Ázsiafilm

A mostani ismertetőm tárgyául választott Intimate Confessions of a Chinese Courtesan (továbbiakban: ICOACC) nemcsak a rendező, Chor Yuen életművében, hanem úgy általában a Shaw Brothers harcművészeti film-kínálatában is kitüntetett helyet foglal el. A saját korában nagy megbotránkozást kiváltó mű ugyanis a wuxiákra Chang Cheh óta oly jellemző vérpatakfakasztásba torkolló bosszúhadjáratot viszi be egy általában sexploitation-ös akciózgatásoknak otthont adó környezetbe; egy erős kézzel irányított bordélyház színfalai közé. A nemzetközi trendeket figyelemmel kísérő Shaw ezzel a filmjével lépést tett az addig tabutémaként kezelt szexualitás nyíltabb ábrázolásának irányába, mely utat a rákövetkező években más SB-s direktorok taposgattak tovább, Chor Yuen pedig, magasabb presztizsű vizekre evezve, a wuxia-irodalom egy szeletének, elsősorban Ku Long műveinek mozgóképes áthagyományozásába kezdett. Szerencsére Yuen e nagy dobbantása után is képes volt megannyi maradandó értékű alkotással gazdagítani a műfajt, az ICOACC azonban talán az egyik legfontosabb filmje marad, amely ezt az inkább több szemetet, mint remekművet kitermelő, ám kétség kívül közönségcsalogató koncepciót a kritika által is elismert szintre emelte.

A hideg eleganciát sugárzó Chun (Betty Tei Pei) bordélyába az egyik nap zabolátlan fiatal lányt (Lily Ho) hoznak a madame „anyagbeszerzői”, akik erőszakkal fogdossák össze a környék szegény sorsú és védtelen szűzlányait. Ai Nu-nek esze ágában sem áll beadni a derekát, és önként szétteni a lábát a környék gazdag kéjenceinek, azonban Chun piroslámpás örömházában a „vagy megszoksz, vagy megszöksz (=kinyírunk)” elve működik, mint az később kiderül. A madame-ról még két dolgot tudunk meg a film elején: 1. könnyűszerrel képes puszta kézzel kiiktatni akárkiből az „élet” nevű vitális tényezőt, vagyis kiváló harcművész 2. a saját nemébe tartozókkal szeret huncutkodni, vagyis leszbi. Ez utóbbi információt szépen kinyerhetjük abból a zseniális jelenetből, amelyben az engedetlen Ai Nu megvesszőztetése után Chun kéjes élvezettel lefetyeli a hátsebéből kifolyó vért, majd további megrendszabályozási aktust foganatosít azzal, hogy a megrémült lány déli testája felé veszi az irányt: a büntető nyelvcsapások vizualizálását - nagyon helyesen - Yuen a néző piszkos fantáziájára bízza.

A bordély négy dúsgazdag vendége licitálni kezd arra, hogy melyikük vegye el Ai Nu szüzességét, és természetesen a legvénebb, de legnagyobb politikai befolyással bírónak adatik meg a lehetőség. Ai Nu-t bekábítják, hogy rakoncátlan természete nehogy véletlenül elrontsa a vendég élvezetét, majd a maradék három rohadék is végigmegy rajta, sőt egyikük még némi szadista előjátékban is részesíti a leányzót előtte. Nem csoda, hogy Ai Nu az eset után azonnal az öngyilkosságba menekül(ne), amit azonban megtagadnak tőle az égiek. Egy jószívű szolga előbb az életét menti meg, majd ugyanő megpróbálja kimenekíteni a lányt a jól védett bordélyból, ami természetesen nem sikerül: az empátiát ebben a világban minden esetben halállal honorálja a sors. A sikertelen lányszöktetés után Ai Nu-nek választania kell: vagy elvégzi a kungfumester másodképesítéssel is járó luxuskurva-gyorstalpalót, vagy rövid úton Chun őt is átküldi a másvilágra. Természetesen az előbbi mellett dönt, hisz ennyi mocsokságért valakinek be kell nyújtani a számlát, és hamarosan már mint a madame odaadó szeretőjeként látjuk viszont, akiért majd megőrül minden hím, kivéve Chun „jobbkezét”, az Ai Nu-re személyes okokból is ferde szemmel néző egykori kardforgatót (Tung Lam), és az erényes Ji felügyelőt (Yueh Hua), aki meg egy gyilkosság ügyében nyomozva gyanúsítja meg Ai Nu-t a tett elkövetésével.

