Ázsiafilm

Hogy miért is írtam azt a filmre, hogy valójában egy játék? Valószínűleg diákként mindenki szórakozott legalább egyszer azzal a játékkal, hogy valaki elkezdett egy történetet mesélni, aztán a többiek folytatták, ki-ki a maga szájíze szerint és a végén összeállt egy nagyjából kerek történet a dologból. A három rendező ugyanezzel próbálkozott, mindegyikük természetesen a saját forgatókönyvíróit hívta segítségül és mindhárman nagyjából ugyanannyi időt kaptak az ötleteik kivitelezésére. Az elkészült film első 30 perce Tsui Hark, a közepe Ringo Lam, a vége pedig Johnnie To munkája, az egységességet pedig az mutatja, hogy (legalábbis nekem) nem tűnt fel, hogy melyik jelenetnél váltottak.


A sztoriban is jelen van szinte mindenhol a hármas szám. A főszerepet három barát, vagy inkább üzlettárs alakítja, akik kapnak egy fülest, hogy egy épület alagsorában egy óriási értéket rejtő kripta található. Persze a zsákmányra mások is fenik a fogukat, ráadásul a rendőrség is gyakorlatilag első kézből kap információkat az egyik főszereplő felesége révén.


Talán leginkább a sztori az, ami miatt sokak számára csalódást nyújtott film, ugyanis a három nagy név hallatán sokan valami nagyon nagy, lenyűgöző filmre számítottak, a Triangle azonban a fentebb már írt „játék” miatt nem erről szól, hiszen a lényeg azon van, hogy a gyakorlatilag három különböző stáb hogyan képes egy egységes egészet kihozni a sztoriból. Aki azonban a történet mellett az egyéb jellegzetességeket is figyeli a film során és ismeri az egyes rendezők jellegzetességeit, annak számos apró részlet fog feltűnni a film során. Én a magam részéről To munkásságát ismerem leginkább, ezért a film záró fél órája volt számomra a leginkább szórakoztató, mert messziről ordít róla, hogy Johnnie To rendezés. Persze a Tsui Hark által rendezett szegmensben is megtalálhatóak a jellegzetességek a tipikus helyzetkomikumtól kezdve a nyomokban fellelhető brutalitásig, illetőleg a Ringo Lam filmjeire jellemző előre kiszámíthatatlan csavarokig.


Mivel a MilkyWay Image keretein belül készült a film, így sem a költségvetésre, sem a technikai kidolgozásra, sem az elsőosztályú színészi teljesítményekre nem lehet panasz. A három főszereplőt Simon Yam, Louis Koo és a kínai Sun Honglei alakítja, mindhárman hozzák a korábbi filmjeikben már tapasztalt magas színvonalú játékot. Egyedül Sun Honglei volt zavaró, hogy végig mandarin dialektusban beszél, de ő is érti a kantonit, meg őt is értik a többiek. Ez valami újkeletű jelenség a hongkongi filmekben, talán a kínai kormány nyomására (akiknek a célja a mandarin nyelv mindenhol előtérbe tolása) kerül minden új filmjükbe egy-egy ilyen szereplő? A mellékszereplők között is a Johnnie To korábbi filmjeiből már ismerős arcokat láthatjuk. Simon Yam feleségét Kelly Lin alakítja, de feltűnik még You Yong és Gordon Lam is, azonban egyértelműen Lam Suet alakítása viszi el a pálmát, őt mindenképpen látni kell!


A Triangle tehát mindenképpen egy jó film és ami ennél sokkal fontosabb, egy jó játék. Hogy mégsem kap öt csillagot, az csak amiatt van, mert az eleje (legalábbis számomra) nagyon unalmas volt, illetve azért, mert ha ennyi nagy név összefog, abból lehet, hogy akár egy igazi, komoly, sokáig emlékezetes film is kisülhetett volna. A Triangle pedig a sztoriját tekintve nem több, mint egy „átlagos” Johnnie To film. Ennek ellenére mindenképpen ajánlott néznivaló, csak előtte nem árt az elvárásokból egy kicsit visszavenni.