Ázsiafilm

Jin Yong neve mifelénk keveseknek csenghet ismerősen, ellenben hazájában, Kínában a legnépszerűbb harcművészeti regényíró. 2004-ig bezáróan összesen több, mint 300 millió példányt értékesítettek könyveiből. Ezen művek egyike a három kötetből álló "Kondorkeselyű-sorozat", amit Hongkongban sajátos módon vittek filmvászonra.

Sajátos módon, mert két verzió készült gyakorlatilag egyidőben, az egyik az Ashes of Time, a másik a most tárgyalt igencsak elborult wuxiakomédia. Érdemes kicsit megvizsgálni, hogy mi lehetett e film elkészültének valódi oka: A pletykák szerint Kar Wai Wong nagyszabású alkotásának kiadásai kezdtek túlnőni a lehetőségeken, így a rendező úgy döntött, hogy kapva az alkalmon, gyorsan leforgatnak az összetoborzott csapattal egy kevesebb időt igénylő paródiát is, ami aztán a kínai újévkor (az egyik legnagyobb ünnep odaát) történő vetítések alkalmával jócskán hozhat a konyhára a húzónevekkel, kipótolván a hiányt. A szóbeszéd nem tűnik alaptalannak, ugyanis producerként tényleg a neves rendező működött közre és a két alkotás színészgárdája gyakorlatilag megegyezik. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen ez a hongkongi moziipar akkori nagyágyúit jelenti, csak hogy néhányat említsek: Leslie Cheung, Brigitte Lin, Maggie Cheung, Tony Leung Chiu-Wai, Tony Leung Ka Fai, Jacky Cheung, Joey Wang.

A film története szerint az Aranykerék királyságban O-yang Feng szövetkezik kuzinjával, hogy az uralkodó trónfosztásával átvegyék a birodalom feletti hatalmat. Tudomást szerez erről a harmadik hercegnő, aki sikertelenül száll szembe az összeesküvőkkel, ezért elmenekül, hogy kikérje mestere tanácsát. "Amaz hegyen csodás írásra lelsz, minek segedelmével győzedelmeskedhetsz az gonoszok fölött" - hangzik az utasítás. Ezzel elkezdődnek a hercegnő hihetetlen kalandjai és...

Á, mindegy, úgyse érdekel senkit, még a készítőket is hidegen hagyta a történet hiteles, vagy akár meseszerű tálalása, helyette inkább teljes abszurditással próbálkoztak, ami végül egyáltalán nem sült el rosszul. Olyan eszement, idétlen és teljesen váratlan poénokat láthatunk, hallhatunk, amivel talán egyedül Stephen Chow agymenéseiben találkozhatunk, legalábbis, ami Hongkongot illeti. Ahogy az ő legtöbb filmjében, úgy ebben sem érdemes mély tartalmat, mondanivalót keresni, sőt egyenesen tilos, mert csak a fejünk fájdul meg tőle. Viszont, ha szeretjük az ilyen alkotásokat, képesek vagyunk azokat helyén kezelni, akkor (és csak akkor) kellemes kikapcsolódásban fog minket részesíteni.

(imdb)