Ázsiafilm

A hongkongi szemétgyáros… izé, filmrendező, Godfrey Ho egyik überelhetetlenül gagyi nindzsás filmjét vettem elő ezúttal; a kultikus státuszt méltán kiérdemlő Zombie vs. Ninját - biztos mindenki hallott már róla (egy csomó más címen is fut: Zodiac America: The Super Master, Zombie Rival: The Super Ninja Master stb.). Annak, aki most bután néz maga elé, nem kell megijednie, ez a film ugyanis menthetetlenül pocsék volta miatt érdemelte ki, hogy emlékezzenek rá, mi több, egyszer majd megemlékezzenek róla egy kis közép-kelet-európai országban, amit én most szeretnék is véghezvinni. Már a cím is rettentő árulkodó e másfélórás borzalom tartalmát illetően. Mit is várunk akkor, miről is fog szólni, illetve miről is kellene, hogy szóljon a Zombie vs. Ninja? Természetesen nindzsákról és zombikról, akik remélhetőleg minél többször kerülnek harci helyzetbe egymással. Úgy gondolom, ez az alapötlet már valamennyire minősíti is az alkotók észjárását, melynek - híg és szagos - folyományáért a következők voltak felelősek: a sztorit a titokzatos nevet viselő AAV Creative Unit és Godfrey Ho bácsi együttes erővel dolgozta ki (aki a Charles Lee fedőnév alatt bújt meg ezúttal). Most pedig gázoljunk jól a zavarosba, és lássuk a történetet. Az IQ-szintet kéretik lentebb venni!

A történet alapjait sokat látott fordulatok képezik (pl. rögtön ilyennel indul a film), mégis akadnak „brilliánsabb” húzások ebben a zagyvaságban. Ethan Chang (Edowan Bersmea) egy fiatal fószer, akinek az apját megölik a film elején a pénzéért. Ethant jól elpáholják, meg kéne tanulnia kungfuzni, hogy bosszút tudjon állni. Szerencsére éppen arra jár egy idióta temetkezési vállalkozó, mely megnevezésből leginkább az idióta a releváns információ, aki nem mellesleg kungfuzni is tud, ééésss képes a semmiből elővarázsolni breaktáncolásra emlékeztető mozgást produkáló élőhalottakat. Innye, szinte hallani vélem a Creative Unit szürkeállományában végbemenő fogaskerék-csikorgást, gyerekek, mi lesz még itt! A temetkezési vállalkozó egy nindzsaruhát viselő amerikai ürgével tartja a kapcsolatot, aki arra biztatja, hogy képezze ki Ethant legyőzhetetlen harcosnak. Közben az amerikai nindzsa sem tétlenkedik; összeakasztja a bajszot két másik amerikai nindzsával, akik gonoszak lehetnek. Onnan tudjuk, hogy ezek az úriemberek nindzsák, méghozzá a gonoszabb fajtából valók, mivel nagyon menő hajpántot viselnek, amin az áll, „ninja” és arcberendezésükre sem éppen kedvező fényben érkezik a Nap sugára. A gonoszok közül az egyik halálfejes emblémát is kapott a kobakjára, ez alapján levonhatjuk a konklúziót; ő biztos a velejéig gonoszabb. Aztán van itt egy csaj is, aki tökéletesen felesleges a filmben (még csak vetkőzni sem fog, ellenben irtózatosan bénán játszik), egy gonosz és randa kurtizán, akivel a végén a hős megküzd, de hál’ Istennek nem szexuális módon, meg még páran, akikről igazából fogalmunk sincs, hogy kik, és hogy miért is szerepelnek ebben a filmben. Na jó, egyedül azért, hogy harcoljanak ezzel a nagyon kínai nevet viselő jóemberrel, aki azért egész szeretnivalóan hülye alakítást produkál.

A sztori áttekintése után térjünk kicsit vissza a címhez. Ugye, egy olyan film esetében, amelynek Zombie vs. Ninja a címe, legalábbis e címen híresült el, elvárnánk azt, hogy ez a két életforma megküzdjön egymással. DE az egész büdös film alatt egyetlen olyan jelenetet sem kapunk, amelyben a címszereplő jómadarak egymásnak esnek! A nindzsák leginkább a saját fajtájukat preferálják, ha már valaki lekardozását írták elő nekik, a zombik pedig azokat az embereket, akik nem nindzsák. De méghozzá milyen zombik! A mozgásuk, mint egy breaktáncosé, és a megjelenésük sem zombiszerű. Egy cseppet sem. OK, igazából kicsit poros a ruhájuk, ami egy frissen felélesztett élőhalottól azért elvárható, csakhogy ezek a szerencsétlenek a semmiből tűnnek elő! Húsevéshez természetesen közük sincs. De nem ez a legnagyobb baj.

