Ázsiafilm

A Shaw Brothers filmstúdió, mely elsősorban a különféle kardforgatós filmek terén vitte a pálmát az 1960-as évek közepétől kezdve, elérkezettnek látta az időt, hogy más területek felé nyisson. Jimmy Wang Yu, aki akkorra már szupersztárrá lett pl. a The One-Armed Swordsman és a The Sword of Swords révén, igyekezett viszonozni a stúdiónak azt, hogy a hong kongi filmgyártás ünnepelt színészei közé léphetett. Ekkor még nem volt feszült a viszonya Shaw fivérekkel, így a „milliódolláros” főhős filmet írhatott és rendezhetett a saját kedvére. A nagy ötlet a pusztakezes filmek megújítása volt. Kung-fu mozi persze készült már korábban is, de olyan, ahol a szereplők „élesben” gyepálják egymást, premier plánban, véres megjelenítésben arat a halál, még nem volt a piacon, legfeljebb a „heroic bloodshed” viszonylatában. Wang Yu pedig ezt adta a közönségnek, megelőzve mindenki mást, még a legendás Bruce Lee filmjeit is.

Egy békés kisvárosba visszatér a régen kiutált rosszfiú, aki erősen fenekedik a volt mestere és iskolája ellen. Miután az első kihívás kudarcba fullad, japán erősítéssel tér vissza, és sikerrel jár. A gonosztevők átveszik az uralmat, játékbarlang tulajdonosok, uzsorások lesznek. Úgy tűnik, semmi és senki nem állíthatja meg őket, kivéve egy maszkos igazságosztó, aki nagy szerencsével túlélte az első összecsapást a japán karate mesterekkel, és most újra a színre lép.

Azt gyorsan leszögezhetjük, hogy Wang Yu újító kedve a történetírásban nem mutatkozik meg. A sémákat követi a történet fővonala, már spoilernek sem tekinthető a fenti pár sor, annyira megszokott dolgokról szól. Az igazat megvallva, már akkor sem számított újdonságnak, nemhogy negyven évvel később. Persze, nem fércmunka. A történet kerek, összerakott, minden a helyén van, csak nem eredeti egy percig sem. A „nagy húzás” azért ott rejlik benne, mégpedig az érzelmi töltet. Ehhez tudni kell, hogy a 2. Világháborúban a Japán Császári Hadsereg véres atrocitások sorát követte el a kínai polgári lakosság ellen, hogy csak a legközismertebb nankingi mészárlás példáját említsem. A túlélők szemében a „japán” szó azonos értelmű volt a „gonosz”-szal, minden megbocsátás nélkül. Az utódaikat is ennek szellemében nevelték. Ezért egy olyan film, amiben ezúttal (végre!) egy kínai mészárolja le a felfuvalkodott, minden rosszra kapható japán gazembereket komoly létszámú nézőközönségre számíthatott. Ha pedig mindezt kiváló küzdelmekkel és borzongást kiváltó elhalálozásokkal fűszerezik, a színészek a kung-fu és karate stílus legjavát viszik vászonra, a kasszasiker garantált. Így is lett. A mozi kiválóan teljesített a pénztárgépeknél, Wang Yu a csúcsra jutott, a kézitusafilmek koronázatlan királya lett. Meg kell hagyni, rendezőnek sokkal eredetibb, mint amilyen forgatókönyvíró. Ügyes zsánerképekkel színesíti a mozit, többnyire az elején. Ápolja a kínai büszkeséget, de nem szájbarágósan. Humorral színesíti az amúgy meglehetősen durva történetet. Határozottan van képi fantáziája, ami különösen a mozi utolsó harmadában jön ki. (Note bene: Utálja ugyan a japcsikat, de nem annyira, hogy a filmeseiktől ne tanuljon. A vége felé játszódó összecsapás a szamurájokkal a nyakigérő fűben bármely chambara filmbe könnyen beilleszthető lenne.) Jimmy ezúttal igazi gyerekképű hős, először alig ismertem rá. Lo Liehhel vívott végső párbajában azért a fizikai teljesítményét nem érheti panasz. (Szegény Lo! Olyan jó volt, mint „rosszfiú”, hogy később aztán csak a legritkábban kapott lehetőséget pozitív karakter eljátszására. Ahány gonosz japánt eljátszott még...)

A film máig igazi „kultmozi”. Tarantino is hivatkozik rá, mint gyermekkora kedvenc filmjére és a KILL BILL (egyik) ihletőjére. (Bár nem tudom ez most ajánló-e, vagy elrettentő lesz sokak szemében.) Mi tagadás, nem a leglovagiasabb emberi ösztönökre épít, sőt, ellenkezőleg. Van, aki beismeri, van, aki nem, de szinte mindenkiben szunnyad olyan vágy, hogy egyszer úgy istenigazából az öklével másszon be valakinek a képébe, akit nagyon utál. A reváns fűtötte kínai nemzedék ilyen igénye lett kiszolgálva. A nem érintettek pedig elképedve nézhették, hogyan zúznak szét pusztakézzel házfalat, bordát és fejet.

Ma már a filmesek világa nemzetközi. Az egykori ellenségek közösen forgatnak „blockbustereket”. Japán, kínai és koreai filmesek keze munkáját dicséri például a MUSA pazar látványvilága. A mai nézőknek már idejét múlt az a szemléletmód, ami áthatja ezt a történetet. Ami nem változott, az a hangulata és remek harci jelenetek. Ezek időtállóak, ezért érdemes megnézni. A többi? Bizony, felejthető.

Érdekes az, amit ez a film elindított. Wang Yu dicsősége nagyon rövid ideig tartott. Jött Bruce Lee, vele a BIG BOSS, a szintén dühödten japángyűlölő FIST OF FURY, és a trónra ült. Chang Cheh sem pihent, „betolakodott” ebbe a műfajba, és a Ti Lung-David Chiang párossal még a fentebb tárgyaltnál is rámenősebb filmeket alkotott. Szegény Wang soha nem tudta feldolgozni, hogy már nem ő a legjobb, ráadásul a kényúr Shaw fivérekkel is összekülönbözött, később még be is perelte őket. Tajvanra történő távozása idején tett még néhány emlékezetes kísérletet, hogy visszaszerezze elvesztett királyi címét, de nem sikerült. Azért megemlítendő, hogy a THE MAN FROM HONG KONG bizony nem akármilyen próbálkozás volt. De arról majd valamikor máskor. Hogy mennyire nagyhatása volt, azt a szájton már taglalt Five Fingers of Death bizonyítja. Nem voltak különösebben szégyenlősek a stúdiónál. Wang távozása után feljavították a történetet, a legjobb karaktereket és helyzeteket gátlástalanul lenyúlták, és leforgatták az áttörést hozó mozit. Annak, aki egymás után megnézi őket, szinte biztosan eszébe jut, mekkora plágium per lenne ebből manapság. Wang Yu, ha lelki elégtételt nem is, jókora summát kaphatna. De akkoriban nem így írták a szerződéseket, gyakorlatilag minden jogot a stúdió kapott meg későbbi használatra.

Kinek ajánlom? Nyilvánvaló. A küzdősportok szerelmeseinek, meg akik szeretik az élesben felvett filmes keménykedéseket. Másnak nem merném, de nekik nagyon. Minden hibája ellenére is iskolateremtőnek bizonyult, ezért komoly rajongói gyűjteményből nem hiányozhat.

Rendezte: Wang Yu
Főszereplők: Wang Yu, Lo Lieh, Ping Wang, Mien Fang, Hsiung Chao.
(1970, kb. 85 perc)

imdb