Ázsiafilm

 

Ahogyan az várható volt, John Woo megalomániás blockbusterének első része uralja a Hong Kong Film Awards idei jelöléslistáját, hiszen összesen 15 kategóriában van esélye a győzelemre. A marketinggépezet pedig tökéletesen működik, ugyanis egész véletlenül a folytatás időzítése átcsúszott 2009-re, így garantálható, hogy a következő HKFA egyik nagy esélyese lesz, így dupla elismerésben részesülhet majd a teljes produkció. Ez azonban még a jövő zenéje, nézzük inkább meg, mire is jutottak hőseink az első részben csak beígért nagy csatában.

A sztori elején látható röpke összefoglaló után (aminek segítségével feleleveníthetjük a már kissé távoli emlékeinket a prológussal kapcsolatban) rögvest bele is csapnak a lecsóba. A szépséges Sun Shangxiang kémkedik egy sort az ellenség berkein belül, mindkét tábor morálját belső ellentétek és különféle problémák ássák alá és természetesen a nagy stratégák harca sem maradhat el a várva várt nagy ütközet mellett.

 

Ahogy az várható volt, a film legnagyobb erénye a lenyűgöző látvány és a monumentalitás. Ezekkel kapcsolatban túl sok újat azonban nem lehet leírni, hiszen már az első résznek is sajátjai voltak. Elképesztő mennyiségű statiszta, látványos tömegjelenetek tömkelege és hosszas csaták töltik ki a játékidőt. Ami talán némi fanyalgásra adhat okot, az a blockbusterektől megszokott módon meglepetésektől mentes forgatókönyv. Talán úgy lehetne legtalálóbban összefoglalni a filmet, hogy nagyon látványos, nagyon nagy, nagyon szép, nagyon hosszú, nagyon John Woo, ám a nagyon jó minősítéssel kapcsolatban el lehetne gondolkodni. Valószínűleg sokan lesznek, akik tökéletesen elégedettek lesznek a látottakkal, véleményem szerint azonban nem Woo legjobbja.

 

Ennek legfőbb oka a fentebb már említett, kiszámítható sztori. Amíg az első rész szinte végig komolyra volt hangolva, addig a folytatás egyes betétei kissé oda nem illő módon könnyedek, bár érthető a jelenlétük. Cao Cao seregének motivációiról sokat elmond a tökkelütött Pit karaktere, de maga a figura mintha egy az egyben az A World Without Thieves-ből lépett volna ki. Szintén némi deja vu érzetet kelt Cao Cao moralizálása és az emberei véleménye róla, valamint az újabbkeletű wuxiákból már ismerős, teljességgel logikátlan és ésszerűtlen döntés Zhou Yu felesége részéről. A hitelesség rovására növelték a drámaiságot. A hatalmas csata rövidre fogott lezárása is hiányérzetet nyújt, óhatatlanul felmerül a „csak ennyi?” kérdés a nézőben és ezt még az első harmadban látható látványos cuju mérkőzés sem feledteti.

 

A felsoroltakból talán az tűnik ki, hogy a film rossz, ez azonban egyáltalán nem így van, csak óhatatlan, hogy egy monumentális darabban jobban kitűnnek az apróbb hiányosságok és ha vállaltan a legjobbra törekvés volt a rendező célja, akkor csak még kritikusabb szemmel nézi végig az ember. Más megközelítésből kicsit olyan érzése van a nézőnek, mint amikor a Hős után érkezett a Repülő tőrök klánja. Szép volt, nagy volt, látványos volt, de igazán újat nem nyújtott. Ez a helyzet John Woo munkájával is, hiszen Peter Chan The Warlords-át a látvány terén túl sokkal már nem lehetett felülmúlni és mindkét sztori a nagy kasszasikerek apróbb betegségeit viseli magán.

 

A kínai filmipar színe javát felvonultató stáb összességében igen korrekt munkát végzett és valószínűsíthető, hogy a későbbiek során egyre több hasonló, nagyköltségvetésű alkotással fognak még jelentkezni. Talán annyit még megtehetnének, hogy nem csak ezekre a kosztümös csatázós sztorikra koncentrálnak, hanem valami egyéb műfajjal sem ártana megpróbálkozni. Igaz, az már a világpiacra is szánt alkotások esetében nem számítana már annyira „kínaiasnak”.

Trailer


Theme song