet felépítése sem erre utal. Egyedül a váratlanul kirobbanó erőszak az egyedüli eszköz, ami megfelel az italo-western szemléletének, a többi megközelítés nem. A spanyolos trombitás részek sem Morricone zenéjének drámaiságát idézik. Inkább belemagyarázás az a párhuzam, mint valóság.

A western elemek sokkal inkább az amerikai irányzatból valók. Kezdetben zenei aláfestésként tűnnek fel, majd az egyik gonosz elleni harc lesz klasszikus pisztolypárbaj jellegű, de persze maradnak a kardoknál. Szintén ide sorolható a természet erőinek megjelenítése, mint az ember létét befolyásoló tényező. Néha fenyeget, máskor a jövőbe mutat, mindez kiváló fényképezésben tálalva. Azért többnyire pozitív tényezőként bukkan fel, virágos, derűs képekben, amikor jó felé mozdulnak dolgok, ami az 1950-es évek amerikai filmjeinek szemléletét közvetíti.

A siker része a tömörség, és változatosság. Például a közhelyes „a mester kiképzi a tanítványt” rész sincs a filmben. „Wei testvér” az egyik percben még esengő zöldfülű, majd rögtön utána, mint félelmetes harcost látjuk viszont. Hasonlóan rövidre fogott átmenetekkel találkozunk a bosszúállás útjának bemutatásánál. Három ellenség, három harci stílus, három filmes ábrázolásban. Semmi időhúzás, szinte azonnal a lényegnél vagyunk, vagyis az akcióknál. A maga idején a történet eléggé rámenősnek számított, sőt, még most sem panaszkodhatunk rá. Férfiközpontú történet ez, ami szintén a westernre utal. Az egyetlen komolyabban vehető női szereplő bájos és naiv. Sodródik, nem formálja a férfit. Legfeljebb a csinos külseje lesz majd lassan motiváló tényező Wei Fu számára, de kizárólag a véres munka elvégzése után kaphat szerepet. (Amit mi már nem láthatunk.) Ez az a pont, ahol ez az amúgy jól felépített, hatásosan megrendezett történet nem tud többet adni. Kalandfilm, semmi több. Sem az egyén fejlődése, sem a társadalom bajai nincsenek jelen. (Már csak ezért sem mérhető össze Leone klasszikusával.) Ha ilyen téren nem is állja versenyt, más részt már igen. Yueh Feng mozijában ugyancsak fellelhető az idegborzolás ügyes alkalmazása, úgy, mint a „Volt egyszer egy Vadnyugat” történetében. A rettegő arcok, kísérteties esti fények, vér és erőszak, felerősített hangok, aminek az élén a csörgő hangja áll. Amikor minden más hang eltűnik, csak a lépések dobbannak, és a főhős mellkasán csörög az egykori csuklódísz, a moziban valóban nagyon feszültséghozó lehetett, de még TV előtt is érvényesül. Hatásos elem.

A színészi alakításokat figyelembe véve már nem ennyire kedvező a kép. A főhősök ugyan megbízhatóan teljesítenek, - a rosszak is! - ami erénye a filmnek, de komoly esélyt azért nem kapnak a színészek a képességeik megmutatására. Nincs igazán gondosan kidolgozott nagy szerep a moziban, de egy-egy hatásos karakter azért akad. (A főhős ugyan szerethető, de nálam a vámpír képű, hosszú hajú, gonosz testvér lett a nyerő.)

Összefoglalva: A „The Bells of Death” rámenős kalandfilm, amely még több mint négy évtizeddel az elkészülte után sem tekinthető elavultnak. Filmes eszközei változatosak, a tempója jó iramú, a zenéje átlag fölöttinek mondható. Harci jelenetei szintén állják az idő próbáját. A Shaw Brothers stúdió legjobb filmes fogásait alkalmazza, de nem esik felesleges túlzásokba, kerüli a közhelyes megoldásokat. Máig képes lekötni a nézők figyelmét, ami az eltelt éveket figyelembe véve, egyértelműen dicséri a mozit. Bár nem szolgál magas szintű színészi alakításokkal, vagy komoly társadalmi mondanivalóval, szórakoztató történetként változatlanul megállja a helyét.

Rendezte: Yueh Feng
Főszereplők: Chang Yi, Chin Ping, Lam Kau, Ku Feng
(1968, 84 perc)

imdb