Wong Jing legújabb, kicsit idétlen címmel megáldott akciófilmje szokás szerint megosztotta a nézőket, egyben köszönhetően a remek szereposztásnak, az év egyik leginkább várt filmjévé avanzsált. Néhány dologban szerencsére kiemelkedik a hongkongi film fenegyerekének nevéhez fűződő filmek közül, azonban ez sem mentes Wong hülyeségeitől.

A sztori nagyjából annyi, hogy egy öregedő triádfőnököt elárul a saját jobbkeze, aki meg szeretné kaparintani az öreg pénzét, hogy a saját módján vezesse tovább a szervezetet. Az öreg azonban a pénzéhez vezető kódot csak a lányának, Rain-nek adja oda két levél társaságában, amik felhasználásával a lány segítséget kérhet az öreg által annak idején megmentett két fantasztikus képességű antihőstől, Bullet-től és Brain-től. Persze közben a rendőrség is akciózik, a lány őrzését pedig egy fiatal, jóképű újoncra, Fred-re bízzák.


Már a forgatókönyv maga abszolút tipikus példa arra, hogy Wong Jing miben jó és miben béna. A sztori ugyanis már-már meglepően sok csavart és fordulatot tartalmaz, ami mindenképpen jó pont, viszont mint annyi más Wong Jing film esetében, a dramaturgia ezúttal is pocsék, a szereplők a drámainak szánt részeknél szinte ripacsságba hajló reakciókat kénytelenek bemutatni. Szintén nem maradhattak ki a jellegzetes Wong poénok sem, amik szokás szerint hullámzó minőségűek, némelyik pedig kifejezetten idegesítő.


Ami nagyon is meglepő egy Wong Jing filmtől, az a kis túlzással lenyűgözőnek is mondható látvány. Elmaradt az olcsó hatású képi világ és az akciójeleneteket leszámítva elnagyolt átvezető jelenetek sokasága, valószínűleg annak köszönhetően, hogy Wong teret engedett az e filmmel rendezőként debütáló nagyszerű kinematográfusnak, Venus Keung-nak, aki már a bevezető képsorok alatt is igyekezett sajátos stílusát bemutatni. Szerencsére ő nem esett bele abba a hibába, mint a tavaly a Ming Ming-gel debütált Susie Au, aki korábbi hivatásából, a reklámfilmezésből merített tapasztalataival zsúfolta tele a filmjét. Keung mindössze arra törekedett, hogy a tőle elvárható kinematográfiai minőséget hozza, ami tökéletesen sikerült is neki, így nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez az eddigi leglátványosabb Wong Jing film. Nemcsak a rengeteg CG használat dob a látványvilágon, hanem a már-már videoklip szerűen leforgatott bárbeli jelenetek is, amik talán azért is olyan hosszúak, hogy a film elérje a komolysághoz szükséges 90 perces hosszt. Keung igyekezett az akciójelenetek terén is újítani, egyfajta sajátos stílust felvonultatni. Talán ez a része az a tevékenységének, amit nem kellett volna erőltetnie, mert sem a „megakasztott” képekkel operáló verekedős jelenetek, sem a számítógépes játékokra emlékeztető „sniperes” lövöldözések nem lettek az igaziak. Hogy a megakasztásokra a kungfu terén járatlan színészek miatt volt-e szükség, azt nem tudhatom, de nagyon idétlenek lettek emiatt ezek az egyébként az akcióvígjátékok sava borsát adó részek.


Ezzel elérkeztünk a színészekhez, akik között fele-fele arányban találunk nagyon is ismert sztárokat és teljességgel ismeretlen neveket is. Wong Jing-től talán szokatlanul ezúttal egyetlen Miss HK sem szerepel a filmben, a női szerepeket ezúttal gyakorlatilag teljesen ismeretlen lányokra osztotta, nekem legalábbis sem Tiffany Tang, sem Liu Yang, sem pedig Liu Yuan Yuan nem volt ismerős. Mindenesetre mindhárman hozzák azt, amiért szükség volt rájuk, csinosak, látszólag aranyosak és számítóak, de ami ennél fontosabb, megfelelően játszanak alá az igazi főszereplőknek. A hongkongi film három nagyágyúja, Anthony Wong, Francis Ng és Eric Tsang ezúttal is hozza a tőlük megszokott színvonalat, még egy ilyen, a színészi képességeket nem igazán próbára tevő film esetében is élmény őket nézni. Egyedül arra nem jöttem rá, hogy Anthony Wong-ot miért kellett átszinkronizálni, a saját hangja sokkal jobban illik hozzá, mint ez... Mellettük még a hongkongi lányok egyik kedvencét, az inkább popsztárként ismert Alex Fong-ot érdemes megemlíteni, aki a rettenetesen sablonos, „fiatal jófiú rendőr” szerepre van kárhoztatva és nagyjából olyan színvonalat teljesít, mint Jaycee Chan az Invisible Target-ben.


Zárszóként kéne annak következnie, hogy akkor a Bullet and Brain jó film-e, avagy sem. Véleményem szerint maximum közepes alkotásként lehet csak kezelni, aminek ugyan vannak erősségei, elsősorban a remek képi világ és a fordulatos sztori képében, de Wong Jing filmjeinek tipikus hibái szokás szerint lehúzzák a színvonalat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Venus Keung-ot indítják majd a HKFA-n az év legjobb elsőfilmes rendezői között, mert remek munkát végzett, kihozta a maximumot a sztoriból, de összességében ez mégiscsak egy sablonos és felejthető akcióvígjáték.

imdb