Ázsiafilm

A The Underdog Knight mellett a legjobb példa, hogy mennyire változik a hongkongi filmvilág, talán a most tárgyalt Ocean Flame. Ugyan a MilkyWay produkciókból ismert arcok garmadája arra enged következtetni, hogy a megszokott jó kis jellegzetes, gengszteres leszámolós sztorit kapjuk, aminek részben meg is felel a film, ám immáron sokadszorra több a mandarin szöveg, mint a kantoni és ezúttal is Kínából importált feltörekvő tehetségek vannak a főszerepekben. Hogy a forrásul szolgáló regény és a rendező sem köthető az egykori brit gyarmathoz? Az utóbbi 1-2 év tendenciáit figyelve mi ebben a meglepő?

A sztori a kortárs kínai irodalom legnagyobb alakjának, a botrányhős Wang Shuo egyik regényének adaptációja. Wang, akinek stílusát a kritikusok leginkább a „huligán” szóval illetik, rendkívül népszerű hazájában, eddig megjelent 20 regénye mind bestseller, ráadásul mindemellett forgatókönyvíróként, rendezőként és színészként is kipróbálta már magát. Jelentőségét talán Stephen King megjegyzése példázza legjobban, aki úgy jellemezte az írót, hogy bármi, amit ma mond, holnap az utca legnagyobb sztorija lesz. Mindezek ellenére a szigorú pekingi rezsim sohasem bántotta, elsősorban amiatt, mert igaz ugyan, hogy elég vad dolgokat írogat össze, de a Pártra egyetlen rossz szót sem szólt még, ráadásul ázsióját az is növelte, hogy elutasította Francis Ford Coppola cégének ajánlatát, inkább otthon maradt, mintsem az Államokba költözzön.


Wang népszerűségének és elismertségének egyik fontos eleme, hogy egyrészt regényeiben jobbára kortárs történeteket ír meg, másrészt az utca nyelvét használja sok pekingi szlenggel megspékelve, nincs benne igény arra, hogy műveit szépirodalmi írásokként tartsák számon. Az Ocean Flame alapjául szolgáló írásában bűnözők állnak középpontban, de érdekes megközelítésből vizsgálva, nem az akcióikra, hanem a magánéletük ügyes-bajos eseményeire fókuszált.


A főszereplő férfi egy lányokat futtató, majd a kuncsaftok megzsarolásából jókora összeget zsebrerakó banda vezére, Wang Yao. A helyi főnökkel való első, balul sikerült találkozásakor jön össze a gyönyörű pincérnővel, Li Chuan-nal, akinek nem hazudik, előadja, mivel foglalkozik és hogy a lány mire számíthat. Li Chuan nem esik kétségbe, ám a páros furcsa, viharos románcának nem lehet túl jó vége.


A filmet Liu Fendou rendezte, akinek ez a második direktori munkája, a főszerepre pedig hozta magával bejáratott színészét, Liao Fan-t, aki Liu 2004-es Green Hat-jében is középpontban volt (és ugyanúgy Wang Yao nevű figurát alakított). Érdekesség, hogy producerként Simon Yam jegyzi a mozit, akinek ez az első ilyetén próbálkozása, jobbal nem is kezdhetett volna. Vélhetően neki köszönhető, hogy saját maga mellett Lam Suet és Hui Shiu Hung is feltűnik a Milkyway állandó szereplői közül. Persze nem ők viszik a prímet.


A sztori az örök kérdésre mutat be egy újabb példát, azaz hogy miért választják a jobb sorsra érdemes gyönyörű nők mindig a rossz férfiakat, még úgy is, hogy semmi jó nem származik belőle. Liao Fan zseniális a szerepben, minden pillanatban ellenszenves, a férfi nézőben végig fenntartja a kérdést, hogy vajon mit eszik ezen a fickón a lány. A lány, akit a szintén Kínából érkezett gyönyörű (és kicsit sem szégyenlős) Mo Xiaoqi, vagy ha jobban tetszik, Monica Mok alakít, egy ártatlan teremtés, aki szép lassan süllyed le egyre mélyebbre a szerelme és a bosszúvágya miatt. A viharos románc sok szexet, némi vidámságot, sok megaláztatást, vért és tragédiát hoz mindkettejükre, a produkció számára pedig nézőcsalogató category III besorolást.


A rendező nagyon szép munkát végzett, aminek talán egyetlen hátulütője a meglehetősen lassú tempó. Gyönyörűek a Hongkong eldugottabb részein megtalált helyszínek, lenyűgöző a tengerpart, a történetmesélés pedig egy kicsit (nagyon) Kitano korai drámáinak stílusában (főleg az A Scene At The Sea-re emlékeztet) halad. Nem fukarkodik a realizmussal, a naturalizmussal és a sokkolással sem, mindent a helyén kezel. Sajnos azonban a fentebb már említett örök kérdésre sem ő, sem Wang Shuo nem tudja a választ, vagy legalábbis nem osztja meg velünk.


Az Ocean Flame tehát egy jól eltalált, igényes film, egyúttal iránymutató azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk a hongkongi és a kínai filmipar további összefonódásából. A két, egyelőre még eléggé eltérő világ egyre szorosabb kapcsolata számtalan lehetőséget kínál és ha csak abból indulunk ki, hogy az anyaországban mindenféle kóklerből nem válhat rendező, nincs okunk aggodalomra. Csak a kantoni dialektus fog hiányozni...

iMDB