belépés∆

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
A tavalyi év egyik kellemes meglepetése és színfoltja volt a Pang Ho-Cheung-éhoz hasonló pályát befutni készülő Patrick Kong, elsődlegesen a fiatal (női) nézőket megcélzó fordulatos alkotása, a Love is not All Around. Kong már két korábbi filmjével, a My Sweetie-vel és a Marriage with a Fool-lal rálépett arra az ösvényre, ami elvezet a fiatalok körében sikeres mozik készítésének titkaihoz, így amikor belefogott a következő forgatókönyvbe, nem is akart letérni róla. Az L For Love, L For Lies tehát gyakorlatilag ugyanúgy az ifjúság ügyes-bajos párkapcsolatait igyekszik boncolgatni, mint a Love is not All Aorund, a rendező azonban arra törekedett, hogy lehetőleg minden téren túlszárnyalja korábbi munkáját. Az eredmény azonban, ahogy az már az ilyen radikálisan eredeti dolgokra nem törekvő sztorik esetében lenni szokott, felemásra sikeredett...

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
Kong új filmjét érdekes módon nem csak a saját 2007-es munkájával lehet összehasonlítani, hanem Pang Ho-Cheung tavaly év végén a mozikba került Trivial Matters-ével is. Mindkettő a fiatalok párkapcsolatait, párkereséseit és ezzel kapcsolatos óriási problémáit boncolgatja időnként egész mélyrehatóan. Míg azonban Pang a saját novelláiból leforgatott rövidke történetekből állított össze egy egész filmrevalót, addig Kong jó szokása szerint egy jópár szálból álló, relatíve sok szereplőt tartalmazó, fordulatos sztorit igyekezett ismét összeeszkábálni.

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
A történet központi figurája Keung, egy fiatal bűnöző, aki saját küllemét és remek hazudozási képességét kihasználva igyekszik az áldozatául kiszemelt hölgyektől minél több pénzt megszerezni, aztán egy óvatlan pillanatban mindig el is tűnik. Egyik hódítása során kerül kapcsolatba a csinos Bobo-val, akit egykori iskolatársa és barátnője vert át és hódította el tőle a párját. Bobo bosszút esküszik és Keung-ot béreli fel, hogy verje át a riválisát. Azonban ahogy az már lenni szokott, ez egyáltalán nem olyan egyszerű és természetesen a slusszpoén sem marad el.

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
A fordulatosság terén Kong forgatókönyvére egyáltalán nem lehet panasz, ismét egy korrekt munkát adott ki a kezei közül, legalábbis a történet fő szálára ez mindenképpen igaz. A mellékszálak esetében azonban már felemás a kép, ugyanis beleesett abba a hibába, hogy mindenből többet akart belezsúfolni a filmbe, mint korábban. Így aztán több lett a vér (ez nem baj, bár a véres jelenet engem túlságosan is a Playboy Cops-ra emlékeztetett), több lett a szex (ez sem baj, Miki Yeung nagyon csinos), több lett az alkoholizálás (Stephy Tang mintha csak Kim Ha-neul-t utánozná az Ice Rain-ből) és több lett a sírás-rívás. Na ez utóbbi az, ami tulajdonképpen megöli az egész sztorit, hosszas, ráadásul túlságosan is sablonos szövegekkel tarkított vígasztalós momentumok lassítják le a tempót és teszik vontatottá a történetvezetést. Kár érte, ha ezeket jobban megvágja a rendező, a lényeg úgy is átjött volna.

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
Keung azzal is igyekezett saját tavalyi munkájára minél többet utalgatni, hogy az abban szereplő összes színészt ezúttal is foglalkoztatta, igaz, többen közülük csak cameo szerepekben tűnnek fel. Férfi olvasók számára újabb figyelmezetésként egy apró szösszenet mindenképpen ide kívánkozik, ez egy tipikusan olyan történet, ahol az eyecandy szereplők mindegyike férfi. Így aztán a cameo-k között éppúgy megtalálható a botrányhős rádiós, Sammy Leung, mint az ezúttal a mandarin kiejtésével hódító Wu Jing, valamint a tipikus popidol külsejű Terry Wu és Stephen Wong, míg a férfi főszerepet az ezúttal saját magához képest kicsit keményebbre hangolt, bár európai szemmel nézve továbbra is feminin vonásokkal felruházott Alex Fong Lik-Sun játszotta el, nem is rosszul. A rajongói biztos oda meg vissza voltak érte, látván, hogy a látszólag szívtelen csaló karakter valójában mégsem jégből van. Persze gyönyörű lányokból sincs hiány, a fentebb már említett Stephy Tang és Miki Yeung mellett többek között a Secret-ben feltűnt Alice Tseng karaktere hozza be a történetbe a hongkongi filmekből mostanában kihagyhatatlan mandarin dialektust (és a számítóan gonosz riválist, de ez annyira nem érdekes), valamint rövidebb-hosszabb ideig feltűnik Leila Tong és Natalie Tong is.

L For Love, L For Lies (Ngor dik dzui oi) (2008)
Ha így folytatja Patrick Kong, felnőhet Hongkong legjobb kommersz rendezői közé, ha pedig legközelebb ugyanezekkel a színészekkel valami kicsit komolyabb, drámaibb és mélyebb témát választ, akkor akár Pang Ho-Cheung szintjére is felérhet. Ennél nagyobb dicséret pedig véleményem szerint nem kell, még azzal együtt sem, hogy ezúttal a túlságosan is (szó szerint) bő lére eresztett melodrámai részek miatt új filmje nálam csak három csillagot érdemelt ki. A műfaj rajongói számára ezzel együtt is kötelező darab (főleg úgy, ha a Love is not All Around-ot is megnézik előtte), valamint azok számára is érdekes lehet, akik arra kíváncsiak, kikből válhatnak hamarosan a hongkongi film új nagyágyúi.

iMDB


Előzetes


Stephy és Alex betétdala

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Nana 2 (2006)

Nana 2 (2006)

Nana 2 (2006)iMDBFolytatást készíteni egyszerű dolog, főleg egy sikeres film esetében, hiszen bárhogyan is képzeli el a rendező és a forgatókönyvíró a folytatást, a nézőszám garantált. Sikeres folytatást készíteni azonban sokkal nehezebb, hiszen ha az...

Shisso (2005)

Shisso (2005)

    Sabu 2005-ös (és egyben eddigi legfrissebb) filmjében új vizekre evezett és ezúttal egy igazi, vérbeli japán drámát rendezett. A film címe magyarul sprintelést, rohanást jelent és a filmbeli diákok kedvenc időtöltése. A színhely egy két...

Failan (2001)

Failan (2001)

  iMDBTúlságosan beharangozták nekem ezt a drámát, túl sokat vártam tőle és túlságosan tetszett az első fél óra a többi részhez képest. Most visszagondolva azonban nagyon jó kis film ez, Cecilia Cheung rajongóknak pedig kötelező darab,...

Buddha (Shaka) (1961)

Buddha (Shaka) (1961)

  Néha egészen furcsa módon születik meg egy művészeti alkotás. Például versengés miatt, mint a mostani kitárgyalandó mozink. Először versengett a televíziózás és a filmgyártás.