Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Super Model (2004)
( 1 szavazat )
Mi más is lehetne ideálisabb kiparodizálandó téma egy harsány hongkongi vígjáték számára, mint a színes csillogással teli, ám lényegi tartalommal feltehetően nem bíró szupermodellek világa? Természetesen nem a nőket, hanem a divat világában tevékenykedő férfiakat állította pellengérre a főszerepet alakító Ronald Cheng és az ötletgazda, egyben rendező Vincent Kok, ám sajnos, vagy szerencsére (ízléstől függően) megmaradtak a kommersz komédiánál, nem akartak, vagy nem voltak képesek olyan elvetemült forgatókönyvet összehozni, ami a hongkongi komédiakirálynak, Stephen Chow-nak általában sikerülni szokott.
Korábban már jópár, elsősorban a romantikus vígjáték műfajba tartozó filmnél felmerült a „hongkongi gagyi” kifejezés és bizony a Super Model-re is ráhúzható. Minden megvan ugyanis benne, ami egy könnyen felejthető, ám többé-kevésbé szórakoztató kommersz alkotáshoz szükséges, a híres sztárok cameo szerepeitől kezdve a fárasztó, ám nem túlságosan extrém poénokon keresztül a meglehetősen sablonos történetig.
A sztori főhőse Mandom, a szupermodell, aki egy debil fenyegető levelet kap és ezután rendőri védelemben részesül. A testőréül a csúnyácska Karena-t jelöli ki a felügyelő, ám az eredetileg egymást ki nem állható páros kapcsolata (ki hitte volna) a történet előrehaladtával megváltozik. Közben közeledik a modellkirály választás, ahol a regnáló, ám már kiöregedőfélben levő király utódja kerül kiválasztásra. Természetesen Mandom is indulni akar, hiszen ő a nagy esélyes, ám fő riválisa, Fantasy és kis csapata ott próbál keresztbe tenni neki, ahol csak tud.
A körítés terén elsőosztályú munkát végzett a kis csapat. A modellvilágot kikarikírozó dolgok, mint a röhejes frizuradivatok, a bohócok öltözetére emlékeztető idétlenül rikító színekben pompázó ruhák és a gyermeteg lelkű figurák (elsősorban a „főgonosz” Fantasyé) mind mind jól el lettek találva. Mandom karakterét afféle „dokumentumfilmes” bevágásokkal olyan hírességek „istenítik”, mint Tony Leung Chiu-Wai, Sandra Ng, Kelly Chen Wai-Lam és Shawn Yue, továbbá egy cameo szerep erejéig egy igazi, modellként is befutott sztár, Alex Fong Lik-Sun is megjelenik benne.
Ami viszont jócskán lehúzza a színvonalat, az a humor terén a merészség hiánya. Túlságosan is triviális poénokkal igyekeznek szórakoztatni a nézőket, valamint a kantoni nyelvet nem értők számára a „mou lei tou” gegek intenzív használata sem nyújtja azt, mint a helyi nézőknek. Érezhető továbbá az a törekvés is, hogy afféle Stephen Chow humort szerettek volna már-már görcsösen belevinni a sztoriba, ám sem Ronald Cheng, sem Vincent Kok nem rendelkezik olyan elvetemült elmével, mint a nagy hongkongi nevettető, így igazán ütős ötlet alig lelhető fel a történet során. Néhány valóban nevetésre ingerlő jelenet azért akad (az esküvői „játék” és a kutya „levágásának” imitálása nem rossz), de ezek mennyisége messze van attól, hogy egy igazi, emlékezetes vígjáték váljon a Super Model-ből.
Mint a legtöbb HK komédiában, a színészi játék nagyon harsány, de ezzel nincs is semmi probléma, hiszen ez már szinte alapkövetelmény. Ronald Cheng a tőle megszokott, kicsit görcsös játékot hozza, Sammy Leung rettenetesen ripacs, mint mindig és Sam Lee sem ezzel az alakításával fog büszkélkedni pályafutása lezárása után. A női főszereplő, Karena Lam csinos, de semmi extra, míg a további szereplők között olyan nevek vannak, mint Rain Li, Kenny Bee és Cheung Tat-Ming, de nincs terük arra, hogy bemutassák, mire is képesek, persze egy komédia nem is igazán alkalmas erre.
A Super Model összességében tehát egy átlagos hongkongi vígjáték, amiből hiányzik az a plusz, amit Stephen Chow általában képes volt beletenni a saját blődlijeibe. Nézhető, de mivel vannak ennél sokkal jobb ázsiai filmek is, így nyugodt szívvel ki lehet hagyni.
iMDB
| Ismertetők - Hongkong |

További cikkek :
» Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010)
Az elsőfilmes rendező, Wang Lee-hom a legkevésbé sem idol-mozifilmet akart készíteni, ám a legszélesebb közönséget megcélzó romantikus vígjátéka, a Love in Disguise épp személye miatt lett mégis az.
» All’s Well Ends Well 2010 vs 72 Tenants of Prosperity (2010)
Ezen röhög újévkor a kínai
» Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)
Középiskolás rosszcsontok bűnrossz filmjei
» Okinawa Rendez-vous (Luen chin chung sing) (2000)
Vajon elgondolkozott-e azon bármelyik ázsiafilm rajongó valaha is, hogy milyen lenne egy olyan Wong Kar-Wai film, amihez semmi köze Wong-nak?
» Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)
Tadano úr, avagy a hozott anyagból összegyúrt tévés szuperhős
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com