1995 volt az az év, amikor Jackie Chan mindent megmozgatott azért, hogy betörhessen filmjeivel az amerikai piacra. Ugyan korábban szerepelt USA produkciókban (először talán 1980-ban), ám a 90-es évek első felére odahaza tulajdonképpen mindent elért, amit el lehetett, ráadásul a helyi filmipar válsága nem tette lehetővé, hogy nagyköltségvetésű akciói üzletileg is sikeresek legyenek. A nemzetközi piac meghódítására a lehető legjobb módszert választotta, azaz régi hongkongi „harcostársaival” együttműködve, immáron nemcsak a helyi igényeket szem előtt tartva kezdett filmeket forgatni. Az első ezek közül a Balhé Bronxban volt, nem sokkal utána pedig a most tárgyalt, megmosolyogtató zs kategóriás pillanatokban is bővelkedő Mennydörgés következett.

A Balhé Bronxbannal ellentétben a Mennydörgést javarészt Hongkongban forgatták, a versenyjeleneteket pedig Japánban, a Sendai HiLand pályán, illetőleg Malajziában. Németországból importálták a főgonoszt, valamint bevetettek ázsiai-amerikai, illetőleg japán színészeket is, hogy még inkább nemzetközi legyen a projekt. A körítés terént tehát beleadtak apait-anyait, ám a rendező, Gordon Chan nem állt éppen a feladata magaslatán.


A jó öreg Gordon (35 éves volt a forgatás idején) ötlötte ki a forgatókönyvet is egyébként, kissé esetlen figurákat sikerült kiötlenie, akik furcsa motivációkkal bírnak, a gyengécske romantikus szál pedig már-már említésre sem érdemes. A sztori nagyjából annyi, hogy egy elvetemült bűnöző, akinek hobbija az autóversenyzés, fejébe veszi, hogy Hongkongban fog éjszakánként randalírozni. A rejtélyes múltú Foh személyében azonban emberére akad és minden eszközt bevet annak érdekében, hogy a kínai sofőrrel igazi versenyen is megmérkőzhessen. Az ütközetre pedig sor is kerül, mégpedig Ázsia legnehezebb autóversenyén.


Ugyan a történet alapvetően könnyed hangvételű, abszolút a szórakoztatásra törekszik, mégis a Crime Story-hoz hasonlóan Jackie kevés komoly szerepének egyike. Ezúttal nyoma sincs a tőle megszokott bolondozásnak, a stáb inkább a lélegzetelállító kaszkadőrjelenetekre és a korábbiaknál látványosabb helyeken zajló verekedésekre helyezte a hangsúlyt. Véleményem szerint mindkét esetben siker koronázta a törekvéseiket, egyértelműen ezek a legerősebb részei a filmnek. Valószínűleg mindenki emlékezetében ott van az elképesztő konténeres jelenet és az azt megelőző hosszas verekedés, ami mindmáig Jackie egyik legjobbja, még a pólóján látható röhejes piros festék ellenére is (vérnek szánták, nem jött össze). Hasonlóan látványos a pachinko-ban zajló bunyó, aminek a lezárása már-már a 80-as évek végének extrém vígjátékainak fordulataira emlékeztet, azonban a szumósok elleni harcot a pocsék rendezés tönkreteszi (eleinte azt hittem, a DVD akadozik, de nem). További adalék, hogy a Balhé Bronxban forgatásakor elszenvedett bokaficam miatt a bunyók többségében Jackie helyett egy dublőr mutatványait láthatjuk.


Az autós jelenetek paradox módon egyszerre számítanak remeknek és kínosnak, valahogy nagyon érződik rajtuk, hogy a forgatókönyvíró nem volt igazán tisztában, hogyan is kell egy autós történetet megvalósítani. Foh papája, mint „autókirály” mulatságos figura, az első hosszas, éjszakai autós üldözés pedig felettébb látványos, jól eltalált vágásokkal operál, míg a záró autóverseny ennek pont az ellenkezője. Az még hagyján, hogy a felvételek során egyik pillanatban esik az eső, a másikban meg süt a nap, azonban az már-már kabaréba illő, hogy a maláj kormány csak úgy engedélyezte a forgatásokat a pályán, hogy utcai tempóban körözhetnek a versenyzők, nehogy megsérüljön valaki. Egy versenypályán... Így aztán a felvételeket utólag begyorsították, aminek következtében az egésznek olyan lett a hangulata, mint a 10-15 évvel korábbi Knight Rider sorozatnak, szerencsére Hasselhoff nélkül. A kicsúszások és az ütközések mindenfajta logikát  és életszerűséget nélkülöznek, aki látott már életében autóversenyt, annak számára felhőtlen mulatozást nyújtanak, akárcsak a balesetek után beszúrt poénok (pl. versenyzők kezdenek el bunyózni). A depóban lezajló közjátékok felettébb kínosak, egyértelműen humornak szánták a készítők, de nem úgy sülnek el. A verseny lezárása hasonlóképpen gyenge, a legtipikusabb autóversenyes klisé, amit csak ki lehetett találni.


Ugyan mindenki úgy emlékszik a Mennydörgésre, mint Jackie Chan filmre, azért így utólag újra visszanézve számtalan ismerős arc tűnik fel benne. A Shaw Brothers éra egyik ismert rendezője és színésze, Yuen Chor játsza az autókirályt, illegális utcai versenyzőként jelenik meg néhány pillanatra Shing Fui-On, Corey Yuen egy doki szerepében látható, Chin Ka-Lok pedig a japán istállófőnök segítőjeként asszisztál. A 60-as 70-es évek egyik nagy japán sztárja, Kayama Yuzo az istállófőnök, a népszerű popsztár, Sawada Kenya pedig a főgonosz jobbkeze. A főbb szereplők közül Michael Wong szokás szerint amerikait, egy FBI ügynököt alakít, Miss HK 1990, azaz Anita Yuen pedig a kezdő, ám rámenős újságírónőt. Thorsten Nickel figurája egy közepes főgonosz, számottevő különlegesség nélkül, a tipikus, minden mozdulatával ellenszenvet sugárzó karakterek közé tartozik.


A Mennydörgés tehát egy ugyan jópár negatív elemet tartalmazó, ám összességében szórakoztató Jackie Chan film, amit valószínűleg mindenki látott már többször is. Annak ellenére, hogy messze van Chan legjobbjaitól, a magam részéről szívesen nézem újra bármikor, mind a röhejes, mind a tényleg magas színvonalú részei élvezetesek, kellemes szórakozást nyújtanak. Ha egy Gordon Chan-nél jobb képességű rendező kezei közé került volna (és nem szórakozik a maláj kormány), akkor lehet, az egyik legnagyobb hongkongi klasszikus lenne, de azért így sem rossz, az pedig külön élvezetessé teszi, hogy a mostani autós akciókkal ellentétben nem használtak számítógépes trükköket a versenyen, így nem pixelek törnek, hanem valódi autók (a záróképeken a sérülésekről is van egy rövid bemutató). Az egészre pedig a remek főcímzene teszi fel a koronát, amit mind kantoni, mind mandarin nyelven hallhatunk Jackie előadásában.

iMDB