Ázsiafilm

A történet jóval kevésbé eredeti, mint az Anna Magdalena volt. A romantikus filmek tipikus kliséjét követi, azaz két olyan embert helyez a történet középpontjába, akik (eleinte) ki nem állhatják egymást, majd mindez szép fokozatosan megváltozik. Szóval adott egy újságíró nő, akinek egy női magazinban van saját, kissé pikáns című rovata, továbbá adott egy rádiós műsorvezető és DJ, aki miközben az 50-es 60-as évek amerikai slágereit játsza, előszeretettel vitatkozik a hallgatókkal különféle kényes témákról. Az írónő egy napon betéved egy antik dolgokat áruló üzletbe, ahol a kezébe kerül egy lemez, amit még az első szerelmének vett meg. A lemez azonban már le lett foglalva, hogy ki által, azt nem is érdemes ide leírni. A DJ és az újságírónő között jókora verbális csata alakul ki, azonban a végkifejlet előre borítékolható.


Talán úgy tudom legjobban jellemezni a filmet, ha Anna Magdalena „light”-nak nevezem. Sok minden benne van, ami Chung Man Yee előző filmjét jellemezte, de egyik sem olyan erőteljes. A színészi játékkal nem voltam megelégedve, helyenként olyan volt, mintha egy Joe Ma filmet néznék, ráadásul a karakterek közötti „máglya” is csak pillanatokra lobbant fel. Ennek ellenére a történet romantikus szála egész jól van felépítve és rengeteget ad hozzá az ismételten elsőosztályú zenei aláfestés. A főszereplő sztárok közül ezúttal csak Aaron Kwok dalaiból hallható néhány, de nem azokon van a hangsúly, a hanem a rádiós műsort színesítő régi amerikai slágereken, amiket tökéletes érzékkel illesztettek bele a történetbe, egyértelműen ez volt a film legerősebb része. A romantikus szál viszont úgy lett volna ütős, ha a film 5 perccel rövidebb és ott fejeződik be, ahol akkor éppen tart. Úgy jóval emlékezetesebb (és kicsit az Anna Magdalena fő mondanivalójára hajazó) lett volna a lezárás, azonban a rendező engedett ezen a téren is a „hongkongi gagyi” csábításának. Kár érte.


Nem maradhatott ki a történetből ezúttal sem a „subplot”, de annak a megoldása is ugyanolyan hevenyészett lett, mint a többi elemé. Amíg a rendező előző filmjében volt érdemi mondanivalója is a mellékszálnak, itt szinte semmi, érzésem szerint csak a poénok kedvéért tették bele, illetőleg annak szemléltetésére, hogy ami a „nagyokkal” zajlik, az a „kisemberek” életében is bekövetkezhet. Már-már abszurdba hajlik az is, hogy a film egyetlen HKFA jelölését a subplot szereplője, a 6 év után ezzel a filmmel visszatérő Teresa Mo kapta, aki ebben a „subplotban” egyébként Eric Tsang-gel „kavar”. Véleményem szerint mindketten túljátszották a szerepüket, de ez szinte az összes szereplőre igaz volt, leszámítva a mindig zseniális Leslie Cheung-et és Aaron Kwok-et. Sajnos a női főszerepet alakító Kelly Chen Wai-lam-nak nem ez a legjobb alakítása, ő is kicsit túljátsza a karakterét, de még bőven benne van a „belefér” kategóriában.

Összességében a film tehát nem rossz, főleg, ha a „hongkongi gagyi” kategóriához viszonyítjuk. Az újságíró-rádiós „párharc” bemutatása ötletes (főleg az a rész poén, ahol egy betelefonáló mindazt előadja a hongkongi nőkről, amit én a magyarokról olvastam itt), a zenei aláfestés tökéletes, azonban az Anna Magdalena-val való elkerülhetetlen összehasonlítás miatt a film sokat veszít az értékéből. Aki szereti a romantikus vígjátékokat, az ne hagyja ki, mert jól fog rajta szórakozni, de aki inkább a komoly mondanivalóval rendelkező filmekért rajong, az kerülje el messzire.