1991-re már szép lassan kezdett leáldozni az idétlenül ugráló vámpírokról forgatott horror vígjátékoknak. A legnagyobb sikereket aratott darabokat egytől egyig a 80-as évek második felében készítették és szép lassan a közönség is kezdett ráunni a témára, így időszerűvé vált, hogy vagy abbahagyják az egészet, vagy megpróbálják új ötletekkel felfrissíteni az egyébként meglehetősen egyszerű alapokon nyugvó sztorikat. A Robotrix rendezője, Jamie Luk, akinek egyébként volt már tapasztalata a kísértetetes horrorokkal a ’88-as Ghost in the House kapcsán, a legjobb és egyben leginkább nézőcsalogató aprósággal igyekezett feldobni filmjét, mégpedig azzal, hogy a vámpír szerepére Hongkong egyik legvonzóbb színésznőjét, Ellen Chan-t kérte fel.

Persze azért igyekezett más jópofa dolgokkal is felkészülni. Ugyan semmi újat nem jelent, de a Doctor Vampire a jelenben játszódik, így a különféle buddhista-taoista szelleműző praktikák helyett a modern ember idétlen hozzáállását figurázzák ki a témához. A történet nagyjából annyi, hogy egy hongkongi orvos valahol Angliában elkeveredik egy kastélyba, ahol kísértetek tanyáznak, bár ő erről nem tud semmit sem. Természetesen összeakad egy kínai vámpírral, a gyönyörű Alice-szel, akit „megment” egy „úriember” karmai közül, majd egy-két sikamlósabb jelenetet követően hazamegy Hongkongba. A vámpírok vezére azonban a kínai férfi vérére is pályázik, így utána küldi Alice-t, hogy szerezze vissza a számára.


Aki már jópár, a 80-as évek második felében forgatott, nem a verekedésekre építő HK akcióvígjátékot látott, az nagyjából tudja is, hogy mire számíthat a sztori során. Ahogy halad előre a történet, úgy lesznek egyre elvetemültebbek a poénok (akárcsak az Operation Pink Squad 2 esetén) és úgy válnak egyre inkább extrémebbé a felhasznált ötletek is (a vámpírvacsora a „borozással” zseniális). Maga a sztori egyébként a korábbi vámpíros filmekhez hasonlóan sokkal inkább vígjáték, ezúttal megtűzdelve még némi romantikával is, mint horror, ugyanis egyáltalán nem félelmetes, az annak szánt részek pedig egyértelműen szórakoztatóak. Érdemes még megemlíteni a korábbi vámpíros sztorik jellegzetességeinek kikarikírozását a minden eddiginél bénább szerzetestől kezdve a poénból ugrándozó dokiig.


A színészi játékra nem érdemes túl sok szót pazarolni, hiszen az efféle alkotások nem a lenyűgöző karakterábrázolásokról szoktak híressé válni. Szinte mindegyik aktorról elmondható, hogy a hongkongi vígjátékokban megszokott túljátszott, kisarkított karaktert hozza, ami alól egyedül Ellen Chan kivétel, persze mindez nem véletlen, hiszen idétlen figurát alakítva nem lenne igéző. A többiek között a mindig csak mellékszerepet kapó Shing Fui-On-t és a ’89-es majdnem Miss HK Sheila Chan-t leszámítva nincs ismertebb név, míg a fehér vámpírok szerepére sikerült valóban nem túl bizalomgerjesztő fizimiskájú embereket találni, az Ellen Chan mellett valóságos „tonna-donnának” ható Lorraine Kibble és a végig vicsorgó Peter Kjaer sem az a típus, akivel szívesen futna össze az ember egy kihalt éjszakai utcán.


Összességében tehát a Doctor Vampire nem tartozik a kiemelkedő darabok közé, ám az egyszer nézhető, szórakoztató, túl sok agyat nem igénylő filmek között simán megállja a helyét. Ugyan nem hozza azt a színvonalat, amit a Mr. Vampire sorozat legjobbjai, de azért így is vannak benne szép számmal olyan ötletek, amik miatt érdemes rászánni az időt. A záró csata jópofa akciókoreográfiái, a korabeli HK akciókra jellemző, vicces CG és persze nem utolsósorban Ellen Chan szépsége épp elég érv lehet minderre.

iMDB