Az alapséma a fentiekben jól követhető. Harc, tapasztalatlanság, veszteség, új találkozás, nagy bosszúállás. Közismert, de nincs benne semmi rossz, működőképes, ha ügyesen variálják. Erre pedig nincs panasz. Kalandfilm szinten ügyesen megírt mozit láthatunk, amiben jók a karakterek. A túlságosan magabiztos ifjú megjárja a Poklot, megaláztatásokon át edződik meg, hogy a végére igazi harcművész legyen. David Chiang, az akkori "újhullám" karizmatikus egyénisége, ideális a szerepre. Ellenpárja, a Shaw Brothers által "örökös rosszfiú" szerepekre kárhoztatott Feng Chun-Chieh, színészileg és küzdeni tudásban is elég jó ahhoz, hogy méltó ellenfél legyen. Nekem mégis a tulajdonképpen csak a harmadik számú főszerepet kapott Ti Lung tetszett a legjobban. Talán azért, mert a gondolkodó, jót kereső, a másik tudását fenntartás nélkül tisztelő harcos alakja tényleg megnyerő. A harci jelenetei szintén a film erősségei. A kiegészítő karakterek, mint például a kovács és a lánya, a pénzleső klánfőnök és mindenre kapható bérencei,a rémüldöző kívülállók, ennek az időszaknak  tipikus alakjai. Újdonság a sorozat előző filmjeihez képest a látványosabb helyszín, (a tengerparti Tigris palota nagyon mutatós) a még nagyobb létszámú statisztéria. Az utóbbi nem mindig előny, mert ekkora tömegnél már időnként gyenge koreográfia is becsúszik, lévén, hogy nem egyenletes a kaszkadőri tudásuk. Már pedig az ilyen jellegű mozikat elsősorban a harci jelenetek adják el. Összességében kifejezetten magas a szintjük, látszik, a színészek tényleg képzettek ezen a téren. Pár zavaró hempergést, "nagyon elrepülést" a kaszkadőrök mutatnak be. Kár értük, meg fölöslegesek is.

Összességében elmondható, hogy a mozi a Shaw Brothers legjobb vonulatába tartozik. Nem magasröptű, de ügyes a történetvezetése, képes megmozgatni a néző érzelmeit. Látványos párharcok mellett a mindig mutatós, "egyedül a tömeg ellen"jellegű összecsapások kötik le a rajongók figyelmét. A harcok és a békésebb, jellemépítő jelenetek aránya jól eltalált, egyik sem nő a másik fejére. A wuxia stílus röpködései szintén kordában lettek tartva.  Megjegyzendő, a piros folyadékkal nem takarékoskodnak, de öncélú kegyetlenkedés nincs. A film kemény, de nem gusztustalanul durva. A színészi játék szerintem jóval a stúdió átlaga fölötti. A mozgalmas, rámenős harcművészeti stílust kedvelők nem csalódhatnak benne.

Oldfan már mindent leírt előttem, amit én is el szerettem volna mondani a filmmel kapcsolatban, ezért igyekszem rövidre fogni. Tény, hogy a Félkarú kardforgató-trilógián belül ez a film a leggyengébb, ám még így is remek wuxiát sikerült kihozni ebből a „reboot”-részből, amelyről nyugodtan kijelenthető, hogy a Shaw Brothers akkori harcművészeti kalandfilmjeinek átlaga felett teljesít. A vériszamos, hullahegyekben bővelkedő The Return of the One-Armed Swordsman után Chang Cheh egy nyugisabb folytatásfilmmel állt elő; igaz, a tempó visszafogására szükség is volt az új szereplőgárda és az új történet miatt, míg Fang Gang második kalandja esetében nem kellett sokat vesződnie a jellemépítéssel.

A főbb szerepeket tekintve a film megörökölte a Have Sword, Will Travel színészgárdáját, ami jó húzásnak bizonyult, hisz Li Ching, David Chiang, Ti Lung, valamint Ku Feng is elég nagy sztárok voltak már akkor, így a Tajvanra távozó Jimmy Wang Yu-t effektíven tudták helyettesíteni. Véleményem szerint, a Chiang-Lung páros kardvívás terén meggyőzőbben produkál, mint Wang Yu, és színészileg is túltesznek rajta, noha nekik is volt még hova fejlődniük ebben az időben. Sajnos Li Ching ebben a filmben nem harcias nőt játszik, a gyámolító szerepe jut neki, és maximálisan hozza azt: meg kell veszni érte, annyira imádnivaló. Ku Feng pedig… hát lehet róla bármi rosszat is mondani, amikor a ravasz kétszínűsködőt kell alakítania? Szakállsimogatás, majd gonosz nevetés, közben fennhéjázó mosoly egy csipetnyi lefitymáló beütéssel? Ez a fickó mesteri szinten űzi az ilyesmit, de a fizikai erőpróbákon sem szokott elvérezni. Egyszóval: nem fogjuk visszasírni az eredeti szereplőgárdát (Wang Yu, Chiao Chiao, Tien Feng), bármennyire is szeretjük őket (én nagyon).

A film végén azért előbújik Chang Cheh-ből a kisördög: bosszúállás a fogadott testvér haláláért, nem nézve, hogy a „küldetés” gyakorlatilag az öngyilkossággal egyenlő, és csak halmozni magunk mögött az emberanyagot. Úgy véresen, férfiasan, dicsőségesen: heroic bloodshed-módra!

- Yakuza -

Rendezte: Chang Cheh
Főszereplők: David Chiang; Ching Li, Feng Chun-Chieh
(1971, 102 perc)