Akkor most kitérnék az amerikai nindzsákra is. Igencsak észrevehető módon, ők egy másik filmből jönnek, a jeleneteiket pedig úgy illesztették hozzá a Zombie vs. Ninja gerincét adó „Ethan bosszút áll” sztorihoz. Ez Godfrey barátunknál elég bevett dolognak számított: befejezetlen filmeket, filmrészleteket vásárolt meg bagóért, amelyekből összeollózta a használható (ha-ha-ha!) részeket, forgatott hozzájuk kicsit, és már kész is volt a következő Ho-produktum. Nem meglepő, hogy Ho így rengeteg filmet volt képes „kitojni” magából, melyek tekintélyes hányada (v. hányadéka inkább) nindzsás film. Mérföldekkel mérhető filmográfiáját elnézve már a címek is elemi erővel hathatnak a rekeszizmokra: Bionic Ninja, Empire of the Spiritual Ninja, Thunder Ninja Kids: Wonderful Mission, Ninja Terminator, Ninja Powerforce… Az ember egész beleszédül a sok „ninja” láttán. Ez az összeollózós módszer persze nagyon nevetséges végeredményt képes csak produkálni, főleg egy ilyen antitalentum kezében: az amerikai nindzsákkal felvértezett történések mintha teljesen másik univerzumban zajlanának, annyira elütnek a hongkongi filmrészektől, így Ethan végső leszámolása után kapunk egy legvégső leszámolást is, amely a jó és rossz amcsi nindzsák között zajlik! Kettő az egyben, a betyár mindenit, így már tényleg megéri rászánni az időt egy ilyen hulladékra!

Az angol szinkron fenomenálisan gagyi, ehhez jön még a túljátszott színészi alakítás, melyet az amerikai szereplők esetében inkább aluljátszásként kéne értékelnem, mivel egy katatón lajhár izgatottsági szintjén adják elő magukat. Látni kell némelyik unott fejét, hogy az ember elhiggye, ezért még pénzt is kaptak, nem pedig egy kiadós verést.

A szándékos poénok akkor ütnek a leginkább, ha a néző képes az igényszintjét takaréklángra állítani. Ez nálam legalábbis bevált. Szándékolatlan vicces dolgok is bekerültek azonban a filmbe, hál’ Istennek. Rossz rendezőknél hatványozottan nagyobb számban szoktak előfordulni az ilyesmik, ezzel egyfajta pluszhoz, de azért nem mindig jól elsülő humorforráshoz juttatják a nézőt. Egy példa: egy jeleneten belül hirtelen megváltozik a környezet, amelyben a szereplők harcolnak. Évszakváltás történik! Az egyik pillanatban még hófödte domboldalak szolgálnak háttérül a verekedéshez, a másikban hónak már nyoma sincs sehol! Később pedig egy sötét éjszaka játszódó jelenet hirtelen verőfényes nappalba vált át! Godfrey Ho esetében a művészi szabadság nem ismeri a tér és idő határait!

A sok szánalmas dolog után végre valami jóról is beszámolhatok: a harcok meglepő módon egész jól sikerültek, a film előrehaladtával pedig egyre élvezetesebb koreográfiát kap az ember az arcába. A zenéket szintén nyúlták, akad köztük egész hangulatos darab is, de fülbántóan hallgathatatlan „valami” is: ahogy a film többi rétege, a zenei felhozatal szintén csöppet eklektikusra sikerült.

Ha pár szóban kellene összefoglalnom ezt a filmet, amely aztán mentális képként élne tovább valamely eldugott agytekervényetekben, akkor a következőket mondanám: átható bűzt eregető, többszörösen rétegzett bélsárréteg a Zombie vs. Ninja, egy olyan mozgóképes kaland, melynek élményét nem lehet nem felemlegetni baráti körben. Ez a film olyan rossz, hogy szinte kéjes élvezeteket képes okozni egy-egy momentuma, így ha nincs nőd vagy pasid, vagy csak simán perverzkedni akarsz a pároddal, ezt a filmet fogod választani. Bár előre szólok, lehet, hogy sírás lesz a vége. :)

 (Képek helyett beszéljen inkább az előzetes.)