Nem is bonyolítanám túl a bevezetőt: négy év várakozás után végre megjelent az új Stephen Chow film, a CJ7!

Szokásomtól eltérően egyből a konklúzióval kezdeném: Chow öregszik. Hogy megérdemli-e végre a „mester” jelzőt, mely egy idősödő emberhez jobban illik, de valójában rajongói már régen ráragasztottak, az viszont más kérdés. A CJ7 azonban sokaknak megadja majd rá a választ.

Mit is akarhat egy színész-rendező, aki utóbbi két filmjével, a Shaolin Soccer-rel és a Kung Fu Hustle-lel már elért a csúcsra? Túlszárnyalni előző sikereit, és remekművet alkotni? Lehet. Még sokkal több pénzt keresni? Naná! A kettőt egyszerre? Ez talán a legnehezebb út, de Chow így döntött. Nem is bízott semmit a véletlenre, s az elmúlt évtizedben tőle megszokott tempót visszafogva minden eddiginél több időt töltött filmje elkészítésével. Míg annak idején évente prezentált egy mozit, az ezredforduló óta erősen lelassult: a Shaolin Soccer elkészítése 2 évet, a Kung Fu Hustle 3-at, míg a CJ7 négy kerek esztendőt emésztett fel az ő és rajongói drága idejéből.

Mindez sajnos nem látszik a történeten, ami valójában Spielberg ET-jének adaptációja. Egy szegény sorban élő  apa (Chow) mindent megtesz, hogy előteremtse fia minőségi taníttatásához a pénzt, ami nem egyszerű feladat, hiszen alkalmi munkából él, egészen pontosan toronyház-építkezésen hajtja szét magát a végsőkig. A tandíj kifizetése után azonban nem sok pénzük marad, így a fiának koszosan, rongyosan kell szembenéznie az elit iskola dúsgazdag tanulóival. Nyomorúságos életük azonban gyökerestől megváltozik, mikor a közeli szeméttelepen az apa egy UFO-ra lel, akarom mondani egy kis zöld labdára, ami később életre kel, hogy segítse, vagy éppen bonyodalmakba keverje őket.

Tehát egyértelműen egy kis családi mozit kapunk, amibe a fentebb említett sci-fin kívül a rendező még sok más elemet is kevert. Találkozhatunk James Bondos akciókkal, egy snitt erejéig komplett jelenettel a Hetedik Érzékből, Johnnie To is kap egy fricskát, de ami a legfontosabb, Chow saját munkáira is utalt. És ez az, ami kiemeli a filmet a buta gyerekmozik tengeréből, hiszen egyértelműen látszik rajta a rendező keze-nyoma, sajátos humora és könnyedén felfedezhetőek a csak rá jellemző stiláris elemek. Kisarkított karakterek, élen az örök-vesztes, lúzer és földönfutó, mindig a saját nevén játszó Chow-val. Néhol igen gusztustalan, de rendkívül kidolgozott humor, ahol a rendező maximalizmusa miatt minden viccnek ülnie kell. És persze a friss husi, egy újabb ismeretlen bombázó, akit a mester szokásához híven felkarolt, s ezek után nyilván még jó pár filmben látni fogjuk. Ez az, ami a székében tartja a nézőt annál a mélyszántásnál, mikor a dramaturgiailag rendkívül jól felépített filmben hirtelen megjelenik egy ízig-vérig merchandise figura, egy Pikachu-ból, egy Teddy mackóból, egy Hello Kitty-ből, egy terrierből, na meg egy takonylabdából összegyúrt űrlény. Az ő egyedüli feladata ugyanis az, hogy ha a fene-fenét eszik is, a családnak egyből az legyen az első dolga, ha elhagyja a pláza-mozit, hogy bemenjen a legközelebbi játékboltba és megvegye a gyereknek a sorozatgyártott változatot. Ezt nehezen veszi be egy 14 év feletti férfiember, de el kell ismernem, hogy tesztközönségemnél – egy felnőtt és egy fiatalkorú hölgyeménynél - igenis hatásos volt, úgyhogy fejet kell hajtanom a kreatív csapat előtt.

A cukifaktort egyébként még tovább növelte a gyerek főszereplő, egy kislány, aki érdekes módon fiú szerepben sziporkázott. Sokat gondolkoztam, hogy ennek mi lehetett az oka, és az én verzióm az, hogy ezzel a transzneműséggel egyrészt mindkét nem képviselőit szerették volna megfogni, másrészről pedig magát a fiú szereplőt akarták minél aranyosabbá és szerethetőbbé tenni. Mindemellett a lányka hatalmas tehetség, és jóval több játékidőt is kapott, mint a Főnök, ami minden más esetben megbocsáthatatlan lett volna.

S hogy ezekből a gondolatokból hogyan vontam le Chow korára tett következtetéseimet? Először is egyértelmű, hogy az öreg szentimentálissá vált, ezt tisztán igazolja a gyerekfilm ténye. Másrészről a nyugdíjas éveit is be akarta biztosítani, hiszen a film felfogható egy hatalmas reklámként is. Végül pedig az igényesség is átüt, a rászánt idő és a törekvés, hogy túlszárnyalja magát, s majdnem sikerült is neki. De a CJ7 nem lett jobb, mint a korábbi filmjei (de azért hangsúlyoznám, hogy megüti azok színvonalát), ennyi munka és várakozás után többet vártunk volna. Nem lehetne ismét évente készíteni egy mozit, Mr. Chow?

(imdb)