A 80-as évek hajnalán kezdett megváltozni a hongkongi filmek irányvonala. Az addig óriási népszerűségnek örvendő kosztümös sztorik helyét szép lassan kezdték átvenni a modern korban játszódó történetek, amik ráadásul teljesen új hangulatot hoztak magukkal. Szinte hihetetlen, de ekkoriban startolt Johnnie To az Enigmatic Case-szel, Tsui Hark a We’re Going To Eat You-val, a Don’t Play With Fire-rel és az All the Wrong Clues-szal, stb. Az új rendezőgeneráció értékrendjében kiemelt helyen szerepeltek a vígjátékok, amik aranykorát Eric Tsang indította el a legendássá vált Őrült küldetés (Aces Go Places) sorozat nyitódarabjával 1982-ben. Ugyan hozott anyagon nyugvott a forgatókönyv, de Sam Hui és Karl Maka remek párosa, valamint a helyzetkomikumok és a kungfu tökéletes keveréke hatalmas sikert hozott. A hullámot kihasználva természetesen futószalagon kezdtek hasonló sztorikat forgatni, amik közül a legnagyobb dobás Sammo Hung és Barry Wong nevéhez fűződik, akik végletekig kisarkított koncepciót követtek. Látványos kungfu a legjobbak által bemutatva és rengeteg geg a nagyszerű komikusoknak köszönhetően. A recept nagyon jól sikerült, így jöttek a későbbiek során a folytatások is, amik közül a másodikat és a harmadikat szintén Sammo követte el és egész jók lettek, ám az az utániak már sokkal inkább afféle „spinoff”-ként foghatóak fel, mintsem valódi folytatásként. De nézzük a filmeket szép sorban.

Öt tökkelütött bűnöző miután szabadul a börtönből, teljesen logikusan takarítóbrigádként igyekszik megkeresni a napi betevőt. A véletlennek köszönhetően belekeverednek a triádfőnök pénzvisszaszerzési akciójába. De mindez istenigazából lényegtelen. A hangsúly a bohóckodáson van, amiben olyan remek komikusok működtek közre, mint a göndör hajáról és mókás szemüvegéről elhíresült John Sham (mára egyik sem maradt rajta), a jóvágású, engem leginkább Chow Yun-Fat-re emlékeztető Charlie Chin, a nagybajszú Stanley Fung, valamint kedvencem közülük, Richard Ng. Mellettük a kungfuért az itt szégyenlős jókisfiút játszó Sammo, illetőleg a nem sokkal korábban, a Project A-ban először együtt játszó Három Sárkány másik két tagja, Jackie Chan és Yuen Biao felelt, míg az akkori mozirajongók talán legnagyobb idolja, az afféle „hétköznapi lány” szépségű Cherie Chung körül alakultak ki a folytatások során klisévé alacsonyodott jópofa gegek. Tulajdonképpen ezek a félresikerült csajozós próbálkozások, a gyermeki létben megmaradt főhősök közeledési trükkjei, egymás közti zrikáik és persze ahol kell, a kungfujelenetek kiparodizálásai adják a Winners & Sinners velejét. Óriási kontrasztot ad mindehhez az, ahol Sammo-ék bunyóznak éppen, hiszen azokban a jelenetekben bevetik mindazt, amit elkezdtek a Project A-ban és a későbbiek során Jackie Chan filmjeinek állandó eszköztárává vált. Sőt, Jackie görkorizik, autók között is, de Sammo viszi a prímet, aki mint mindig, méreteit meghazudtoló módon lenyűgöző koreográfiákat mutat be.
A film annak idején nagyjából 22 millió HKD-t fialt a mozikban, a frissen elindított HKFA-n megnyerte a legjobb akciókoreográfia díját, Richard Ng-t pedig jelölték a legjobb színész kategóriában. Óriási népszerűsége miatt pedig elkerülhetetlen volt a folytatás, ami a Gördülő kungfu-beli cameo jeleneteket követően végül 1985-ben került a mozikba.



