Ázsiafilm

In the Line of Duty IV (Wong ga si je ji IV: Jik gik jing yan) (1989)

2008. augusztus 09. szombat, 23:04 |

Írta: YEZy |

( 1 szavazat )

Ismertetők - Hongkong

Ez a meglehetősen kaotikus sorszámozású sorozat remek példa egyrészt arra, hogy mennyire agyatlanul adogatták ki a hongkongi filmeket VHS-en angol nyelvterületen (vagy 4-5 különböző címen is fut a film kiadástól függően), másrészt, ami sokkal fontosabb, arra, hogy milyen is volt egy igazi kommersz kungfu közönségfilm a hongkongi mozi aranykorában. Ha szétnézünk a mostani kínálatban, látható, hogy a mozinézők igényei mit sem változtak, hiszen manapság is jópár hasonló alkotás kerül a mozikba, azonban a megvalósítás terén ég és föld a különbség és valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki szerint a 20 évvel ezelőtti kungfu harcok látványosabbak voltak, mint a maiak.

Először ejtsünk néhány szót a sorozatról, ami legalább olyan kaotikus, mint az angol kiadások címkavalkádja. Természetesen az első rész elkészültekor még senki sem számított arra, hogy a későbbiek során jópár folytatást fognak leforgatni, ám az 1985-ben mozikba került Police Assassins sikerét látva immáron sokadszorra kiderült, hogy bizony igény van a kemény női főhősök kalandjait bemutató sztorikra. Egy évvel később érkezett is a folytatás, mégpedig a Royal Warriors, de a főszereplő Michelle Yeoh-t leszámítva teljesen új stábbal és ez a tendencia a későbbiek során is megmaradt. A harmadik résztől kezdve lépett be főszereplőként a sorozatba a gyönyörű Cynthia Khan, aki azt az igencsak nehéz feladatot kapta, hogy az időközben házasságkötése miatt egy időre a filmvilágból kilépett Michelle Yeoh által hagyott jókora űrt betöltse. Ugyan sohasem lett akkora sztár, mint Yeoh és teljességgel bele is ragadt a kungfuharcos skatulyaszerepbe, de véleményem szerint mindenképpen ott a helye a műfaj nagyjai között. A sorozat egészen a hetedik részig folytatódott, olyan lélegzetelállító alcímekkel, mint a Force of the Dragon (III), a Key Witness (IV), Middle Man (V), Forbidden Arsenal (VI) és Sea Wolves (VII).

Aki esetleg nem látta a korábbi részeket, annak sincs oka aggodalomra, hiszen túl sok összefüggés nincs közöttük, leszámítva azt, hogy a főszereplő rendőrnő ugyanaz bennük. A negyedik rész sztorijára sem érdemes túl sok szót pazarolni, akciófilmhez méltóan kicsit naiv és bugyuta, érdekesség viszont, hogy egy bizonyos Anthony Wong ötlötte ki. Eleinte az Egyesült Államokban zajlik a történet, ahol egy kínai bevándorló balszerencséjére tanúja lesz egy gyilkosságnak és emiatt menekülnie kell, főleg azért, mert a helyszínre érkező rendőrök (akik véletlenül szintén kínaiak egyébként) őt gyanúsítják a gyilkossággal. Emberünk végül úgy határoz, hogy hazamenekül Hongkongba, ám a megpróbáltatásai ott sem érnek véget, mindenképpen tisztáznia kell a vádak alól magát.

