Ázsiafilm

A félkarú kardforgató, Fang Gang (Jimmy Wang Yu) legendája további elemekkel bővül ebben az 1969-es remekműben, amely a két évvel korábbi bődületes sikerfilmnek, a The One-Armed Swordsman-nek a folytatása. Azon kivételes alkotások egyike e film, amely bizonyos tekintetben jócskán túltesz az eredetin, és méghozzá jó értelemben, de erről majd lentebb, most nézzük inkább, miféle sztorit agyalt ki Chang Cheh, hogy félkezű, ám legyőzhetetlen technikájú harcosát újra aprításra bírja.

Főhősünk immár egyszerű földművesként tengeti mindennapjait, ám a kardvívás művészetének továbbra is hódol, mint az a felesége (továbbra is Chiao Chiao) elmarasztaló szavaiból ki is derül. A harcművészeti világ azonban - jó szokása szerint - a feje tetejére áll: egy kivétel nélkül gonosz mesterekből álló nyolctagú klán tornát rendez, melynek során tőrbe csalják a többi klán idős vezérét. A fiatal tanítványok ultimátumot kapnak: vagy megszabadulnak az egyik karjuktól, vagy pedig sosem látják viszont mestereiket. Csak egy emberhez fordulhatnak segítségért, aki természetesen nem más, mint Fang Gang, ő azonban köztudott, hogy a felesége miatt nem valószínű, hogy önként vállalná a kockázatos feladatot. Az egyik meggondolatlan növendék elrabolja Fang feleségét, innentől kezdve pedig a férfi személyesen is érdekelt lesz a konfliktus megoldásában.

A film még túl is teljesíti azt az „előírást”, hogy egy folytatásfilmnek úgymond nagyobbnak, hosszabbnak és vágatlan(abb)nak kell lennie. Kivétel a hosszúság, mivel kb. tíz perccel rövidebb az előzménynél, ezt azonban aligha fogjuk észrevenni. Jóval nagyobb a tét, ezért természetesen az áldozat is sokkal nagyobb: annyi embert hánynak itt kardélre és annyiféle módon, hogy csak győzzük megszámlálni! Még a body count megbecslésére sem szívesen vállalkoznék. Emellett a korhoz képest kifejezetten brutális képsoroknak lehetünk szemtanúi: nem tudom, kik és hányan lehettek felelősek az össze(mű)vérezett gúnyák tisztításáért a Shaw Movie Town falain belül, az viszont valószínű, hogy Chang Cheh gyakori csuklási rohamokat szenvedhetett el a forgatás alatt. Chang jó tempóban adagolja a feszültséget, nagy adag drámát is kapunk a végére (dráma = drámai mészárlás).

Ami nagy erőssége még a filmnek, hogy sok különböző harci technikát láthatunk, pl. az egyik gonosz klántag egy olyan kardot forgat, amely füstöt is tud okádni, sőt, még egyfajta sörétes puskaként is használható. Harc van bőven, egy-két bénább huzalos megmozdulástól eltekintve minden nagyon oké ezen a téren. Az első moziból többen is ismerősek lehetnek, de ne akadjunk fenn azon, hogy pl. Fang egykori mestere (Tien Feng) a folytatásban pont a főellenség szerepét kapta. (Ha nem fogalmaztam volna egyértelműen: ugyanaz a színész most egy másik karaktert játszik.) Megjegyzendő még, hogy a következő években nagy sztárrá váló Ti Lung ebben a filmben debütált mint nemesszívű, ám roppant naiv tanítvány: a kis tejfelesszájú jóhiszeműségéért csúnyán megfizet; előbb hasba szúrják, majd pedig egy rajnyi tőrrel alaposan továbbcifrázzák a felsőtestét.

Ismét egy kiváló klasszikus wuxiáról írhattam, ami mindig nagy öröm, főleg, ha történetesen még „Another Shaw Production” is van szó. Az eltelt negyven év ellenére ez a wuxia is roppant élvezetes, akciódús, érdemes próbát tenni vele azoknak is, akik még nem ismerik ezt a korszakot és kiváló zsánertermékeit. Ez persze csak rövidke ajánlás volt a részemről, amely nem pótolja a filmélményt, így hát tessék nyomban megszerezni, megnézni.

Oldfan pedig így látta a filmet:

Egyetértek Yakuzával, a folytatás méltó az előzményekhez. A történet kerek, a harci vonulata pedig a Shaw Brothers legjobb filmjei közé tartozik. Ám az tény, hogy nem széplelkek számára készült, hatalmas emberirtás megy végbe. Fang alakja ennek ellenére emberibb mint az első részben. A kardforgatói tudománya „természetesen” felülmúlhatatlan, remek érzékkel szúrja ki a csapdákat, vagy éppenséggel maga ötöl ki félrevezető manővereket, ahogy ez ilyen kaliberű hős esetén el is várható. Ugyanakkor a magánéletben éppoly kétbalkezes férj, mint bármely más átlagember, aki nem veszi észre a nyilvánvalót az asszonnyal kapcsolatban, a néző derültségére. A keményebb jelenetek ellenpontozására ott vannak az elszánt, lelkes, ám kevés józanésszel megáldott tanítványok. Wang Yu továbbra is karizmatikus színész, fizikai képességei csúcsán van. Szerencsére a jók és a rosszak oldala egyaránt ügyesen ábrázolt, így a történet nem fullad bele az unalomba a nagy aprítás ellenére, ami bizony más SB történetnél előfordult. Ahogy azt fentebb Yakuza már említette, kevés a nyilvánvalóan feltunningolt akció, így „röpködést” utáló nézők sem fognak legyintgetni. A mozi Chang Cheh mester „vérbő” életművén belül is dobogóra állhatna, de szerencsére nem ebben merül ki a mozi összes erénye. A korszak és a stílus legjavát adja, magasabb esztétikai szempontok szerinti elemzést nem állna ki, de kalandfilmként bízvást fogyasztható.

imdb