Ugyan egyértelmű, hogy van kapcsolat az első résszel, azonban feltehetőleg amiatt, hogy nem mindenkit sikerült újra szerepeltetni, így a karakterek neve és háttere jócskán megváltozott. Ezúttal nem a véletlen hozza össze Sammo-ékat és Jackie-t, hanem az, hogy gyerekkorukban ugyanabban az árvaházban nevelkedtek, így amikor Tokyo-ban egy yakuzákkal kapcsolatos ügy felderítése során Jackie-nek segítségre lesz szüksége, Sammo-ékat hivatja. Persze nekik nem sok kedvük van odamenni, de a felettesük, a szépséges Ba Wong Fa hatására meggondolják magukat. A recept tehát maradt, jó sok ökörködés, csajozási próbálkozások, zrikák és persze kungfu, ahol csak lehet. Az eredeti felállásból John Sham kimaradt (filmbeli ütődött énje helyett, a való életben élénk politikai aktivista volt és nem ért rá), helyét Eric Tsang vette át, de teljesen más karaktert alakít, egy már-már értelmi fogyatékost. Nincs Cherie Chung sem, van viszont a jéghideg szépség, azaz a jócskán kisminkelt kungfu harcos, a tajvani származású Sibelle Hu, akit leginkább egyfajta Brigitte Lin 2-ként lehet jellemezni. Ezúttal ő lesz a nagy ötös hódításának tárgya, szintén jópár ismert és klasszikussá vált gegben. Újdonság még, hogy nagyobb teret kapott a Három Sárkány, bár Yuen Biao-nak továbbra is csak pillanatok jutottak, jópofa a japán szerencsejáték kifigurázása, a vidámparkbeli dolgok és a Sibelle Hu vs Nishiwaki Michiko csata.
A humor terén valamennyit vesztett a varázsából, viszont még látványosabbak lettek a bunyók, így nagyjából egy szinten van a Winners & Sinners-szel. A lökött ötös újabb kalandjaira kiéhezett mozirajongók több mint 30 millió HKD-t hagytak a pénztáraknál, így ez lett az első hongkongi film, ami megdöntötte ezt az álomhatárt. A HKFA-n egy jelölést kapott, a legjobb akciókoreográfia kategóriában, de a Rendőrsztori elhappolta a trófeát.



Alig fél évet kellett csak kiböjtölniük a mozilátogatóknak, mire elkészült a harmadik rész, amit 1985 augusztusában mutattak be. A színhely ezúttal Japán helyett Thaiföld, legalábbis eleinte, ahol hőseinknek egy maffiózót kellene védeniük, ám kudarcot vallanak. Ennek folyományaképpen a bűnöző hongkongi barátnője is veszélybe kerül, így a nemzetközi bérgyilkoscsapat ellenében hőseinknek végül őt kell pártfogásba venniük.
Talán furcsa, de ebben a részben már sem a poénok, sem a bunyók nem olyan érdekesek, sokkal inkább az viszont a szereposztás. Sibelle Hu helyett ezúttal a még nagyon fiatal Rosamund Kwan kerül kínos helyzetekbe, meglepően sokat mutatva magából, visszatért John Sham, de teljesen más figurát alakítva (igaz, ugyanolyan ütődötten), Charlie Chin beprotezsálta a saját helyére öccsét, Michael Miu-t, a bérgyilkosok között pedig a japán legenda, Kurata Yasuaki a legizgalmasabb, aki Jackie ellen lép fel. Filmtörténeti események is színesítik az összképet, például az ebben a moziban debütált későbbi népszerű komika, Sandra Ng mint eye candy szereplő látható! Ilyen a későbbiek során már nem fordult elő vele. A judo oktató szerep volt Michelle Yeoh első filmes akciójelenete, akárcsak Andy Lau-é Jackie Chan szárnysegédjeként. További érdekesség a zárójelenet, annak is az a része, amikor betrappol a számtalan helyi híresség a liftből. Ezt a jellegzetességet a későbbiek során többek között az All's Well Ends Well sorozat esetében előszeretettel alkalmazták.
Érezhető volt, hogy Sammo és Barry Wong kezdett kifogyni az új ötletekből és kezdett a sorozat megfáradni. A kasszáknál ugyan még mindig jól teljesített a produkció, amit a több mint 28 milliós bevétel bizonyít, szokás szerint a HKFA legjobb akciókoreográfia kategóriában megkapta a jelölést is, de ebben a formában nem volt folytatható, bármennyire is várták a rajongók.



