Ázsiafilm

Hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki filmet rendezzen Hongkongban a 80-as, 90-es évek fordulója környékén? Rendezői tapasztalat? Nem. Szépérzék? Nem. Bármiféle művészi hajlam? Még csak az sem. Egy, azaz egyetlen dologra volt szüksége annak, aki sikeres akart lenni. Kaszkadőrmutatványokra. Mindegy, hogy véres tűzharc, vagy vicces helyzetkomikum, a lényeg, hogy legyen benne akrobatikus verekedés, de legalábbis látványos akciójelenetek. Mang Hoi, az egykori Shaw Brothers színész a 80-as évek elejétől kezdve már akciókoreográfusként is dolgozott, jópár ismert darabban működött közre, amik közül az egyik Corey Yuen Police Assassins-sza volt, amiből kis túlzással egyenes út vezetett a The Blonde Fury-ig.

A korabeli, általában alacsony költségvetésű akciófilmek savát-borsát egyértelműen ezek a verekedések adták, amik jellegzetessége volt, hogy bizony a résztvevőknek keményen oda kellett tenniük magukat, így a sérülések sem voltak ritkák. A sztori, a zene, a színészi játék és a komikum mind-mind háttérbe volt szorítva, csak az akció számított és a legáltalánosabb effektként a legjobban sikerült pillanatok belassított, többször újrajátszott bemutatóját használták. Hogy kell-e ennél több? Így 20 évvel később már egyértelműen igen a válasz, azonban akkoriban azért minderre nem lehetett ilyen könnyen válaszolni.


A vékonyka sztori a következő. Az Egyesült Államok több nagyvárosában is nagy mennyiségű hamis pénz kerül forgalomba, ami a gyanú szerint Hongkongból érkezett. Az FBI sejti is, hogy az Asian Post újság fedőcégeként tevékenykedő banda a tettes, ám bizonyítékuk nincs rá. Ezért odaküldik egyik ügynöküket, Cindy-t, hogy riporterként kerüljön a közelükbe és szerezzen egy kevés evidenciát ellenük. Apró gond, hogy a banda java része brutális harcművész is, így a látszólag törékeny szőke hölgynek meggyűlik a baja velük.


Mint a korabeli akciók többsége, természetesen ez is igencsak könnyedre van hangolva, a forgatókönyvírók igyekeztek ahol csak lehet, kissé fárasztó poénokkal teletűzdelni a szűk másfél órát. Ezek legalább annyira harsányra sikeredtek, mint a néhány évvel ezelőtti magyar filmeket idéző, erőszakosan a néző képébe tolakodó reklámok, amik leginkább a legismertebb gyorsétterem láncot igyekeztek népszerűsíteni. Persze erre keresve se lehetett jobb arcot találni, mint egy szőke amerikait. A sztori ugyan egyszerű és kiszámítható, ám arra pont jó, hogy lekösse a nézőt abban a néhány percben, amikor éppen nincs verekedés.


Mert hát bárki mondhat bármit is, ezen filmek elé semmi másért nem érdemes odaülni, csak a látványos bunyók miatt, azokból pedig nincs hiány. Mang Hoi, valamint rendezőtársa, Corey Yuen még a Police Assassins forgatásakor ismerte meg Cynthia Rothrock képességeit és a gyakorlatilag egyetlen, a hongkongi nézők által is körülrajongott fehér akciósztár ezúttal sem hazudtolta meg magát. Hogy színészként főleg a komikus jelenetekben gyengének bizonyul? Kit érdekel, amíg Billy Chow, Jeffrey Falcon és a többiek esélytelenül szállnak szembe vele. Rajtuk kívül pedig időnként Chin Siu-hou és a szokás szerint ütődöttet játszó Mang Hoi is élen jár a látványosabbnál látványosabb helyszíneken zajló bunyókban. A humorért a gumiarcú Wu Ma, az elmaradhatatlan eye candy karakterért pedig a 2 évvel korábbi Miss HK versenyen Pauline Yeung mögött második helyen végzett Elizabeth Lee volt a felelős.


A Blonde Fury (más címmel Lady Reporter) tehát egy igazi rétegfilm, mai szemmel nézve eléggé elavult, de a pörgős akciójelenetek ugyanúgy lenyűgözőek, mint 20 évvel ezelőtt voltak. Cynthia Rothrock valószínűleg nem érdemtelenül került be a zs kategóriás filmek legnagyobb alakjai közé, de pályáját csak úgy lehet korrektül értékelni, ha a hongkongi filmjeit is ismeri az ember. Amiért odavitték, abban jó volt, a remek színészi játék pedig nem hiányzott senkinek a kor akcióiból.

iMDB