Ugyan Herman Yau elsősorban a mára igazi kult klasszikusokká érett category III filmjeivel vonult be a köztudatba, azonban ezek a munkásságának csak relatíve kis szeletét alkotják. A számtalan közepes, vagy annál gyengébb akciómozi mellett az utóbbi időben egész érdekes drámákkal is jelentkezik, amiknek főhősei a társadalom peremén élő emberek.

Yau ebben a műfajban jó társra talált Yeung Yee Shan személyében, akivel immár harmadjára készített közösen forgatókönyvet. A legelső projektjük még 2002-ben készült el Happy Family címmel, a második pedig már a témáját tekintve is hasonlít a most tárgyalt darabhoz, nem véletlenül. Ez volt a Whispers & Moans, ami a prostituáltak életébe igyekezett némi betekintést nyújtani, ám nem a már-már klisésnek számító, szexorientált oldalról közelítve, hanem az emberi, drámai szemszögből vizsgálódva.
Hasonló a helyzet a True Women for Sale esetében is, ami egyébként a kantoni címet alapul véve nemes egyszerűséggel a Whispers & Moans második része. A cím nem kicsit hatásvadász, akár a japán pink filmek világában nézünk körbe, akár a mintegy 15 évvel ezelőtti category III felhozatalban, hamar találunk hasonló titulussal pornográfra hangolt darabokat. Azonban Yau korábbi önmagához képest jóval visszafogottabb és felnőttesebb, tulajdonképpen egy már-már realistának is tekinthető drámát adott ki a kezei közül, bár a történet kissé szirupos, rózsaszín lezárása valahogy kevéssé illik bele a képbe.

 

A sztori főszereplői egy prostituált, egy megözvegyült fiatal, terhes kínai bevándorló, egy biztosítási ügynök és egy fotós. Kedvenc ügynökünk eléggé kétségbeesetten igyekszik mindenkivel biztosítást kötni, akivel csak lehet, ám nehéz a dolga, hiszen Hongkong leglepukkantabb részeinek egyikében kell dolgoznia nap mint nap a társadalom alján vegetáló emberek között. A prostituáltak legfőbb problémája, hogy egyre nehezebb összeszedni a kuncsaftokat, mert nagy a konkurencia a Kínából érkezett és olcsón kapható lányok miatt, a bevándorló nő pedig folyton falakba ütközik, amikor a jelenlegi helyzetéből való kitöréssel próbálkozik. De aztán jön a fotós és a kisemberek kalandjai más megvilágításba kerülnek.

 

Talán a legelső dolog, ami szembetűnik, hogy a főszereplőkkel minden emberi gyarlóságuk ellenére is hamar szimpatizálni kezd a néző, ami korábban nem nagyon volt jellemző Yau alkotásaira. Mindegyiküket érző emberként mutatja be, akik ugyan próbálnak különféle álarcok mögé bújni (főleg az ügynök), de mindig kiderül, hogy ez nem olyan egyszerű. Szintén jól el lett találva a prostituáltak kuncsaftokhoz való hozzáállásának meglehetősen groteszk bemutatása.
A rendező igyekezett biztosra menni, így az adott szerepekhez leginkább illő színészeket válogatta össze. Azt hiszem, nem kell jobb ajánló annál, hogy leírom, a biztosítási ügynököt Yau időtlen idők óta kedvenc színésze, a zseniális Anthony Wong játsza. Szokás szerint élmény a fickó! A másik érdekes húzás a sokáig rettenetesen ripacs játékával feltűnősködő Sammy Leung szerepeltetése a fotós figurájaként, aki úgy látszik, kezd beletanulni a színészetbe, mert a Legendary Assassin után ezúttal sem okoz csalódást. A nem túlságosan vonzó, együgyű prostituáltat a (legalábbis filmes berkekben) nem túlságosan ismert Prudence Lau formálta meg, 20 év után visszatérve a mozivászonra. Fura, hogy eddig nem nagyon színészkedett, mert érett, korrekt alakítást nyújt. A kissé harsány bevándorlónőt egy másik popsztár, Race Wong játsza, ő sem rossz, de talán ő a legszürkébb négyük közül.

 

Yau összességében csak abban okoz csalódást, hogy nem a tőle „elvárt” műfajban alkotott, hanem feljebb lépett, a drámák világába. Ha feledjük a lezárást, akkor teljesen korrekt munkát adott ki a kezei közül, nyoma sincs annak a káosznak, ami a Chaos-t, annak a középszerűségnek, ami az A Mob Story-t, vagy annak az izzadtságszagnak, ami az On the Edge-t jellemezte. Viszont aggódni felesleges, hamarosan érkezik az új category III akciója, a Rebellion, a remek Shawn Yue főszereplésével, amiben remélhetőleg visszatér a gyökerekhez! Már alig várjuk!

Trailer