Chor Yuen többi wuxiájával ellentétben ICOACC története egyszerű, mint a kő, a szereplők motivációi sincsenek túlbonyolítva, mégis nagyon élvezetes a film az elejétől a végéig. Ez leginkább az elbűvölő alakítást nyújtó színésznők érdeme, akik mellett egy olyan Shaw-sztár mint Yueh Hua is menthetetlenül érdektelenné válik (ez persze nem az ő sara). Ugyan Lily Ho átvedlését rebellis nőből „hűséges” szeretővé a film pár másodpercben elintézi, a drámai töltet még így sem vész el, így a finálé henteléses kavalkádjára a mélyen gyökerező érzelmek összecsapása teszi fel a koronát. Ai Nu-nek ugyanolyan kegyetlen és számító fúriává kell válnia ahhoz, hogy meg tudja torolni az őt ért sérelmeket, mint az, akit ő mindennél jobban gyűlöl. Bár a ICOACC-ban alig akad férfi, aki a két erőteljes nőalakkal felvehetné a versenyt, maga Chun mondja ki a film végén, hogy az érvényesüléshez vezető úton mindketten menthetetlenül elembertelenedtek, ami valószínűleg a feminista-érzelmű nézőkben erős visszatetszést fog kelteni. Azonban a másik oldal sem büszkélkedhet, hiszen a film világában a férfikarakterek többsége saját túlméretezett vágyaiknak esik áldozatul, az ő túlzott hatalmuk miatt pedig nemcsak a nőkön, de alacsonyabb rangú férfitársaikon is csattan az ostor. Egy kicsit jobban a dolgok mélyére nézve láthatjuk, hogy a film új színnel gazdagította a wuxiák eszményi hősökkel benépesített jiang hu-ját, már csak e tulajdonsága miatt is érdemes a kitüntetett figyelemre.

Az ICOACC természetesen a rendező filmjeire jellemző eleganciával lett fényképezve (eltekintve egy idegesítő zoomolós ballépéstől), mely mellett a művészeti rendezés szintén elsőrangú, az először a főcím alatt felcsendülő álomszerű zenéről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A harci koreográfia is tetszetős, ami egészen a film utolsó harmadáig nem tölt be központi szerepet a néző szórakoztatásában. A végére aztán egész tisztességes mennyiségű statiszta kerül lemészárlásra, bedurvul kicsit az erőszak-faktor, úgyhogy e téren is több mint kielégítő a végeredmény. A harcoknál érdekesebbek viszont a film sexploitation-jellegéből fakadó jelenetek, amelyek annak idején sokaknál kivágták a biztosítékot. Ai Nu meggyalázása esetében nagy hangsúlyt kapnak a lassított képek, amelyek az „eseményre” való felkészülést és a minden esetben tehetetlen lány rémületét örökítik meg, magát az erőszakot azonban nem. A hatáskeltés ennek ellenére tökéletesen működik. Az Ai Nu és Chun közt lezajló 3 perces leszbizés a film egyik csúcspontja, amelyet sajnos nem mindegyik dvd-kiadás tartalmaz. (Az ominózus huncutkodás a YouTube-on is fent volt, mostanában azonban hiába kerestem, nem találtam meg. Aki ráakad, feltétlen jelezze nekem.) Az erotikus részek nem túl hosszúak (vagy csak az általam látott változat volt megcsonkítva), és ma már nem hiszem, hogy komolyabb megütközést keltenének akárkiben, inkább csak színesítik az összképet.

A ’80-as években sajnos leszállópályára került Yuen több mellényúlása mellett elkövetett egy Lust for Love of a Chinese Courtesan (Ai nu xin zhuan, 1984) című remake-et, amire semmi szükség nem volt. A minden téren alacsonyabb színvonalú újrát kéretik elkerülni, ellenben ezt a filmet, ha az ajnározásom felkeltette az érdeklődéséteket, mindenképp nézzétek meg valahogy. Klasszikus darab! (Magyar felirat is van hozzá.)