belépés∆

My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)

My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)

 

Nem lehet úgy Wong Jing filmről írni, hogy magyarázatként rögtön a cikk elején ne hozzuk fel a kis kövér ember, a producer-rendező-színész filmmágnás nevét. Jelen esetben a rémesnek tűnő filmcím feloldásaként is kénytelen vagyok egyből rá hivatkozni, hiszen a gambling filmek mestere és a divatos zsánerek szakavatott parodistája ezúttal nyilvánvalóvá teszi, hogy visszanyúl gyökereihez, a szerencsejáték mozikhoz, miközben az utóbbi évek egyik legsikeresebb koreai sorozataira, a „My wife...” szériára reflektál.

Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy túl nagy meglepetésre nem számíthatunk - azt kapjuk, mit várunk. Egy lúzer, akit a nője kihasznál és munkájában is minden tekintetben sikertelen, a tengerparton összeszed egy amnéziás lányt, akiről a néző korábban megtudja, hogy egy szerencsejáték zseni, a triádok rémálma, akik meg is próbálják eltenni láb alól. Az események hátterében egy verseny húzódik meg, mely az Ázsiai Szerencsejátékok Királya cím megszerzéséért folyik. Az egyik nevező természetesen a lány, akinek azonban csak egy hete van, hogy visszanyerje emlékezetét és emellett rendezze viszonyát a belé totálisan szerelmes fiúval.

My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)

Szórakoztató film, de melyik Wong Jing film nem az? Könnyed, felszínes, vidám másfél óra, melyen önfeledten nevethetünk, és utána nyugodtan meg is feledkezhetünk róla másnap reggelre. A rendező zsenialitása azonban, pontosabban az, hogy képes rémesen alacsony költségvetésből olyan illúziót kelteni, mintha blockbuterrel lenne dolgunk, most egyszerűen elmaradt. A minden valószínűség szerint skót felmenőkkel rendelkező Wong ezúttal maximálisan összehúzta a nadrágszíjat. Totálisan üres helyszínek, melyekhez valószínűleg a haverok lakásai szolgáltatták a hátteret, jelzés értékű díszletek és teljesen névtelen színészek, akik közül az igen hullámzó teljesítményű Nick Cheung az egyetlen kivétel. Ő azonban végre ismét humoristaként tevékenykedik, ami egyértelműen jobban áll neki, mint az utóbbi évek rémült tekintetű drámai szerepei, másrészről viszont messze alulmarad a gambling mozik hőskorának sztárjaitól, mint Chow Yun-Fat, Andy Lau, vagy Stephen Chow.

My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)My Wife Is a Gambling Maestro (Ngor lo paw hai dou sing) (2008)

A Wong Jing filmek szerelmeseinek tág tolerancia-küszöbe nézhetővé teszi a filmet - lehet rajta nevetgélni, szórakozni, de reménykedni is, hogy fat man csak a következő filmjére tartalékol.

imdb

Hozzászólások   

#2 YEZy 2009-03-03 00:22
Végül csak sikerült időt szakítani rá. :-) Egyértelműen a God of Gamblers szériáról lehúzott újabb bőr, de nem is akármilyen, már ha a főszereplő lánykára gondolunk. :P Túl sok újat valóban nem tartalmaz, de Wong-ot nem ezért szeretjük, a szórakoztatásba n ezúttal is ügyes, saját maga kifigurázásában úgyszintén, a végén a mahjong parti a Manchester United parodizálással pedig egyenesen szenzációs! A cikk utolsó mondata pedig azóta megvalósult, a The Vampire Who Admires Me kötelező darab a trashrajongókna k.
#1 YEZy 2008-08-22 12:13
Ez az amnéziás szerencsejáték figura újabb bizonyítéka annak, hogy Wong saját magától is szeret ötleteket "lopni", hiszen a God of Gamblers főhőse ugyanilyen tulajdonságokka l bírt, leszámítva, hogy férfi volt... :D Sajna még nem volt érkezésem megnézni a filmet egyébként, de rajta leszek. :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Live good / Mission Sex Control (Jal sarabose) (2006)

Live good / Mission Sex Control (Jal sarabose) (2006)

Live good / Mission Sex Control (Jal sarabose) (2006)iMDB A múlt század 70-es évei elején Korea hasonló problémával kűzdött, mint Kína mostanában. Túlságosan nagy volt a népszaporulat, aminek a gazdaság látta a kárát, így a kormányzat...

The Grudge: Girl in Black & Old Woman in White (2009)

The Grudge: Girl in Black & Old Woman in White (2009)

Jó 10 évvel ezelőtt alapozta meg a hírnevét Shimizu Takashi az Átok (Ju-on: The Curse) című horrorjával. Az eleve videóra készült, alacsony költségvetésű v-cinema alkotás meglepően nagy sikert aratott, aminek eredménye egy folytatás ({ln:Ju-on -...

A Cruel Story (Bakumatsu zankoku monogatari) (1964)

A Cruel Story (Bakumatsu zankoku monogatari) (1964)

  iMDB Főszereplők: Okawa Hashizo; Fuji Junko; Uchida Ryohei Rendezte: Kato Tai (1964, fekete-fehér, 109 perc) A Shinsengumi híres Ikedaya fogadóbeli győzelme után sokan igyekeznek belépni a híressé vált csapatba. Enami Saburo is közöttük van. A jelentkezőket durva próbatételnek vetik...

Ninja - The Final Duel (Ren zhe da) (1986)

Ninja - The Final Duel (Ren zhe da) (1986)

   Gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt A nindzsa bosszúja című film, mely után egész sokáig feltett szándékom volt, hogy jómagam is e titkos praktikáiról elhíresült mesterség művelője legyek, és, ha lehet, mindenféle bosszúság...