belépés∆

A World Without Thieves (Tian xia wu zei) (2004)

A World Without Thieves (Tian xia wu zei) (2004)

Xiaogang Feng filmjéről nem tudtam eldönteni, hogy vajon saját kútfőből hozta össze ezt a filmet, vagy a kínai propagandagépezet is segített neki mindebben. Hogy miért is jutott ez eszembe, az a lentiekből (na meg a filmből) kiderül.

A film főhőse egy tolvaj pár, Wang Li (Rene Liu) és Wang Bo (Andy Lau), akik egy lopott BMW-vel mennek nyugat felé, útközben egy templomi imádságnál magukhoz vesznek néhány mobiltelefont, tehát abszolút hűek a tolvajsághoz. Azonban találkoznak egy talán túlzottan is naiv melóssal, aki éppen hazafelé indul a szülőfalujába, természetesen az évek alatt megspórolt pénzével együtt. Wang Lit meghatja ennek a szerencsétlennek a sorsa és úgy dönt még Wang Bo bíztatása ellenére is, hogy bármibe kerüljön is, nem engedi, hogy elrabolják ennek a fickónak a pénzét. Vonatra szállnak és megindul egy sok-sok nehézséggel tarkított út, mert természetesen a vonaton vannak más tolvajok is.

A film nagyon jól sikerült, izgalmas és látványos, remek színészekkel. A naiv figura engem kissé idegesített, de a propagandagépezet biztos nem véletlenül tette ilyenné (ugye a munkások Kína jövője, vigyázzunk rájuk, ne nézzük le őket, stb...). Andy Lau ebben a filmben is bizonyítja, hogy ő Hongkong talán legjobb színésze jelenleg, remekül hozza a figurát (ez mondjuk alap), megtetézve a rá jellemző „mágikus” dolgokkal (pl. amikor az ebédlőkocsiban a tojással szórakozik az üvegpohárban). A film befejezése is méltó a sztorihoz, semmiféle Hollywoodban szokásos happy end nincs benne. Összefoglalva mindenképp megéri megnézni ezt a filmet is, magas színvonalú, gyönyörűen kivitelezett alkotás.

imdb

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Shingo's Ten Duels (Shingo Juban Shogu) (1990)

Shingo's Ten Duels (Shingo Juban Shogu) (1990)

Az ember azt hihetné, vannak bizonyos pozíciók, ahol az illetők gondtalanul élik világukat. Ám nem, még a sógunoknak is megvolt a maguk baja. Ügyelni kellett a kényes látszatra, összeesküvéstől tartani, gondoskodni a köznép szükségleteiről, a...

Suriyothai legendája - The Legend of Suriyothai (2001)

Suriyothai legendája - The Legend of Suriyothai (2001)

 IMDbEredeti cím: Suriyothai Rendezte: Chatrichalerm Yukol   Sziám, 15.-16. század. A fiatal Suriyothai hercegnő (M.L. Piyapas Bhirombhakdi) feladva Piren-hez (Chatchai Plengpanich) fűződő szerelmét a politikai megosztottság elkerülése érdekében érdekházasságot köt a királyi család...

A Chinese ghost story II (Sinnui yauwan II) (1990)

A Chinese ghost story II (Sinnui yauwan II) (1990)

A Chinese ghost story II (Sinnui yauwan II) (1990) iMDB  

Violent Virgin (Shojo geba-geba) (1969)

Violent Virgin (Shojo geba-geba) (1969)

Violent Virgin (処女ゲバゲバ) (1969)iMDBEz a film egy nagyon bizarr, rémálomszerű történetet mutat be, aminek a fő motivuma, hogy a főhősnek, Hoshi-nak farka nőtt. Node, a helyzet nem ilyen egyszerű. A sztori kezdetekor két autó halad...