Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Magic Boy (Mor suit nam) (2007)
( 1 szavazat )

A címet olvasva nem meglepő, hogy a főszereplők között két amatőr bűvész is van, akik együtt dolgoznak és jóbarátok. Leggo még kisdiákként kezdte a trükközést, amit Hei „elirigyelt” tőle és azóta túlszárnyalta barátját, akivel együtt esténként bűvésztrükkökkel szórakoztatják a népet az utcákon. Az egyik előadás alkalmával Leggo megpillantja Wing-et, a csinos eladólányt, akit a bűvésztrükkjeivel és állandó vidámságával próbál behálózni. Apró gond, hogy közben a lány figyelmét felkelti a jóval felnőttesebb Hei is, a fő kérdés viszont az, hogy vajon megtanulják-e, hogy mi az az igaz szerelem?
Az alapötletből és a sztoriból egyenesen következik, hogy a Magic Boy is lazán beleillik az utóbbi időben készült magas színvonalú tinédzserfilmek közé. Nem csak a témája, hanem jópofa hangulata, sodró lendülete és remek aláfestő zenéje is hangsúlyozottan friss és fiatalos. Az első mintegy 40 perc valóban varázslatos, elsősorban a Leggo-t alakító srácnak (a valóságban is bűvésznek tanuló Anjo Leung alakítja és mintegy 30 „varázslatot” mutat be) és a helyenként kicsit „feltuningolt” trükköknek köszönhetően. Sajnos onnantól kezdve, hogy előtérbe kerül a szerelmi szál (illetőleg az ezzel kapcsolatos problémák), a varázs átmenetileg megszűnik, a sodró lendület lelassul és csak a sztori legvégére tér vissza.
Emellett a rendezéssel még az is probléma (bár nem számottevő), hogy a sztori eleje eléggé kaotikus, nehezen követhető, hogy ki kicsoda, ez csak a későbbiek során válik fokozatosan egyértelművé. Mindezt bőségesen ellensúlyozza viszont a remek kinematográfiai munka és a már többször említett, jól eltalált zenei betétek, amik közül többet a népszerű Shine duó jegyez, akik szerepelnek is a történetben (a Hei-t alakító Tsui Ting-Yau, valamint az egyik mellékszerepben látható Wong You-Nam).
Adam Wong munkája tehát egyáltalán nem véletlenül került fel a HKFA jelöltek közé, a Magic Boy ugyanis méltó társa az utóbbi időben készült olyan tinédzserfilmeknek, mint az Eternal Summer (Kate Yeung a női főszereplő itt is ott is), valamint a B420. Mindenképpen megtekintésre érdemes!
iMDB
| Ismertetők - Hongkong |
A 2008-as HKFA jelölések között a legjobb fiatal rendező kategóriában feltűnt Adam Wong neve és egy ismeretlen cím, a Magic Boy is. A kategória toronymagas esélyese, az Eye in the Sky árnyékában bizony hajlamos lehet az ember úgy tekinteni a többi jelöltre, hogy valószínűleg csak azért kerültek fel a listára, hogy ne csak Yau Nai-Hoi rendezése legyen ott. Pedig a fiatal rendező második munkája nem véletlenül szerepel a jelöltek között, ugyanis egy remek hangulatú, fiatalos lendületű alkotásról van szó.
A címet olvasva nem meglepő, hogy a főszereplők között két amatőr bűvész is van, akik együtt dolgoznak és jóbarátok. Leggo még kisdiákként kezdte a trükközést, amit Hei „elirigyelt” tőle és azóta túlszárnyalta barátját, akivel együtt esténként bűvésztrükkökkel szórakoztatják a népet az utcákon. Az egyik előadás alkalmával Leggo megpillantja Wing-et, a csinos eladólányt, akit a bűvésztrükkjeivel és állandó vidámságával próbál behálózni. Apró gond, hogy közben a lány figyelmét felkelti a jóval felnőttesebb Hei is, a fő kérdés viszont az, hogy vajon megtanulják-e, hogy mi az az igaz szerelem?
Az alapötletből és a sztoriból egyenesen következik, hogy a Magic Boy is lazán beleillik az utóbbi időben készült magas színvonalú tinédzserfilmek közé. Nem csak a témája, hanem jópofa hangulata, sodró lendülete és remek aláfestő zenéje is hangsúlyozottan friss és fiatalos. Az első mintegy 40 perc valóban varázslatos, elsősorban a Leggo-t alakító srácnak (a valóságban is bűvésznek tanuló Anjo Leung alakítja és mintegy 30 „varázslatot” mutat be) és a helyenként kicsit „feltuningolt” trükköknek köszönhetően. Sajnos onnantól kezdve, hogy előtérbe kerül a szerelmi szál (illetőleg az ezzel kapcsolatos problémák), a varázs átmenetileg megszűnik, a sodró lendület lelassul és csak a sztori legvégére tér vissza.
Emellett a rendezéssel még az is probléma (bár nem számottevő), hogy a sztori eleje eléggé kaotikus, nehezen követhető, hogy ki kicsoda, ez csak a későbbiek során válik fokozatosan egyértelművé. Mindezt bőségesen ellensúlyozza viszont a remek kinematográfiai munka és a már többször említett, jól eltalált zenei betétek, amik közül többet a népszerű Shine duó jegyez, akik szerepelnek is a történetben (a Hei-t alakító Tsui Ting-Yau, valamint az egyik mellékszerepben látható Wong You-Nam).
Adam Wong munkája tehát egyáltalán nem véletlenül került fel a HKFA jelöltek közé, a Magic Boy ugyanis méltó társa az utóbbi időben készült olyan tinédzserfilmeknek, mint az Eternal Summer (Kate Yeung a női főszereplő itt is ott is), valamint a B420. Mindenképpen megtekintésre érdemes!
iMDB
További cikkek :
» Detectives in 40 Minutes aka 4th Period Mystery (4-kyo-si Choo-ri-yeong-yeok) (2009)
A cím röpke szórakozást sugall és a film maga nem is nyújt többet annál. A koreai produkcióktól megszokott 2 órás játékidő helyett a sietős hongkongi akciókra emlékeztető mintegy 85 percbe sűrítettek bele egy jópofa,...
» Miao Miao (2008)
Úgy látszik, a tajvani filmeseken eluralkodott a gay láz, mert egy újabb romantikus drámát sikerült kifogni onnan, amiben ilyen felhangok is előkerülnek [bár a releasegroup-ból is gondolhattam volna]...
» Shrill Cries of Summer (Higurashi no naku goro ni) (2008)
Számítógépes játékból sokak számára élvezhető filmet forgatni nem könnyű vállalkozás. Egyrészt ott vannak a játék rajongói, akik mindent rettentő szigorúsággal figyelnek és a legapróbb eltéréseket is szóváteszik,...
» Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)
Obayashi Nobuhiko filmje egy remake, aminek érdekessége, hogy az eredeti változatot 1982-ben szintén ő rendezte, az újraforgatás apropóját pedig az annak idején a Yokohamai Filmfesztivál legjobb filmjének választott történet 25....
» A Gentle Breeze in the Village (Tennen Kokekko) (2007)
Ez a film egy újabb bizonyítéka annak számomra, hogy az eredetileg lányok számára készült, úgynevezett shoujo mangákból sokkal jobb produkciókat lehet készíteni, mint a fiúk érdeklődésére számot tartóakból. Hogy ez miért van...
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






