Ázsiafilm

Ha a különféle harcművészeti filmeket nem számítjuk, mi más is lehetne „hongkongiasabb” téma, mint egy igazi, a triádok belső harcait bemutató, látványos akciójelenetekkel telepakolt dráma? Ha csak ezt nézzük, valamint tudatában vagyunk annak is, hogy elég nagy költségvetésből, hatalmas sztárparádét felvonultatva, minden téren grandiózusságra törekedve forgatták le a Fatal Move-t, akár az év egyik legnagyobb durranása is lehetne. Sajnos azonban ez egyáltalán nem így van, ami leginkább egy bizonyos Dennis Law hibája.

Hogy az úriember neve nem túlságosan ismerős? Ez nem véletlen, emberünk ugyanis elsősorban producerként tevékenykedik, 2005 óta Johnnie To MilkyWay nevű cégével is szoros kötelékben, aminek köszönhetően számos kapcsolatra szert tett. Persze rendezőként is próbálkozott már korábban, debütáló munkája, a The Unusual Youth mára feledésbe merült, a Love @ First Note egy jópofa tinédzserfilm volt, amit a benne szereplő fiatal sztárok és a zene elvitt a hátán, míg az angol címet tekintve e film elődje, a Fatal Contact sem volt rendezői szemmel nézve nehéz, hiszen úgyis Wu Jing bunyói miatt nézte meg mindenki. Law tehát számottevő rendezői tapasztalat nélkül, azonban jókora pénzmennyiség birtokában arra az elhatározásra jutott, hogy épp itt az ideje bemutatnia, mire is képes egy blockbuster rendezői székében.


Az angol nyelvű kommentárok szerint az eredeti terve az volt, hogy Wilson Yip S.P.L.-jének kvázi folytatását készíti el, jobban mondva prequel-jét, azonban mivel sehogyan sem jött rá, hogy hogyan kellene ezt megvalósítani, végülis egy különálló sztorit fabrikált össze (mondanom sem kell, hogy ő volt a forgatókönyvíró is) úgy, hogy Donnie Yen-t leszámítva az S.P.L. szinte összes szereplőjét leszerződtette. A sztori pedig a szokásos, azaz egy hanyatlóban levő banda berkein belül zajló hatalmi harcok körül bonyolódnak a szálak, valamint a bandára vadászó rendőrök hétköznapjaiba is kapunk némi betekintést. Más nézőpontból szemlélve a dolgokat, úgyis el lehet mesélni a szinopszist, hogy amennyiben bárkinek bármiféle baja van a másikkal, akkor vagy lelövi, vagy leszúrja. Nem túl fantáziadús...


Law úr rendezői képességeinek hiánya sajnos elég hamar feltűnik. Egyrészt már a legelejétől kezdve látszik, hogy túlságosan is nagyot akart fogni, rengeteg a szereplő, akik bemutatására alig van idő, a néző sokáig azt se tudja, ki kicsoda, csak annyit lát, hogy aprítják egymást rendesen. Aztán idővel tisztul a kép és onnantól kezdve már azon lehet bosszankodni, hogy a tempó borzasztó lassú, ami unalmassá teszi az egészet, a néző pedig heves ásítási rohamokkal kűzd.


Aztán jön az első akciójelenet és az újabb döbbenet. Az, hogy Wu Jing egy karddal szépen kivégez egy kisebbfajta hadsereghez elegendő embert, az még hagyján, meg még az is, hogy az eset nem kavar botrányt, a rendőrök se lesznek tőle idegesebbek, amellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni, hogy az ezúttal operatőrként dolgozó Herman Yau és stábja CG trükkökkel „színesítette” a látványt. Ami ettől borzasztó gagyi és hiteltelen lett, ugyanis a jó régi Duke Nukem játékot idéző fröccsenő CG vér, a leszakadó pixelkezek, a röpködő digitális ujjak, meg a többi látványa finoman szólva illúzióromboló. Miért kellett vajon ezt erőltetni, amikor ott volt a szereplők között Wu Jing, aki simán be tudott volna mutatni életszerűbb bunyókat is?


De Law nem elégedett meg ennyivel. Meg is akarta botránkoztatni a nézőt, azt szerette volna elérni, hogy filmje a brutalitásról maradjon emlékezetes. Ennek elérése érdekében be is vetett mindent, amit hűen szemléltet, hogy a film category III besorolást kapott. Nálam személy szerint egy jelenet erejéig sikerrel is járt, mégpedig az egyik nő vallatásával. Szegény Pinky Cheung az ilyesmi jelenetekben mindig nagyon rosszul jár, de ez most valóban nehezen nézhető volt. A többi brutalizálás elsősorban a bunyóknál van jelen, de azok nagyon hiteltelenek, így tulajdonképpen említésre sem érdemesek.


Amit nagyon nem értettem, az a rendőrök munkájának bemutatása. Ők elsősorban azért vannak, hogy legyenek, teljesen erőtlenek, mindenhonnan elkésnek, stb. Ez még rendben is lenne, azonban a Fatal Move-ban is előjön az egyik legérthetetlenebb HK filmes klisé, amit egyszerűen nem tudok hova tenni. Van egy jelenet, amikor bevetik az SDU-t és a sokéves kiképzésen átesett, korszerű fegyverzettel ellátott profi kommandósokat pár triádos harcos úgy, ahogy van, szétveri. Na persze... Én a HK rendőrség helyében már rég reklamáltam volna, hogy a filmekben mindig komplett idiótának ábrázolják az elitalakulatukat és hogy ez azért így nincs rendjén. Másrészt a rendőrök között van a legtöbb töltelékszereplő, akiknek tulajdonképpen az a feladatuk, hogy a néző sajnálja őket, amikor elhaláloznak. Teljesen elbaltázott törekvés, akárcsak a néha hirtelen felbukkanó humorosnak szánt pillanatok, amik annyira vérszegények, hogy az már fájdalmas.


Dennis Law borítékolhatóan nem az utolsó blockbuster próbálkozása tehát teljesen félresikerült, elrontott munka, amin nagyon látszik a hozzá nem értés. Tökéletes példa arra, hogy hiába gazdálkodik valaki óriási költségvetésből, hiába van remek stábja a kamera mindkét oldalán (csak néhány név ízelítőül: az operatőr ugye Herman Yau, az akciókoreográfus Chi Li Chung, a zene Tommy Wai munkája, a kedvencem a stábból pedig a „tea lady”, Lam Lai Bing, míg a színészek közül a MilkyWay filmek szinte teljes felhozatala jelen van olyan nevekkel, mint Simon Yam, Maggie Siu, Lam Suet, Hui Shiu Hung, Cheung Siu-Fai, továbbá Sammo Hung, Kelly Chu, Danny Lee, Wu Jing, Pinky Cheung, stb.), hiába dolgoz fel olyan témát, amit már rutinból is meg lehet valósítani, ha nincs elég tapasztalata, vagy éppen tehetségtelen, akkor a végeredmény nézhetetlen lesz. Ja, majdnem elfelejtettem. Van egy Wu Jing-Sammo harc is a történet során. A minőségével kapcsolatos véleményem kitalálását azonban a fentiek olvasása után az olvasóra bízom. Zárszóként pedig egy Law úrhoz intézett költői kérdés: nem lehetne legközelebb inkább a Love @ Second Note-t leforgatni, ezúttal a cuki Stephy Tang főszereplésével?

iMDB