A sztori tehát a szokásos, annyit azonban még érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a politikai korrektség nem volt a hongkongi filmesek erőssége már ekkoriban sem. Mind a rendőrség kihallgatási módszerei (ha nem vall a vádlott, akkor szétverik), mind az amerikaiak gondolkodásmódja (aki nem tetszik nekünk, azt kinyírjuk) meglehetősen radikálisak, de pont az ilyen apróságok adják a sztori savát-borsát. Ennél azonban jóval látványosabbak a rendezőként és akciókoreográfusként is a keze nyomát a filmen hagyó Yuen Woo-Ping által levezényelt bunyók, amik legnagyobb erősségét az adja, hogy a mai akciókkal összehasonlítva jóval kevesebb bennük a vágás, tehát sokkal inkább látszik, hogy a színészek valóban összetett koreográfiákat adtak elő. Szintén elsőosztályúak a kaszkadőrmutatványok, ezekből két nagyobb jelenet van, az első amikor a főhősnő a száguldó mentőautón kerül bajba, a másik pedig Donnie Yen motoros bunyója. Aki Jackie Chan Rendőrsztori sorozatában imádta a hasonló jeleneteket, annak ezeket sem szabad kihagynia.

Még mielőtt azonban az derülne ki, hogy csak szuperlatívuszokban írok a filmről, le kell szögezni, hogy ez korántsincs így. A kissé talán túlságosan egyszerű sztoriról már volt szó (hozzá kell tenni, hogy így is teljesen korrekt a történet), mindenképpen meg kell jegyezni viszont a korabeli HK filmek egyik rákfenéjét, az átszinkronizálást. Régi ismerőseink, mint Donnie Yen és Michael Wong ezúttal ki tudja, kinek a hangján kommunikálnak egymással, ami felettébb zavaró (és Wong átszinkronizálva egy szót sem mond angolul!). Kevéssé zavaró, de megjegyzésre érdemes még az, hogy a film humora meglepően középszerű, nyoma sincs a jellegzetes hongkongi harsányságnak. Mindössze néhány apróbb helyzetkomikum oldja a történet feszültségét, de a néző nem is igazán ezeken somolyog, hanem azon, ahogy a férfi rendőrök próbálják mindig kímélni a kemény kalandoktól Yeung felügyelőnőt, aki aztán magasról tesz ezekre az intelmekre.

Ezzel elérkeztünk a színészekhez, akik között jópár ma is aktív nevet megtalálhatunk. Sajnos a szépséges, a forgatás idején alig több, mint 20 éves Cynthia Khan már réges régen visszavonult, pedig - a kungfu amazonok többségével ellentétben - az akciójeleneteken kívül színészként is megállta a helyét. Az egyszerűség kedvéért a filmben is a saját nevét viselő Donnie Yen és Michael Wong sem rossz, főleg a fiatal, erőtől és energiától duzzadó Donnie emlékezetes a bunyók során, míg az amerikai származású Wong színészként elfogadhatóan hozza a gonoszt, a bunyókból meg pont annyit bízott rá a jószemű Yuen mester, amennyire még ő is képes volt. A bajbakerült kínai bevándorló megformálását Yuen pedig nemes egyszerűséggel saját testvérére, Yuen Yat-Chor-ra bízta, az apróbb mellékszerepekben pedig olyan érdekes emberek tűnnek fel, mint a stáblistán olvasható információk szerint amerikai karatebajnok Farlie Ruth Kordica (aki valószínűleg a második Cynthia Rothrock szeretett volna lenni, de csak ez az egy szerep jött neki össze), továbbá Donnie Yen barátai, az egykori tengerészgyalogos Michael Woods és a bostoni Chinese Wushu Research Institute egykori hallgatója, John Salvitti.

Röviden és tömören összefoglalva ez a remekül összerakott kommersz kungfufilm kötelező darab mindazoknak, akik rajonganak a műfajért. Ugyan 1-2 összetevője miatt nem ér fel a mindmáig alapműnek tekinthető Rendőrsztorihoz, tökéletesen megfelel a korabeli trendeknek és elsősorban a látványos akciókoreográfiának és kaszkadőrmutatványoknak köszönhetően mai szemmel nézve sem veszített semmit a lendületéből. Yuen Woo-Ping már akkor is rutinos rókának számított, aki nagyon jól tudta, hogy mit szeretne látni a hongkongi néző a vásznon, nagy kár, hogy már több mint 10 éve abbahagyta a rendezést.

iMDB