Ázsiafilm

Úgy látszik, ismét szezonja van a véres, category III besorolású triádos filmeknek, hiszen a nagyköltségvetésű Fatal Move mellett Wong Jing és Billy Chung is bepróbálkozott egy hasonlóan komor, „noir” hangvételű történettel, amiben mindent átitat a triádok által kiontott vér és a főszereplők életét teljesen áthatja a kilátástalanság. Hogy van-e benne bármiféle eredeti ötlet, az már egy más kérdés, azonban könnyen lehet, hogy a Hong Kong Bronx-ból mégis egyfajta kultfilm válhat.

A történet főhőse Neil Shek, egy egykori „henchman”, aki hosszú évek után frissen szabadul a börtönből és elhatározza, hogy jó útra tér, saját vállalkozást indít barátjával közösen és felelősségteljesen igyekszik a húgait is istápolni. Azonban hamarosan előkerülnek a régi ismerősök, elsősorban a fékezhetetlen hatalomvágytól túlfűtött Johnny, aki az egész környék vezére akar lenni és úgy tartja, hogy Neil is az útjában van. De vajon hősünk és a szintén hasonló cipőben járó kamionsofőr képes lesz-e kilépni ebből a körből végleg?


Ugyan a Fatal Move is hasonló brutalitással és keménységgel próbál operálni, a két film technikai megvalósítása alapvetően eltérő. A Hong Kong Bronx ugyanis jóval alacsonyabb költségvetésből készült, mint Dennis Law grandiózus (ám rettenetesen félresikerült) munkája. A forgatáshoz DV technikát használtak, ami számomra még mindig egyfajta „amatőrfilmes”, illetőleg „tévésorozatos” hangulatot áraszt, ám van egy olyan előnye, hogy jóval közelebb hozza a nézőhöz a szereplőket, mint a hagyományos képi világ. Mindemellett másod-harmadvonalbeli színészeket szerződtettek (inkább harmadvonalbelieket), a néha felhasznált CG trükkök pedig kifejezetten idétlenek lettek (elsősorban az egyik kulcsjelenetben látható tűzre, meg a digitális vérre gondolok).


Az alacsony költségvetés azonban ad egyfajta sajátos bájt az egésznek, amit csak tetéz mindaz, ahogyan Wong Jing, akinek feltehetőleg volt némi köze a forgatókönyvhöz is, kevergeti a szálakat. Ugyan túl sok olyat, amit a korábbi triádfilmekben nem láthattunk, nem kapunk, de elsősorban az igencsak komor hangulat miatt így is élvezhető a történet, aminek a lényege az, hogy a szereplők nagyon szeretnék elkerülni a találkozást (és az összetűzést) a triádokkal, ám különféle okok miatt képtelenek rá és végül kénytelenek felvenni a kesztyűt, ami esetünkben sokkal inkább egy-egy brutális fegyver. Vér, nagyon sok (CG) vér, levágott testrészek és több nemi erőszak színesíti az eseményeket, a helyenkénti kicsit gagyi megvalósítás ellenére is a képi világ eléggé erőteljes (lásd a békás részt, ahol „véletlenül” Wang Tian-Lin arca is eléggé békaszerű), a záró ütközet képregényes megoldása pedig kifejezetten korrekt..


A brutalitás terén tehát egyáltalán nem rossz Billy Chung munkája, azonban a kicsit gagyi CG effektek és a rendező korábbi rendezéseire is jellemző túlságosan lassú történetvezetés jócskán levonnak az élvezhetőségből. Sajnos sok az üresjárat és a drámai rész, amik miatt a másfél órás játékidő jóval hosszabbnak tűnik.


A színészek között a legnagyobb név a már-már végleg a triádos karakter figurákba beskatulyázódott Jordan Chan, aki ezúttal is hozza azt, amit a Young and Dangerous óta mindegyik hasonló szerepében. Megvan benne a kellő alázat ahhoz, hogy úgy legyen főszereplő, hogy ne az ő figurája, hanem a már-már kezelhetetlen helyzet legyen a középpontban, ez pedig mindenképpen dicséretes. A többiek javarészt ismeretlen nevek, akik arca ugyan Wong Jing korábbi filmjeiből ismerős lehet, ám eleddig nem tettek mély benyomást (Kenny Wong, Ricky Chan, Zuki Lee, Annie Man, Vonnie Lui, Ada Wong, stb.).


A Hong Kong Bronx tehát egy tipikus, komorra hangolt triádos B film, amikből a 90-es években rengeteget láthattunk, az utóbbi időben azonban hiány mutatkozott belőlük. Ugyan abszolút nem egy kiemelkedő alkotás, ám ha összehasonlítjuk a nagy dérrel-dúrral beharangozott, hasonló hangvételű Fatal Move-val, akkor mindenképpen ezt érdemes inkább megnézni.

iMDB