Scarred Memory (Bao jie: Qing qing) (1996)
Készült: 2008. február 22. péntek, 14:27 | | 
| 
| 
A hongkongi film aranykorában, a 80-as és 90-es évek fordulóján rengeteg film készült és ahogyan az lenni szokott, a nagy klasszikusok mellett jópár olyan, elsősorban alacsony költségvetésű akciófilm is kikerült a stúdiókból, amik mára javarészt eltűntek a süllyesztőkben. Hasonlóképpen jártak az ezen filmeket készítő emberkék is, köztük Raymond Leung, aki a 80-as években az Iron Angels első két részével, a 90-es évek elején pedig igen sajátos vígjátékokkal (Weakness of a Man, Angel or Whore, Justice My Fool) próbált meg bekerülni a nagyok közé. Ez nem sikerült, így műfajt váltott, legnagyobb eredménye egy jelölés volt a Berlini Filmfesztiválon a Back to Roots című drámájáért, majd még utoljára szerencsét próbált egy majdnem category III filmmel is. Ez volt a hattyúdala, a Scarred Memory.
A sztori egyrészt nagyon kisarkított, másrészt nagyon erőltetett, harmadrészt nagyon kiszámítható. Adott egy csinos, fiatal nő, aki egy kórház főorvosa és egy éjszaka nemi erőszak áldozata lesz, aminek következtében egész addigi élete tönkremegy. Adott egy összevert, amnéziás férfi, akit abba a kórházba visznek be, ahol a nő dolgozik és ahol kettejük között barátság szövődik. Három hónappal később Macau-n folytatódik a történet, ahol ismét találkoznak és a nő folytatja a terápiát, aminek következtében a férfi szép fokozatosan visszanyeri korábbi emlékeit. Ez azonban nem várt következményekkel jár...
Mint fentebb már írtam, a film maga a középszerűség diadala, igazán semmi meglepő és újszerű nincs benne, ráadásul érzésem szerint erőltetett volt az egész. Így aztán egytlen dolgot lehet kiemelni belőle, a színészi játékot, s ez a férfi főszerepet alakító Simon Yam-ot ismerve nem is meglepő. Nagyon érzékletesen adja vissza azt az esendő, szánalmas figurát, akit mindenki a múltbeli önmagához hasonlít, de pont neki fogalma sincs arról, hogy milyen volt régen. Ráadásul minden szinte álomszerűen alakul új életében, de sajnos feltűnnek gyanús alakok a múltból, ráadásul az emlékek is kezdenek derengeni számára. Yam szárnyal a szerepben, egyértelműen ő viszi a hátán az egész filmet. A doktornőt a jópár majdnem category III filmből (pl. Three Days of a Blind Girl) ismerős, akkoriban népszerű popsztár, Veronica Yip alakította, akinek a rendezőhöz hasonlóan ez volt karrierjének utolsó filmje. Ezúttal is tökéletes eye candy szereplő (vonzó külsejét igyekezett is a rendező több jelenetben is kihasználni), de valahogy a karakterének fájdalma nem jön át a játékán, kicsit sablonosan alakítja a szerepet.
A film tehát nem egy nagy durranás, ugyan elsősorban a két főszereplő miatt simán nézhető, de nem fog olyan mély nyomot hagyni a nézőben, mint a férfi a főhősnő életében. A legnagyobb hibája az, hogy szinte az összes fordulat, beleértve a film legvégét is, előre borítékolható, így a néző a kicsit kevesebb, mint másfél órás játékidőt békés ásítozással tölti el. Megtekintése tehát csak a fanatikus Simon Yam (és esetleg Veronica Yip) rajongók számára ajánlott.
