belépés∆

Once Upon a Time in China II. (Wong Fei-hung ji yi: Naam yi dong ji keung) (1992)

Once Upon a Time in China II. (Wong Fei-hung ji yi: Naam yi dong ji keung) (1992) 

imdb 

A Jet-li féle trilógia második része követi az első rész igényességét, dramaturgiáját, történetét, és nem annak újraforgatása. Bár megtalálhatóak benne ugyanazok a dramaturgiai elemek (az elején komikusabb jelenetek vannak túlsúlyban, míg a végén a harc; a legalább száz kínai, akik együtt végzik formagyakorlataikat stb.), ezek mégis inkább a folyamatosságot hivatottak jelképezni, nem pedig az első rész sikerére rájátszani.

Wong Fei-hung orvosi konferenciára érkezik Kantonban, ahol felütötte fejét egy szélsőséges kultusz, a Fehér Lótusz. A szektának célja, hogy kiűzze, megölje az idegeneket, ezzek békét teremtve Kínában. Wong véletlenül keveredik az eseményekbe, de végül persze neki kell megoldani azokat.

 

 

 

Még mindig nagyon tetszik benne ez a történelmi alapokon nyugvó kalandfilm jelleg. Az előbbit a környezet, helyszínek, díszletek hitelessége, míg az utóbbit a látványos tömegjelenetek, az Indiana Jones-os, „magányos hős és barátai” a gonosz szekta ellen, s hasonló elemek jellemeznek. Jet Li alakítása tetszik, mondjuk nem kell a csillagokat is lejátszania az égről, viszont sikerül tovább árnyalnia az általa játszott karaktert. A verekedésekben zseniális, bár már megjelenik egy kis repkedés, de hál’ istennek nem viszik túlzásba, az akciójelenetek valószerűségük miatt hatásosak. A végső csatában Jet Li ellenfele Donnie Yen, aki szintén híres-neves harcművész-színész – lélegzetelállító.

Jó második részhez méltón a történet lezáratlan, a végkicsengés nem teljesen pozitív, úgyhogy várom a lezárást.

Hozzászólások   

#1 Boros69 2008-07-28 19:50
Az első részen felbuzdulva tegnap magamévá tettem a folytatást is.
Nem is csalódtam, ez is egy szuper jól sikerült darab. Ami számomra újszerű volt, az, hogy a mesterrel tartó tanítvány is nagyon sok harci jelenetet kapott, általában ők jobban a háttérbe szoktak szorulni.
Ami egy picit ebben is zavart, hogy Li mester gyakorlatilag gondolkodás és mélyebb ismeretek nélkül a forradalom hívei mellett kötelezi el magát, ez talán kissé könynelmű lépés egy bölcs embertől.A harci jelenetek ebben is nagyon jók, nem tudtam betelni Li mozgásával (sem).

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Hunter in The Dark (Yami No Kariudo) (1979)

Hunter in The Dark (Yami No Kariudo) (1979)

 Eredeti cím: Yami No KariudoRendező: Hideo GoshaFőszereplők: Nakadai Tatsuya; Sonny Chiba; Harada Yoshio(1979, színes, 137 perc)imdb A XVII. századi Japánban félelmetes orvgyilkosságra specializálódott alvilági szervezetek léteztek, amelyek nem kérték az okot, csak a pénzt és a...

Nakadai Tatsuya

Nakadai Tatsuya

Nakadai Tatsuya (仲代達矢) Nakadai Tatsuya 1932. december 13-án született Tokyo-ban, születésekor még a Motohisa utónevet kapta. Az 1950-es évek elején fedezte fel Kobayashi Masaki filmrendező, aki véletlenül betért vásárolni abba a boltba, ahol a magas,...

100 Days With Mr. Arrogant (Naesarang ssagaji) (2004)

100 Days With Mr. Arrogant (Naesarang ssagaji) (2004)

Eredeti cím: Naesarang ssagajiRendezte: Dong-yeob ShinIMDb Ha-yeong-gal (Yi-won Ha) a 100 napos évfordulójuk előtt szakít a barátja. A rosszkedvű lány hazafelé ballagva belerúg egy sörösdobozba, ami a beképzelt Hyeong-jun (Jae-Won Kim) fején landol - aki...

The Seventh Curse (Yun zan haap yu wai si lei) (1986)

The Seventh Curse (Yun zan haap yu wai si lei) (1986)

  A cím Lam Nai-Choi (Story of Ricky, Erotic Ghost Story) eszeveszett kalandfilmjét takarja, amely jócskán megérett a film elkészültekor még nem létező CAT III-as besorolásra (később azért meg is kapta), de erről majd később. A...