Némi ötletelés után Eric Tsang fejében született meg az az egyszerre banális és zseniális ötlet, hogy hogyan lehetne új, friss arculatot adni a Lucky Stars szériának. Össze kell hozni őket Tsang saját „gyermekeivel”, azaz az Aces Go Places szereplőivel, aminél egyszerűbb nem is lehet semmi, hiszen Karl Maka figurája rendőr, így csak annyit kell tenni, hogy megmutatni, ő is véletlenül pont abban az épületben melózik, ahol Sammo-t próbálják újabb kalandra felbérelni. Az ötlet maga egyáltalán nem volt rossz, ám a kivitelezés több sebből vérzett. Egyrészt a forgatókönyv borzasztó gyenge, egyszerűen képtelenek voltak friss, ötletes humorral előállni, csak a már unalmassá vált kliséket játszották el újra, illetőleg Karl Maka görcsösen igyekezett saját figuráját még erőteljesebben hülyének beállítani, inkább szánalmasan, mint viccesen. Másrészt rengeteg a hiányzó azok közül, akik savát-borsát adták korábban a produkciónak. Nincs Jackie Chan, Yuen Biao, Cherie Chung, Sibelle Hu, John Sham, Rosamund Kwan és az Aces Go Places sztárja, Sam Hui sincs jelen. Sőt, a korábbi részek főszereplői közül Richard Ng, Eric Tsang, Stanley Fung és Michael Miu csak egy röpke cameo jelenet erejéig tűnnek fel. Helyettük egy afféle „új” Lucky Stars viszi a prímet, jóval gyengébb kiadásban, még azzal együtt is, hogy Andy Lau, Alan Tam és Kent Cheng is tagja a négyesnek. Pozitívumot nagyon keveset lehet felhozni ezzel a résszel kapcsolatban. Talán Sammo és Karl Maka bunyója a börtöncellában, az új kiképző hölgyike, Maria Tung külseje, Andy Lau „Rambo”-ként előadott egy a sok ellen harca és a jellegzetes belassításokkal feltuningolt záró bunyó érdemes említésre. Ezek miatt ez a rész sem szakította meg a hagyományt, azaz a jelölést a HKFA-n, de a korábbi részekkel összehasonlítva nagyon gyengére sikeredett.
Ez a bevételeken is látszott, hiszen „mindössze” 23 milliót hozott be a mozikban és hosszú időre elvetették a további epizódok készítését.



Az elbaltázott negyedik részt követően 3 év telt el, amíg újra összeállt egy forgatókönyv a népszerű, ám jócskán kicserélődőtt és négy főre fogyatkozott csapat számára. Sammo végleg kiszállt a projektből, immáron szereplőként és producerként sem vett részt a munkálatokban, viszont megjelent helyette az ekkorra már igencsak aktív Wong Jing, aki Stanley Fung társaságában készítette el a scriptet. A sztori egy triádfőnök körül bonyolódik, akit elárul helyettese, hogy átvegye a hatalmat, azonban a rendőrség hőseinket is bevonva a játékba a volt főnököt az áruló ellen fordítja.
Ez az a rész, ami a legtöbbet változott az eredeti elképzeléshez képest, köszönhetően annak, hogy nem maradt benne senki, aki a látványos kungfu-t belevigye a produkcióba. Wong Jing jól látta ezt és elvitte az egészet a gagyi vígjáték irányába, ami természetszerűleg magán viseli a dagi mindenes keze nyomát. A korábbiaknál pikánsabb poénok, még hihetetlenebb és váratlanabb fordulatok és új elemként lefordíthatatlan szójátékok jellemzik az új epizódot. Sajnos a főszereplők esetében még mindig a már unalomig ismert kliséket játszották el újra, így semmi emlékezetes nem fűződik hozzájuk (leszámítva talán Richard Ng „sérthetetlenségét”. A legpoénosabb szereplő maga Wong, pedig nagyon keveset látható, de az a szokása, hogy saját magát teljesen ütődöttnek ábrázolja a filmjeiben, az itt is remekül előjön. Mindezek ellenére is elmondható, hogy a történet gyenge és unalmas, a humor pedig kissé erőltetett.


Az ikonikus magasságokig emelkedett csoport pedig jópár ismert másik korabeli produkcióban is megjelent cameo szerepekben (pl. a fentebb már említett Gördülő kungfu és a Pom Pom sorozat), a 90-es évek során pedig további spinoffok követték a szériát. 1991-ben a Ghost Punting, amiben szintén a gegekre fókuszáltak a kungfu helyett (és jobb lett, mint a korábbi két rész), valamint az 1996-os How to Meet the Lucky Stars, amiben a gambling movie-kat keverték össze a megszokott komikus pillanatokkal.
Ugyan a sorozat egyes darabjainak minősége finoman fogalmazva is hullámzó, az azonban egyértelmű, hogy ugyanúgy meghatározó és jellegzetes darabja a 80-as évek vígjátékainak, mint az Aces Go Places, vagy éppen a Pom Pom filmek. A neten mégis számtalan negatív hangvételű kritikát találni róla, általában a kiadók PR-osai által félrevezetett (lásd a posztereket fentebb), hozzánemértő nyugati emberektől, akik úgy ismerik ezeket a filmeket, mint „Jackie Chan filmeket” és hibaként hozzák fel, hogy Jackie csak mellékszereplő bennük és helyette néhány ütődött fazon marháskodik. Pedig pont ez bennük a lényeg, nem igaz?