Ázsiafilm

Aki járatos a hongkongi film világában, az egy idő után óhatatlanul is felfedezi, hogy bizony a sziget filmiparában is érvényesültek a különféle divatirányzatok. Elég csak a 80-as évek vége felé kitört ugráló vámpíros sztorik hullámára, a 90-es évek elején kitört category III hisztériára, vagy az újhullámos wuxiamániára gondolni, de például a 90-es évek közepén aki igazán menő rendezőnek tartotta magát, az triádfilmet forgatott. A trendek persze viszonylag hamar változtak, így az ezredforduló környékén már a talán leginkább Hollywoodra emlékeztető hóbort, a James Bond és a Mission Impossible filmek nyomdokaiban haladó, rengeteg CG trükköt alkalmazó, hihetetlen kalandokba keveredő szuperhősös eposzok voltak divatban. Ekkoriban készítette Jackie Chan az Elveszett zsarut és a Kamu kémet, Jingle Ma a Tokyo Raiders-t, Wilson Yip a Skyline Cruisers-t és a sor még hosszasan sorolható lenne, azonban e helyett inkább térjünk rá a szintén ebbe a kategóriába tartozó Hot War-ra.

A történet főhőse három kutató, akik gyerekkoruk óta együtt vannak és éppen az agyhullámok befolyásolásával kísérleteznek, amik segítségével a katonák szokásos kiképzési idejét csökkentenék le drasztikusan a Virtual Reality technikát használva. Ahogy az már lenni szokott, a kutatásukra felfigyel a CIA és egy terroristacsoport is, akik a technikát különféle gaztettek elkövetésére használnák fel. Amikor a három kutató közül a gyönyörű Szeto-t elrabolják, Tango One és C.S. Koo önként aláveti magát a kiképzésnek és a kiszabadítására indul, azonban a dolog egyrészt nehezebb, mint gondolták, másrészt a technikának mellékhatásai is vannak.


Nem tudom, ki hogy van vele, de a magam részéről sohasem szerettem a világot megmenteni készülő hősök történeteit, valahogy mindegyik túlságosan elcsépeltnek hatott. Az amerikai filmipartól is az egyre inkább unalmassá váló CIA és FBI ügynökös sztorik térítettek el, így amikor a Hot War legelején feltűnt a titkosszolgálat neve, egyből elfogtak a baljós előérzetek. Sajnos ezek nem is múltak el, aminek több oka volt. Az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy Jingle Ma túlságosan is komolyra hangolta a történet atmoszféráját, véleményem szerint ha könnyedebb stílust választ, akkor jóval hangulatosabbá válhatott volna a film, másrészt tulajdonképpen az egész CIA szálat ki lehetett volna hagyni belőle, így a rengeteg idétlen akcentussal előadott, nehezen érthető angol szövegre sem lett volna szükség.


Szintén Hollywoodban szoktak előszeretettel élni azzal a fogással, hogy egy-egy új alkotást a lenyűgöző látványvilággal és a hihetetlenségig fokozott extremitásokkal próbálnak eladni az igényes történet helyett. Jingle Ma és csapata (a producer egy bizonyos Jackie Chan volt, az akciókoreográfiáért pedig Tung Wei felelt) az amerikaiaknál már bevált sémát követte, nagy hangsúlyt fektetve a számítógépes grafikával feltuningolt jelenetekre (a VR harcosok kiképzése végig CG-vel van ábrázolva, valamint mindent elborítanak a hi-tech kütyük is), még az akciójeleneteket is igyekeztek minél extrémebb helyszíneken, minél extrémebb eszközök használatával látványosabbá tenni. Hőseink így aztán küzdenek többek között jet skisek és szigonyos búvárok ellen éppúgy, mint ahogyan siklóernyővel is próbálkoznak előlük menekülni. Ám ami több, mint 10 évvel korábban a Rendőrsztori esetében újnak hatott, 1998-ban már inkább volt megszokott és még némi ásítási rohamokat is kiválthat egyeseknél.


A színészgárda a HK filmektől megszokottan nívós, bár ezúttal inkább a második vonal képviseltette magát. A két főszerepet a nem sokkal korábban a Young and Dangerous sorozatban hírnevet szerzett páros, Ekin Cheng és Jordan Chan alakította, ám az ilyen stílusú történetekhez szükséges menőséget egyikük sem tudta igazán bemutatni. A női főszerepet, azaz a James Bond filmek állandó kellékét, a gyönyörű kutatónőt Kelly Chen Wai-Lam játszotta, de mivel eléggé háttérbe szorult a két férfi főszereplő árnyékában, így ő sem tudott kiemelkedőt alakítani. A leghálásabb szerep Terence Yin-nek jutott, aki a kihidrogénezett hajú főgonosz szerepében valóban brillírozott, karrierje egyik legjobb játékát bemutatva.


A Hot War összességében egy Jingle Ma-tól megszokott korrekt munka, a műfaj rajongói számára mindenképpen egy egyszeri könnyed szórakozást nyújtó alkotás, ám egyrészt túlságosan is amerikaiasra sikeredett, másrészt az ázsiai filmiparra nem jellemző világmegváltó hősöket felvonultató történet miatt a hongkongi filmek rajongói körében nem biztos, hogy osztatlan lelkesedést vált ki.

iMDB